BADINY JÓS FERENC: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /1

JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG


____________________________________________

BADINY JÓS FERENC

Prof. Badiny Jós Ferenc 1909. június 3-án született Gácson, Nógrád megyében. Mint a balassagyarmati gimnázium egykori diákja, a Ludovika Akadémia tüzér-, majd repülőkiképzését elvégző tényleges tisztként kezdi pályafutását, azonban a m. kir. hadseregből 1940-ben kiválik és a Budapesti Műegyetemen folytatja tanulmányait. Sumerológiával Argentínában kezd foglalkozni, ahová 1946-ban érkezik. Az első irányítást a római Institutum Pontificum Biblicum-tól kapja és mint P. Demnel iskolájának a követője tanul. Ugyanezen Intézettől nyeri képesítését, mely jóváhagyja tanterveit és kidolgozott tananyagát a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetemen felállítandó Sumerológiai tanszék létesítéséhez, mely tanszéknek a vezetésével az egyetem rektora 1966-ban megbízza. Azóta ugyanennek az egyetemnek ny. r. tanára. Munkásságának óriási eredménye az, hogy az 1971. tanévre hirdetett előadásaira 21 argentin rendes hallgató iratkozott be.

Tantárgyai a következők:
1. a sumír nyelv és ékírás,
2. a mezopotámiai kultúrák története,
3. a mezopotámiai vallások.

A sumír-magyar nyelvazonosság hirdetője és bizonyítója. A Nemzetközi Orientalista Kongresszus tagja, ahol 1967-ben Ann Arborban – (Michigan, USA) – az esztergomi királyi kápolna oroszlános díszítésének sumír és babiloni eredetét igazolta. Bizonyítását „Altaic Peoples’s Teocracy” címen fogadta el a Kongresszus. 1971-ben a canberrai (Ausztrália) kongresszuson – Argentína képviseletében – vesz részt, ahol a Pártus Birodalom sumír tradícióin át, a pártus nép magyar vonatkozásait mutatja ki „The Ethnic and Linguistic Problem of the Parthians” c. előadásában.

JÉZUS KIRÁLY

A PÁRTUS HERCEG

BADINY JÓS FERENC

© Prof. Badiny Jós Ferenc

A külső borítón és a belső címoldalon levő Jézus-kép
aTurini Lepel negátívja alapján készült 1935-ben.
Alkotója Aggémian örmény festőművész.

ISBN 963 03 5418 7

A szövegben lévő ősi nevek közlése (Inana, Zarathustra, Scythopolis stb.) nem egyöntetű. A különbség onnan van, hogy a felhasznált forrásmunkák is különbözőképpen írják. – A lényeket és az értelmet ez nem zavarja!

BUDAPEST

Ősi Örökségünk Alapítvány, 1998

Tartalomjegyzék

KEGYELEM NÉKTEK ÉS BÉKESSÉG!     7
BEVEZETŐ ELMÉLKEDÉSEK     13
Jézus születési helye     16
Hová lettek Jézus tanítványai?     19
Hová lettek az apostolok írásai?     22
Különbségek Jézus Isten-ember mivoltában     23
Nag-Hammadiban talált gnosztikus evangéliumok     27
I. DÁVID FIA     35
A Szövetség     42
II. A MI ÓSZÖVETSÉGÜNK SZENT HAGYOMÁNYAI     46
Én vagyok az Életnek kenyere”     47
III. A LÉLEKTANI TÖRTÉNELEM     58
IV. A BETLEHEMI CSILLAG     67
V. MÁRIA- ÉS ÉVEZREDES KARIZMÁJA     72
Boldogasszony Anyánk     76
Az Égkirálynő – avagy a Szűz, aki szül!     77
Az „Ég Királynője” a sumíroknál     79
VI. MÁRIA SZÁRMAZÁSA     85
Hol és milyen templomban nevelkedett?     94
Hogyan lett Adiabene József Pandarból zsidó József, az „ács”?     100
VII. GÁBRIEL     102
A merénylet     103
Az „arám” nyelvről     112
VIII. A PÁRTUS HERCEG BETLEHEMBEN     117
Hol született Jézus?     117
Az esszeusok     122
A sippári Ige     123
A „kiátkozott” Anyának Fiát megölni!     124
A nagy merénylet     124
IX. NIKODÉMUS EVANGÉLIUMA     129
X. JÉZUS URUNK SZÜLETÉSNAPJA     143
Történelmi visszapillantás     144
Mikor született Jézus?     148
XI. A MAGYARSÁG JÉZUSA     150
Jézus csak a magyarság Jézusa!     151
Az „Oroszlán pár”     154

5

Rozetta az oroszlánokon     154
Miért van hét oroszlánpár?     158
XII. JÉZUS URUNK 2005 SZÜLETÉSNAPJA     168
XIII. „ÉS MEGJELENT ÚJRA, NEKÜNK IS!”     178
Végy le engem a keresztről!     179
A keresztre feszített hagyatéka     183
A Turini Lepel vallomása     188
Az Ovideói Szent Lepel     196
XIV. JÉZUS ÉLETKÖRÜLMÉNYEINEK TÖRTÉNELMI HÁTTERE     199
Földrajzi és származástani vonatkozása     201
A törvényhozás és a joggyakorlat Jézus idejében     203
XV. KÉT PÁRTUS HERCEG JÚDEÁBAN     206
XVI. A JÉZUSI IGAZSÁG ÉS TANÍTÁS     216
A Holt-tengeri tekercsek, Qumran és a Jézus születése előtti időszak     217
Jézus tanítási és működési időszaka     226
Az Édesanya és Szent Fia     232
Jézus feltámadása utáni időszak     234
Tiberius császár levele Pilátushoz     236
XVII. „KAPTOK MAJD JELEKET TŐLEM”     239
A Jóisten malmai lassan őrölnek     241
Jézus Urunk Evangéliuma     243
XVIII. SAUL RABBI     247
Jézus Igéje és Saul ideológiája     253
Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”     254
Miért van szükség áldozatra?     257
XIX. „INRI” ÉS A SÓLYMA     259
Elvégeztetett!”     263
Jézus Urunk hagyatéka a Pártus Birodalomban     269
XX. HARC A JÉZUSI ÖRÖKSÉGÉRT     277
A „Szent Grál”     278
A két Mária     285
Az „Ember-fia”     287
A „Fény-Szüze”     293
XXI. AZ ADIABENE KIRÁLYSÁG     301
Két zsidó király Adiabenében?     314
Az Adiabene királyság uralkodói     319
XXII. A SZENTHÁROMSÁGUNK SZENTKORONÁJA     328
ZÁRSZÓ – A FÉNYBENÁLLÓK HÚSVÉTJA     342
FORRÁSMUNKÁK     346

6

Kegyelem Néktek és Békesség!

JÉZUSI szózattal indítom útjára e könyvet, mely által szeretném Őt olyannak bemutatni, amilyen a valóságban volt. Évezredek óta várt Istenfiúnak, a Földre szállt Szeretetnek és embernek is.

Tudom, hogy nehéz dologra vállalkozom, de a hosszú éveket betöltő „anyag-gyüjtés” után érzem, hogy buzdít, serkent és megtanít mindarra, mely eddig – az Őt kisajátító egyházi teológiákban – a titkok-titka volt, vagy a tudatos félrevezetések útvesztőiben veszett el.

Annak ellenére, hogy a Földre-szállása óta eltelt 2000 évnek történelmében a legtöbbször említett és kimondott szó ez volt: „Jézus” – a mai „kereszténység” hitvilági tartalmát és felfogását irányító vallástudomány – közös elhatározással és „ökumenikusán” mégis csak a zsidó-Jézus alakját mutatja be, tanítja és küldetését a zsidóság érdekéhez és zavaros történetéhez ragasztja, úgy, amint az evangéliumok – a sok-sok ószövetségi „beékeléssel” és számtalanszor átalakítva, átírva – Róla elmondanak. De „kanonizálva” vannak és így „Isten szavaként” kell elfogadni az egyházfinak mindazt, amit papjaik ebből kimagyaráznak.

Hogy az evangéliumok eredeti szövegeit az ókori és zsidó származású egyházatyák „összehangolták”, a legrégibbet – Márk írását – alapul véve, az a következő azonossági adatokkal bizonyítható:

Máté evangéliumának 1068 verséből 600 azonos Márkéval. – Lukácsnak 1149 verséből pedig 350 hasonló Márkéhoz. Máténak és Lukácsnak 235 verse közös. – Bizonyított tény az, hogy a görög szövegek között Márk írása az első, vagyis a legrégibb. Ireneusz, lyoni püspök szerint: Márk Péter tanítványa és ő közli velünk mindazt, amit Péter prédikált. Megállapítható, hogy ez az evangélium nem zsidók számára íródott. Kevés földrajzi adat közlése mellett azt hangsúlyozza írásában, hogy: Jézus megjelenésével nem az ószövetségi zsidó próféciák teljesedtek be, hanem Jézus Urunk küldetése = Istentől rendelt feladatának a teljesítésével. – Érdekes megállapításra jutunk akkor, ha Márk evangéliumából kihagyjuk a szöveg folyamatosságát zavaró „ószövetségi beékeléseket” és összehasonlítjuk a Nag-Hammadiban talált ún. „gnosztikus-evangéliumoknak” Jézusra vonatkozó adataival. Meglepetve kell észlelnünk az egyezést a „nemzsidó” Jézusi alak bemutatásánál és felfedezni – még nagyobb megdöbbenéssel – a mai judai-kereszténységünkben ma már csaknem „Jehovának” nevezett Isten-alak és Jézus Urunk által prédikált „Szerető Mennyei Atya” közötti óriási különbséget. Nagyon fontos ennek a megállapítása, mert itt – az „Isten-

7

alak”, az „Isten-fogalom” bemutatásánál kell kezdeni a felvilágosítást is és a tanítást is.

Ugyanis: Jézus Urunk Szerető Mennyei Atyjának semmi köze nincs ahhoz az „Isten-alakhoz”, amelyet a mai judai-kcreszténységünk híveinek bemutat. – Mondhatjuk úgy is, hogy ahhoz a „bosszúálló” és „áldozatokat követelő” Istenhez, akinek olyan „kiválasztott népe” van, mely az ő engedélyével….sőt rendeletével halomra gyilkolja a nem a „népéhez” tartozókat, vagyis a nemzsidó népeket.

Kérem e könyv olvasóit, hogy tekintsék meg az „ószövetségi szentírásban” az egyetlen példát, amit említek (a sok közül) és nézzék meg, mi van megírva Józsué könyvének 8. rész 1-2 és 21-30. verseiben. – De hallgassuk meg korunk egyik legismertebb biblia-tudósának a véleményét is erre vonatkozóan, idézet: Duquesne Jackes: „A Názáreti Jézus” című könyvének 150. oldaláról (Magyar Könyvklub kiadása. 1977, Budapest). íme az idézet:

Ennek az Istennek semmi köze ahhoz, akit a kereszténység bizonyos irányzatai bemutatnak. Ezt a hamis képet röviden így írhatjuk le: kezdetben Isten bízott az emberekben, de az első emberpár visszaélt ezzel a bizalommal. Ez lett az eredendő bűn. Isten erre feldühödött és szigorú büntetést szabott ki, nemcsak rájuk, hanem valamennyi utódjukra is. Ahhoz, hogy megbékéljen az emberiséggel, áldozatra van szükség. Es mivel ez az Isten olyan nagyon jóságos, elhatározza, hogy saját fiát fogja feláldozni, azaz második énjét. Jézus tehát azért jött el a Földre, hogy „eltörölje az eredendő bűnt”, és önmaga feláldozásával lecsillapítsa Atyja haragját. Legalábbis ez az, amit azóta is annyi különböző formában és oly sokszor elismételnek a hittankönyvekben és a prédikációkban.

Jézus tanítása mindezzel gyökeresen ellentétes. Ő sohasem beszél az eredendő bűnről. Minden, amit Jézus mond, ellenkezik a nemzedékről nemzedékre halmozódó kollektív felelősség elméletével.

Soha nem állította, hogy az új társadalomba, Isten Országába csak az juthat be, aki levezekelte bűneit. Éppen ellenkezőleg: az ember azáltal tisztul meg bűneitől, hogy belép az új társadalomba. Ez persze nem azt jelenti, hogy Jézus számára közömbösek lennének a bűnök: mint láttuk, az új társadalom törvényei nagyon is sokat követelnek.

Jézus soha nem úgy mutatja be Istent, mint valami könyvelőt, aki egy óriási füzetbe (vagy egy szuper számítógép memóriájába) beírja minden egyes ember valamennyi vétkét, mint megannyi, neki megfizetendő adósságot. Isten szemében csak az számít – és minden példabeszéd erről szól -, hogy minden ember az, amit saját magából csinál.

Jézus soha nem állítja: azért kell meghalnia, hogy „elvegye” az emberek bűneit. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az az Isten, aki a Fián keresztül azt kéri az embertől, hogy bocsásson meg „ hetvenhétszer” is, azaz, végleg mindenkinek, maga ez az Isten nem képes megtenni ugyanezt.”

Még ne egyeztessük ezt a szintézist a „Szent-Pállá” lett Saul-rabbinak ideológiájával, mely szerint az „egy (Éva) által elkövetett „eredendő bünt” a másik „EGY”-nek – Jézusnak – feláldozása „megváltja” ennél a bibliai

8

Istennél, hanem térjünk vissza Márkhoz, akinek írását a biblia-kutatók – „Q” jelzővel ellátva – csak „forrásnak” neveznek. („Q” = a német „quelle”.) Térjünk vissza hozzá és kérdezzük meg őt, azt az „evangélistát”, aki Jézust sohasem nevezi zsidónak és tudatosan, szisztematikusan elkerüli a lehetőségét annak, hogy tudósításából csak egyetlen szó, valamilyen „zsidó-Jézusra” vonatkoztatható legyen!

Kérdezzük meg öt, hogy miért nem írta le azt, hogy ki volt Jézus? Miért nem írta le, hogy milyen nemzetségből, fajtából származott Jézus Urunk és Édesanyja, Mária? Mert sohasem közli lakóhelyüket. Csak egyetlen egyszer használja Jézusra vonatkozóan azt a kifejezést: „…és méné az ő hazájába” (6., 1.,), de nem nevezi meg ezt a „hazát”! A „fordítók” és „átírok” a címszövegben azt tüntetik fel: „Jézus Názáretben”, annak ellenére, hogy Márk Názáretet soha meg nem említi! (Talán ez is jó bizonyítéka annak, hogy „Názáret” nevű település Jézus idejében nem létezett, miképpen majd a következő oldalakon ezt olvashatjuk.)

De mit is értünk „haza” név alatt. Feltétlen valamilyen „országot”. „Hol az én Hazám?”…kérdezheti a történelmi vihar által a nagyvilágba szétszórt valamilyen „külhonos” magyar-emigráns. Hol volt Jézusnak a „hazája”…az országa, ahol otthon volt valóban? – A többi evangéliumból megtudjuk, hogy „galileai” volt, de az Ő idejében ez nem „földrajzi elnevezést” jelentett, hanem – majd mint a szövegből megtudjuk – a héber „galil hag gojiim” (jelentése: „A gojok/idegenek/ földje) szóból keletkezett a nép ajkán és vált „nép-névvé”. Ha Márk még ezt sem említi meg, akkor – a logika szerint – Jézus Urunk „hazájának” nevét csak azért nem hangsúlyozza, mert az ő idejében (Kr. u. 50 körül) mindenki tudta – főként a zsidók legjobban -, hogy Jézus Édesanyja Adiabene Mária pártus királyi hercegnő volt, tehát ezt nem kellett a korabelieknek külön bejelenteni és Márknak „ide”. Jézus nemzetségéhez való tartozásának megvallása ez. Ugyanis ezzel a valósággal nem kellett „kérkedni”, mert ebben az időben a jézusi nemzetséghez tartozóknak eszébe sem jutott az a – ma Saul-rabbi ötletének betudható – huncutság, hogy Jézus Urunkat – a Pártus Herceget – a zsidóság Messiásaként fogják kisajátítani. Ha Márk gondolta volna azt, hogy a MATÉ-nak nevezett „kicsoda?” és a zsidó LUKÁCS, az „Apostolok Cselekedeteinek” is írója és Saul-rabbi titkára, majd a – Márk által ismeretlen – „József-ácsnak” egy „Dávidi-nemzetségbeli” geneológiájával kezdik azt a tudósításukat, amelyeket ma „evangéliumi szentírásnak” nevez az utókor….és, ha még tudta volna azt is, hogy ezt a zsidó József-ácsot fogja a mai zsidó-kereszténységünk Jézus Urunk nevelő-apjaként tisztelni, akkor Márk biztosan részletesen leírta volna Jézus Urunk emberi származását is.

És milyen kár, hogy nem írta le! – Most nem kellene e sorok írójának nyomozni az Igazságot a még megmaradt és el nem pusztított, régi írásokban.

De most az olvasó is felteheti azt a kérdést, hogy: miért fontos a mi Jézus Urunk emberi származásának a megismerése…?

A választ megadja a mai zsidó-kereszténységünk „szentírása” és annak magyarázata, mely szerint: a zsidó-Jézust keresztre feszítik a gonoszok,

9

de mint „Isten Báránya”, önmaga feláldozásával elviszi, eltörli az emberiség összes bűneit. Azokét is, akik felfeszítették. Meghal – de harmadnapon feltámad és kozmikus sugárral beégetett arcképét itt hagyja halotti szemfedöjén és ezen a „szent lepelen” látható alak nem zsidó-Jézust mutat. Embertani adatai azonosak a pártus-hun királyokéval. Vércsoportja is: „AB”.

A HUN-GAR-nak nevezett MAH-GAR-ok mondhatják tehát, hogy Jézus Urunk emberi adottságának azonosságát viselik magukon, így Jézus nemzetségének utódai. Ne értelmezze senki félre ezt a megállapítást, mert e sorok írója sohasem állítja azt, hogy „Jézus magyar volt”, hanem éppen fordított sorrendben kell ezt értelmezni, vagyis: a magyarok Jézus Urunk vértestvérei. Most e szavakat azokhoz az olvasókhoz intézem, akik lélekben magyarnak érzik és vallják magukat: „a Szent-Lepelen lévő Jézus-arc néz szembe Veled e könyv címlapján! – Nem bálvány ez – hanem emlékeztető! – Nézz hát szembe Jézus Urunkkal és majd megérzed, hogy mit kell tenned!”

Az Isten és közéd betelepült „egyházad” azonban nem ismeri el csodának a Szent-lepelen lévő Jézus-alakot azért, mert – mint mondják – „a lepelen látható emberalak odakerülése nem minősíthető csodának, mert az a „csoda” nem a tudományos feltételezések szerint történhetett.”

De ugyanakkor a zsidóság összes „legendája” (a Vörös-tenger szétválása, Mózes és kőtáblái, tűz csap le az égből, a Jerikói falomlás stb.) mind-mind „szentírási” isteni csodáknak vannak elismerve és tanítva. Jézus Urunk csodatetteit felsorolják ugyan, de többnyire gonosz szellemek és ördögök elűzésének varázslatával kapcsolják össze azokat a zsidó értelmezés szerint. Pedig Jézus Urunk valóban olyan „csodákat” tett, melyeket csak az „isteni” erő tud létrehozni. tehát – a mai értelmezéssel mindegyik „paranormális” történés, mert a „vakok látnak, a sánták járnak” és a mai biblikus „tudósok” hiába igyekeznek valamilyen „más” magyarázatot adni Jézus Urunk ily tevékenységére, az „emberfeletti”, a „küldetés” Isteni-ereje van jelen minden tettében és ezeket leértékelni, bagatellizálni nem lehet. Ha visszatekintünk az ún. „kereszténységi történelembe” láthatjuk, hogy a valóságos „Jézus-hitüeknek”, az ún. „CHRESTOS-követőknek” semmi közük nincs azokhoz, akik Jézusban Messiást láttak. Ezeket ma „gnosztikusoknak” nevezik és „ortodoxia” név alatt azt a szervezetet értjük, mely a zsidó-Jézust egyszerű „rabbiként” sorolja be a zsidó vallási eszmevilág szolgálatába. A „gnosztikusok” valóban „hittek” a csodákban, mert ők a természet-felett uralkodó ISTENT hitték és aki Benne „hisz”, az nem tudja elképzelni, hogy Ő, a jóságos Mennyei Erő és Akarat sehol, egy pillanatra se avatkozzon be – közvetlenül, vagy a Földre szállt Szeretet, Jézus Urunk, vagy valamelyik „fénythozó” ember által – a világ sorsába és az emberek dolgaiba.

A „gnosztikusokat” legyőzte az ortodoxia és megalakult a zsidó-keresztény egyház a maga hierarchiájával, feljebb- és alábbvalóival. Az „egyház”, melyet Jézus Urunk sohasem akart megszervezni, mert az Ő jelenléte már „Isten Országának” létezését jelentette a Földön. De ez az „egyház” – a mai zsidókeresztény egyházainknak sokasága, – azt ordítja állandóan a hívők fülébe:

10

„bűnösök vagytok!…bünösök vagytok! Tartsatok bűnbánatot és akkor „MI”, az „anyaszentegyházatok” – feloldozunk titeket bűneitek alól! ”

De álljunk meg ennél a kifejezésnél: „tartsatok bűnbánatot”. (Márk 1.15.) Minden nyelvben másképpen fordítják ezt a görög szöveget. Károli Gáspár úgy írja: „térjetek meg”. De a prédikátorok egész nemzedékei használták ugyanezeket a szavakat, hogy bűntudatot keltsenek a híveikben.

“Nem tudták, hogy az evangélium görög kifejezésének nem tartsatok bűnbánatot a hiteles fordítása, nem az, hogy hintsetek hamut a fejetekre, hanem ez: változtassátok meg a lelketeket, a gondolkodásmódotokat, hogy új életet tudjatok kezdeni. (Idézet: Duquesne: említett munkájának 143. oldaláról.)

A normálisan gondolkodó és az égre néző embernek nincs bűntudata, mert nem érzi magát bűnösnek, mert nem születtünk bűnben. Ellenben van mindenkiben egy hatalmas reménység az Isteni Gondviselés hitében. Valami csodálatos reménykedés ez a Jóistenben. Abban, hogy jószándékunkban és a jóra való menekedésben Ő mindig velünk van az áldásával.

Olyan „csodavárási” állapot ez, annak ellenére, hogy az emberi erőszak, a másokon… és főleg a lelkeken való uralkodási szándék mindig megakadályozta Jézus Urunk tervének megvalósítását – Isten Országának Földünkön való létrehozását, vagyis a Békesség és Szeretet uralmát.

Olyan uralkodási szándékra gondolok, mint amit Józsué könyvében olvastunk és mellyel azonosak a világháborúk, az utánuk bekövetkezett terroruralmak a milliónyi emberirtással. Kétségtelen, hogy megrendült a HIT, a Gondviselésben való reménység sugára csaknem kialudt és ez a megrendülés az égre kiáltotta a „HOL VAGY ISTEN”-t…?

De Jézus Urunk így üzent nekünk: „Veletek maradok a világ végezetéig!’ ….és a világnak még nincs vége. Így a megmaradottakban lassan, nagyon lassan megindult a „fény” felé fordulás. Nem a megalkuvó „egyházakhoz” szaladtak a szomjúhozok, hanem – úgy mondják – a „kozmikus gondolkodás” ösztönözte őket és ebben újraéled az Isten Kegyelmétől való „csodavárás”. Más szóval kifejezve, ezek a „kozmikusan gondolkodók” a saját lelkükben találták meg az Istent éppen MA, amikor előttünk zajlik le a „nagy színjáték” utolsó felvonása. Az emberi világuralomra való törekvés igaztalansága áll szemben a Feltámadott és a komputer csodájával közöttünk megjelent Jézus Urunkkal, az Ő szándékával… Isten Országának a Földön való kiterjedésével… vagyis a nemzetcsaládoknak békében, szeretetben és egyenlően elosztott javakkali „jólétben” való élésével. – Mert senki sem tehet arról, hogy valamelyik „nemzetcsaládba” született. A magyarok sem, mert magyarnak születtek.

Menjen hát minden Nemzetség a maga útján! Dolgozzon a saját Hazájáért, saját népéért, de ne úgy, hogy a másik népet leigázza, vagy kenyerét is elvegye! Azok. akik a „fényben állnak, nem is gondolnak erre, hiszen életet adó Napunk minden emberre egyformán ragyog és az Isten Napját senki sem tudja magának kisajátítani. De itt van köztünk Jézus Urunk – a mi Fényes Napunk, aki Isten Országának a Szeretetét hozta el hozzánk a Földre.

11

Szembe kell állnunk tehát az emberi gonoszsággal és hinni az Igazság győzelmében, mert ez a győzelem nem csoda, hanem az Isten Fiának ajándéka. A magyaroknak pedig még segít a Pártus Herceg nemzettestvéri szeretete is.

Köszönjük meg az összefogással és a Fény felé fordulással, mert így mindig elérjük Öt. Ezt kéri az olvasótól:

a Szerző

„JÖJJETEK ÉNHOZZÁM, KIK ELFÁRADTATOK
ÉS ÉN ÚJ ERŐT ADOK NEKTEK! ”

12

Bevezető elmélkedések

,, Kirje!… Kirje!… Kisdedecske, Betlehemi hercegecske!”

Ez a néphagyományokban fennmaradt, régi karácsonyi ének indított arra, hogy Jézus emberi alakjával foglalkozzam. Már régóta rágódom ezen a témán, de mindig ellenérvként vetődött elém a kereszténységnek az a közismert legendája, hogy „Jézus istállóban született”; ahogy az ének is mondja: „jászolban fekszik, barmok közt nyugszik Szent Fia”.

Hát miként írjak „betlehemi hercegről” – gondoltam -, hiszen egy herceg nem születik istállóban. Így hát egyre múltak az évek anélkül, hogy ezt a témát tüzetes és alapos vizsgálat alá vettem volna.

Most azonban, hogy otthoni testvéreink felszabadultak a marxista terror alól, az oroszok kimentek az országból, egyre több levelet kapok az otthoni fiataloktól, melyben a kérdések tetézik egymást, és a tudás szomjúsága ostromolja ezt az öreg embert, aki e sorok írója. Ez az egyik okom tehát, mely e tanulmány írására serkentett.

De van egy másik ok is az igazság felderítésére és leírására, és ez talán nyomósabb, fontosabb és az általános közvélemény irányításában a nemzetközi sajtónak, mint kultúrhatalmi tényezőnek, beavatkozását is mutatja. Aki nyitott szemmel jár, az észreveheti, hogy egyre kevesebbet lehet olvasni, hallani Jézusról. Mintha a feledés homályába taszítanák korunk magasztos alakját. Az USA-ban például egyre jobban hiányzik a karácsonyi üdvözlőlapokon a „Merry Christmas” felirat. Behelyettesítik legtöbbször a „holyday” szóval. A karácsonyi fényt szeretnék talán kioltani a hívők szívében? Eleinte azt hittem, hogy aggodalmam csak egy Jézus-hívő képzelete, de amikor kezembe került a kétmillió példányban kiadott „Az én könyvem bibliai történetekről” című képeskönyv (Watch Tower Society, NY 25 Columbia Heights NY 11201, Brooklyn) és abban láttam, hogy Jézus Urunk keresztre feszítését is törölni akarják a köztudatból, és „oszlopra szegezett”-ként tanítják a gyermekeknek szánt bibliai képeskönyvben; egy nagyon szomorú meditálásom arról győzött meg, hogy bizony igazuk van azoknak a fiataloknak, gyermekeknek, akik ismerni akarják Jézust, az embert. Így határoztam el magam arra, hogy megkeresem az elködösített múltban a betlehemi herceget.

A könyvet szerkesztő „International Bible Students Association” úgy szövegezi Jézus megölését, hogy a gyilkos a „vallásvezérekbe bújt ördög”. De talán forgassuk vissza ezt – az emberiség leggaládabb gaztettét – abba az idő-

13

be, amikor azt elkövették. Kik a „vallásvezérek”? A jeruzsálmi zsidó templom főpapjai lehettek csak, mert csak a zsidó vallás gyakorlata volt megengedve és az volt a hivatalos államvallás. Minden más hit, ideológia, Isten lényének más elképzelése eretnekségnek, pogányságnak volt törvényileg elrendelve és azok hirdetőire, mint hamis prófétákra, a templomi törvény halálbüntetést írt elő. Jézust is ilyen „hamis prófétának” tartották a zsidó „vallásvezérek”, mert nem e kegyetlen, mindenkin uralkodni akaró, zsidó valláspolitika által eszményesített Jehovát istenítette, hanem a mindenkit egyformán szerető Mennyei Atya gondviselő jóságát dicsérte és Igazságát tanította. Ezért akarták őt a zsidók megölni, ahogyan az evangéliumokban olvashatjuk.

Íme a „szentírás” szava:

………Meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok.” „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam, ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál láttatok.” (János 8:37-38.)

Az evangéliumi szövegben – amit a kereszténység „Isten szavának” tanít – igen feltűnő és meglepő az, hogy Jézus két Atyáról beszél. Különbséget tesz az Ő mennyei Atyja és a zsidók atyja – Jehova – között, akit nem ismert el Istennek az evangéliumi tudósítás szerint, mert így nyilatkozik róla: „….Ha Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem……”

„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjáról szól, mert hazug és a hazugság atyja.” (János 8:42-44.)

Aki aztán tovább olvassa ezt az evangéliumi történetet, az látni fogja, hogy a zsidók végül is azt mondják Jézusnak:

„…….Te szamaritánus vagy és ördög van benned.” János 8:48.)

Ezt a részt azért említettem így külön, mert a következőkben alapul fog szolgálni Jézus igaz alakjának a keresésében.

Szeretném befejezni most az itt bemutatott „oszlopra szegezésnek” érthetetlen esetét. Ugyanis csaknem kétezer éve tudja a világ, hogy Jézust keresztre feszítették és nagyon sok helyen, a keresztény passió-ünnepeken, beveszik a vallási ceremóniába a keresztre feszítés lejátszását. Ennek a minősíthetetlen bűnténynek jelképe a „kereszt” maradt és az a kis arany keresztecske, amit a szülők gyermekeik születésekor a kisded nyakába akasztanak, bizony nem más, mint a Jézusra való emlékezés, a Benne való hit majdnem kétezer éves emléke. Joggal felmerül tehát most az a kérdés, hogy ez a könyörtelenül kegyetlen és hazug kép, amit az említett könyv a gyermekek részére szerkesztett „biblikus olvasókönyvben” bemutat, nem egy jól megszervezett agymosás bevezető ábrája?……. Mindenesetre összhangban van a világszerte megindult Jézus-ellenes és a jézusi „Istenfiúság” hitének megszüntetésére irányuló törekvésekkel. Védekeznünk kell tehát. Még nagyobb eréllyel és határozottsággal kell Jézus mellé állnunk és ünnepelnünk kell fényesen és boldogan Öt karácsonykor (Gurusúnykor) az újra éledő fényben. Csak egy kis gyertyát

14

gyújts meg újra lelkedben is e napon Jézus emlékére és hirdesd, hogy ez a szeretet ünnepe, amikor a Fény Fia születik minden évben újra és újra, hogy az újra éledő Szeretet egyre nagyobb és nagyobb erőt adjon a gyermeknek, a szülőknek, a boldog családnak. Az itt egyáltalán nem fontos, hogy Jézus Urunk karácsonyi születésnapját milyen vallásos szokás szerint ünnepled. Nem fontos az sem, hogy milyen vallási előírás szerint imádkozol. A Hozzá való fohászkodás, Igéjének követése és szeretetének továbbadása kötelességünk. Mindnyájunknak, akik Jézus-követők, Jézus-hívők vagyunk. S amikor az Új Fény lelkedben feltámad, Jézusunk kegyelme ott marad tenálad!

Jézus követésének útja azonban nem könnyű, mert tanításának csak igen kis részét foglalják magukba a kereszténység evangéliumai, melyeknek alapvető szelleme az, hogy „Jézus áldozati bárány, akinek vére elveszi az emberiség bűneit.” Ez a hittétel teljesen a zsidó vallásban gyökerezik és bizonyítéka annak, hogy nem Jézus Urunk alapítója a mai keresztény vallásoknak, hanem legnagyobb ellensége – Saul rabbi – a kereszténység Szent Pálja, aki sohasem hallotta Jézus szavait, fogalma sem volt arról, hogy mit tanított, hanem a zsidóság új szektáját alapította meg tanaival, melyeknek alaptétele az, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsidókhoz írt levele 9:22.)

Ezért lett a kereszténység hivatalos neve: „zsidó-kereszténység” Ezért nem találjuk meg az evangéliumok között Jézus tanítványainak írásait. Ugyanis a jézusi tanítás, az Istenfiúság tudatának lelkünkbe való közvetlen beültetése, Istenhez való közvetlen tartozásunk, Isten és lelkünk homogenitása mind mind hiányoznak azokból az írásokból, amelyet a kanonizált, zsidó szellemű evangéliumok tartalmaznak.

Van sok bennük azonban Jézus szavaiból, amelyek jól felhasználhatók az Istenfiúság tudatosításához. Tehát, aki Jézust keresi, használja fel innen mindazt, ami józan ésszel elfogadható. Tegye ezt abban a tudatban, hogy az elmúlt évszázadokban ezeket az írásokat nagyon sokszor megváltoztatta a zsidó-kereszténység valláspolitikája. Tehát ne Jézust hagyja el, hanem segítsen igazságát felderíteni és hirdetni.

Egy ősvallást kereső, Budapesten kiadott „Nem vagyok keresztény” című folyóiratban két kitételt találtam, melyben elmélkedő szellemiség mutatkozik, amit további ébredésre kell serkenteni. Íme:

„……nem születhettünk bűnösnek; ez ellenkezik az isteni törvényekkel és a józan ésszel. Így nincs szükség bizonytalan megváltásra sem.”

„A Kozmosz (Isten) törvényeinek jobb, helyesebb engedelmeskedni, mint az evangéliumoknak, hiszen mi a kozmosz részei vagyunk.”

Jézus sohasem mondta azt, hogy „bűnben születtünk”. Azt sem, hogy Ő a „megváltó”. Ez a zsidó-keresztény vallástanítás, az ún. „paulinista” teológia szerint. Jézus felvilágosító szavait megtaláljuk János evangélistánál, amint mondja: „En világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon sötétségben, aki engem hisz.” (János 12:46.)

A cikkíró is Jézusi Fényt kapott, amikor elmélkedésében rájött arra, hogy igazságban és nem bűnben születtünk, de életünk cselekedeiért saját magunknak kell számot adni, mert Jézus nem váltja meg a mi bűneinket. De maga a

15

zsidó-keresztény-római egyház már kitaszította Jézust e megváltásból. Ugyanis a II. Vatikáni Zsinat kimondja, hogy

“…….az Egyház megváltása rejtélyesen megjelent a kiválasztott népnek a rabszolgaság földjéről való kivonulásában.”

A cikkíró a „kozmosz” törvényeinek akar engedelmeskedni, de Jézust nem ismeri el. Tudom, hogy sokan vannak olvasóink között olyanok, akik nem hajlandók a zsidó-keresztény egyházak tanításait követni, de érzik, hogy valami „más'” vallása lehetett őseinknek. Érzésük az egyetlen, amire támaszkodni tudnak és – Jézus igazságait, tanítását, valóságos alakját nem ismervén – a Kozmoszra hivatkoznak. A Nap elé állnak, de nincs még bennük annak az Igazságnak a Fénye, amit a Világ Világossága adhat csak. Ezeknek azt mondom, hogy ellenőrizzék le nagy tagadásukban a „Turini Lepel”-en látható emberalakot, mely pontosan mutatja a felfeszített Jézus minden sebét. Vizsgálják meg a NASA tudományos szakvéleményét, mely szerint: „a leplen levő alak nem festés, nem izzadmány maradéka, hanem nagy frekvenciájú, de igen rövid tartamú kozmikus sugár által történt beégetés, mely onnan semmiféle vegyszerrel el nem távolítható.” Íme a „Kozmosz”, a Fény Fia. Fényből jött és Fénnyé lett. Az „anyag” energiává lett.

Mindezeket el kellett mondanom annak indoklására, hogy az Evangéliumok által tanított „zsidó-Jézus” helyett miért keresem az igazi „Betlehemi Herceget”. E kutatásban fel kell használni mindazokat az evangéliumi adatokat, melyeket a zsidósító valláspolitika nem tudott. Ezek közt legfontosabb:

Jézus születési helye

Ismét János evangéliumát veszem elő és abból közlök két idézetet:

…..lásd meg, hogy Galileábol nem támadt próféta.” ( 7:52.)

…csak nem Galileábol jön el a Krisztus?…..

Nem az írás mondta-e. hogy: „Dávid magvából és Betlehemből, ama városbóljön el a Krisztus, ahol Dávid vala?” (7:41-42.)

Nyomozásunkban így három adatunk van: Galilea, Betlehem és Dávid városa. (Bizonyítékaim adatait és azokat is, melyeket a következőkben (*) alatt jelölök, átveszem a „The Interpreter’s Dictionary of the Bible” /Abingdon Press, 1962/ című munkából, e három adatra vonatkozóan.)

Galilea: – Ez az elnevezés e tartomány héber nevéből ered. Ugyanis a zsidók „galil hag goiim”-nak nevezték ezt a területet. Angol fordításban így olvashatjuk: „galil of the gentiles”, vagyis a „nem zsidók országa”. Ugyanis a héber „goiim” kifejezés alatt azok a nem zsidó népek értendők, akik Judeától északra laktak, beleértve a hettitákat is, de a héber biblikus felfogás ezek közé sorolja a mezopotámiai és nagyon régi „guti” népet is. Galileában tehát nem laktak zsidók! Lakosai nem héberül, hanem a régi „arám” nyelven beszéltek, ami ragozó nyelv és a ma „sumernek” nevezett nyelvvel mutat igen közeli rokonságot. – Tudjuk, hogy a mai evangéliumi szövegeket az „egyházatyák” kényük-kedvük szerint javítva hagyták az utókorra és a mai fordítások egyáltalában nem tükrözik a Jézus-korabeli állapotokat, mert minden írásnak, szövegnek szolgálnia kell azt a „paulinista teológiai szándékot”, mely szerint

16

Jézus zsidó lenne és Dávid magvából származna. A hívő olvasó így azt hiszi, hogy Galileában zsinagógák is voltak és zsidók is laktak. – A (*) forrásomban azonban minden kétséget kizáróan az a megállapítás olvasható (G.347. old.), hogy „Nagyszámú régi zsinagóga maradványt fedeztek fel Galilea városaiban, melyeket Kr. u. 200-600 között építettek. Köztük a leglátványosabb a fehér kövekből rakott kapernaumi, a tó partján, mely a Kr. u. 3. századból származik.”

Tudni kell még azt is, hogy Galilea és Samária nagyon sokáig volt a Pártos Birodalom fennhatósága alatt és Bazapran nevű pártos király el is látogatott oda Pacor kormányzósága idejében.

Mondtuk, hogy a galileai nép nem volt zsidó, hanem „máshitű”. A magaslatokon épített templomaikat a „korrupció helyének” nevezték el a zsidók, mert itt tisztelték a galileusok az Istenanyát, akit a biblikus írások „Astarte vagy Asthoret” néven említenek. Miután a Jehova-tisztelet nem ismeri el az Istenben lévő „női” teremtő erőt, így a héber nyelvnek még szava sincs az „istennő” kifejezésére. A galileusok vallása az Istenanyát a „Fény Szűzének” nevezte, aki mellett ott találjuk a „Fény Atyát” (Bál. Bél) és a „Fény Fiát”, aki a Világ Világossága. (A ma sumernek nevezett nép hitvilágában: „Én-Lil”.)

E vallásnak tudós papjait nevezték „mágus”-nak, szintén a sumer „mali” vagy „mag” ….azaz „tudós, hatalmas” értelemben.

Az evangéliumoknak a judaisztikus teológia szerinti nézete és kiértékelése szerint, a zsidók azzal vádolták Jézust, hogy ő is „mágus”, és ezt az álláspontot megerősíti Márk evangélista írása (3:22), ahol „belzebub”-bal van Jézus azonosítva. Indoklás: „belzebub, démon és mágus” a héberben azonos jellel íródik.

Betlehem: Az evangéliumi hagyomány Jézus születése helyéül jelöli. Máté így mondja (2:1): „Jézus a júdeai Betlehemben született…..

Ez a „júdeai Betlehem” a Beth-“lehem” nevét Jézus halála után kapta a Saul-Pál és követői által megalakított zsidó-keresztény egyháztól, mert ezt a kis települést, Dávid idejétől kezdve Beth-lomon néven ismerték. Itt őrizte Dávid apja juhait és a hagyomány szerint itt is született. Azért volt fontos a zsidó szellemű evangélistáknak „Dávid városának” Betlehemmé való változtatása, mert Mikeás próféta jövendölése szerint (5:2): „belőled (tehát Dávid városából) származik nekem, ki uralkodó lesz Izraelen.” Tehát azok nevezték át Beth-lomont Beth-lehemmé, akik Jézusban a zsidó Messiást látták és Jézust „Dávid leszármazottjának” hirdették. Ma már tudjuk, hogy a zsidók sohasem ismerték el Jézust az ő Messiásuknak (görögül Krisztusnak), mert még ma is epedve várják az ő valódi „messiásukat”, a Világ Urát. De baj van ennek a „judai Betlehemnek” Jézus idejében való létezésével. Ugyanis forrásadatom úgy írja, hogy:

Juda Betlehemének semmi nyomát nem találták meg a Kr. u-i első három században és az a tradíció, hogy Jézus itt egy barlangban született volna, legfeljebb a Kr. u-i 2. század második feléig vezethető vissza. Justin mártír által említve. Az itt talált barlangok sora felett Konstantin császár emelt egy nyolcszögletes kápolnát. Miután ezt lerombolták, I. Jusztinián (527-65) épített

17

helyére egy nagyobb templomot, melyen a középkorban változtatásokat végeztek ugyan, de a jelenlegi építmény alapjaiban Jusztinian korából való.”

A Betlehemi Herceg keresésében most elérkeztünk oda, ahonnét végre elindulhatunk. Jézus valóban Betlehemben született, de ez a Betlehem Galileában van. a goiim-ok országában, Názárethtől kb. 6 km távolságban. Nagyon régi városka és Kr. e. 14. századból való „Amarna szövegekben” Bit-Lahmi néven található. Közelében van a Tabor-hegy, ahol a galileus vallásnak volt a magaslatra épített temploma, amit Kr. e. 218-ban III. Antiochus fallal vett körül. A legenda szerint Jézus innen emelkedett fel az égbe. Ennek emlékére Konstantin császár anyja – Helena – Kr. u. 326-ban újra épített ide egy templomot, amit most az arabok romboltak le. Ma, itt a Tábor-hegyen áll a görög ortodox kolostor, amit a XIX. században emeltek.

Tisztáznunk kell még a „Dávid Fia” fogalmat is. Máté evangéliuma ugyanis Jézus Krisztusnak, Dávid fiának és Ábrahám fiának nemzetségi felsorolásával kezdődik, melynek ha a végére érünk (1:16). láthatjuk, hogy ez nem Jézus nemzetség-táblája, hanem azé a bizonyos Józsefé, akit a szent iratok Jézus édesanyja – Mária – férjének neveznek. Azután megtudjuk azt is (1:20), hogy Mária a Szentlélektől fogant és nem Jézus, hanem József Dávidnak a fia. József van eredeztetve Dávid nemzetségéből.

De az evangéliumi írás Jézus szavaival is megcáfolhatja a messiási létezés rá vonatkozó azon feltételét, hogy ő – Jézus – mint Messiás, Dávid fia lenne, mert azt feleli a zsidók erre vonatkozó kérdésére:

Ha tehát Dávid Urának hívja öt, miképpen a fia?” (Máté 22:45). Ebből az evangéliumból (melyet a régi egyházatyák még „héber evangélium” néven ismertek) igen érezhető az a zsidó vallási felfogás, mely szerint legfontosabb a bűntől való szabadulás, melyet az egyházi szervezet biztosít az egyházi rendelkezéseket betartó és az előírt áldozatokat meghozó hívőnek.

E felfogás szerint Jézus is ezt a feladatot kapja, már az Édesanyja méhében, mert – miként mondja Máté írása (1:21): „….mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneitől.” A galileai, tehát „gojiim” Jézus pedig éppen mindennek ellenkezőjét akarta és tanította, így: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot…” (Máté 9:13) – Tudom, hogy nehéz dolga van annak, aki a Jézusi Igazságot keresi és szabadulni akar a kereszténységbe iktatott zsidó felfogástól. Ebben a jó szándékban csak önmagára számíthat mindenki, mert a mai judai-kereszténység papjai a zsidó Jézus Krisztust vallják, aki csakis azért jött a világra, hogy „elvegye a világ bűneit” és értünk „bűnösökért feláldozta önmagát” úgy, miként a sauli-páli elgondolás a zsidók vallását „megreformálta”. S így létezik ma is a zsidó-kereszténység, mely Jézus „Szerető Atya-Istene” mellett „Isten szavaként” tanítja annak a Jehovának a „szentírássá” változtatott rendelkezéseit, mellyel – azért hogy a zsidóknak helyet csináljon -, „kiűzi a népeket édes hónukból” (2 Móz. 34:11), aztán megöleti a zsidókkal mindezeket a békés és régi népeket és „minden városukat…..és minden falvaikat tűzzel megégeték.” (4 Móz 31:10). És azóta is minden marad így. Aki arra gondol, hogy „talán Jézus mégsem így hirdette” és nem ez az Ő azon „igazsága”, melyet Pilátusnak mondott így:

18

„Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az Igazságról.” (János 18:37) …az tévedne?

Most – csaknem 2000 év után – e sorok írója csatlakozik Pilátus azon kérdéséhez: „Mi az Igazság?” És kiegészítem Pilátus kérdését is egy hatalmas kiáltással: „Hová lett Jézus Urunk Igazsága?” Miért némították el apostolait, akik hirdették az Ő tanítását? Miért nincs Jézus apostolaitól eredő evangéliumunk? Aki nyitott szemmel járja e világot, az még igen sok „miértet” tud csatolni e kétkedő sorokhoz.

De kíséreljünk meg feleletet adni néhány ilyen „miért”-re, és kutassuk fel a Betlehemi Herceg keresésében először azt, hogy:

Hová lettek Jézus tanítványai?

Úgy is kérdezhetjük, hogy „Hová lettek az apostolok?” – mert Jézus hűséges tanítványait nevezzük így, és csakis őket. Egyikük sem lépett a római birodalom földjére, hanem csak az Eufrátesztől keletre tanították mindazt az „igazságot”, amit Mesterüktől, az Úr Jézustól tanultak.

Munkásságuk és életük történetét azonban nem találjuk meg az egyházi tankönyvekben. Az én kutatásaim azt bizonyítják, hogy csaknem mindegyikük az Eufrátesztől az Indus folyóig elterülő Pártos Birodalomban élt és szervezte a Jézus-hitüeket Jézus egyházába, hiszen Eusebius tudósít minket arról, hogy 360 templomukat rombolták le a Pártos Birodalom bukását követő szászánida-perzsa uralkodók, akik csak Zoroaszter vallását ismerték el. A judai-kereszténységben róluk fellelhető adatokat egy régebbi tanulmányomból közlöm:

Az Úr által választott apostolok is galileaiak voltak és azt hisszük, hogy a mai „keresztények” igen kevesen tudják őket név szerint felsorolni. Pedig Márk – Péter tanítványa és (a mai terminológia szerint) titkára szépen leírja nevüket evangéliumának 3:16. versétől kezdve így:

„Simont, akinek Péter nevet adott, Jakabot és Jánost (Jakab testvérét), Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Taddeust és a kánáni Simont.”

Az apostolokról tudnunk kell azt is, hogy „három testvérpár” volt közöttük, éspedig: Péter és András, Taddeus Júdás és kánáni Simon, valamint János és Jakab. Ezeknek mondta az Úr feltámadása után így:

„Elmenvén a széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”

A keresztény biblia újszövetségi része azonban édeskeveset tudósít minket arról, hogy ezek az apostolok valóban teljesítették-e az Úr parancsát. Ugyanis az Újszövetség szövegének 62%-a a Saul nevű zsidó rabbiból lett Pál térítéseiről beszél, aki önmagát „Isten apostolának” nevezi és a galileai Jézust sohasem látta, tőle nem tanult, s tőle „apostoli megbízást” sem kapott.

Tekintve, hogy ez a Saul-Pál a római kereszténység alapítója, munkásságával és hirdetett ideológiájával Jézus apostolai sohasem értettek egyet – érthető, hogy az általa alapított Római Egyház, mely a Saul-Páli judai kereszténységet tette magáévá és vallását a judaizmusból származtatja – teljesen

19

mellőzte Saul-Pállal magával és tanaival is ellenkező jézusi apostolok munkásságának és igehirdetésének ismertetését.

Így a judai kereszténységbe tartozó hívők valláserkölcsi és egyháztörténelmi oktatásából kimaradtak Jézus apostolai.

Ugyanis a történelmi igazság az, hogy mind a „tizenegy jézusi apostol” híven teljesítette küldetését és hirdették az evangéliumot – jézusi módon és nem a judai Saul-Pál-féle átalakítás szerint. Igen, – de hol hirdették? Az Apostolok Cselekedetei 12. fejezete szerint Jakabot, János testvérét Heródes megölette. Maradt tehát tiz munkálkodó apostol, de ezek munkájáról innen kezdve az „Apostolok Cselekedetei” című újszövetségi irat többet nem beszél, hanem a Nemapostol Saul-Pál útjait és judai-keresztény módszerű térítését írja le a következő 16 fejezetben. Egyetlen kivétel csupán, amikor: „előállanak azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni a pogányokat és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.” (ApCsel 15:5)

És amikor nagy vetélkedés támadt, felkelvén Péter, mondá nekik: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Úr régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét és higgyenek …. most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk.” (ApCsel 15:7,10)

Ebből a részből tudjuk meg, hogy Péter ellenzett minden zsidó vonatkozást – elsősorban a mózesi törvényt (vagyis a Torah-t, mely a bibliában Mózes l-V. könyvét tölti ki) – és azt elviselhetetlen igának nevezte. Viszont Saul-Pál ennek a kontinuitását hirdette és a mózesi áldozat-ideológiába sorolta be egyszerű bűnbakként a galileai Jézust is.

Viszont Jézus által választott és „felkent” apostolok nem a Saul-Pál vallást, hanem a „jézusi evangéliumot” hirdették, mely szerint Jézus azért jött e világra, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett – értvén alatta Naphoz hasonlított – mindenkiről gondoskodó – mindenki Istenének imádatát. Ezt hirdették Jézus apostolai – a megmaradt Tíz… Nézzük meg csak együtt: hol is?

A keresztény papi Breviáriumban minden apostolnak megvan a szent ünnepe, s ott leírják működési területüket. Vegyük sorra őket:

Máté: – „Mox in Ethiopiam profectus evangelium predicavit – regem et uxorem eius universa provincia ad Dristi fidem convertit….

(Nemsokára Etiópiába – a kusok földjére – utazik…….a királyt és annak feleségét az egész országgal együtt Krisztus hitére téríti….)

Kánáni Simon és Taddeus Júdás: „Hic (Tadeus) Mesopotamiam iIle (Simon) Egiptum evangelica predicatione peragravit. Postea in Persidem conveniente, cum innumerabile filios Jesucristo peperissent fidemque in vastissimis illis regionibis et effaratis gentibus disseminassent…..)”

(Ez ‘Taddeus’ Mezopotámiát, az ‘Simon’ Egyiptomot az evangélium prédikálásával bejárta. Azután Perzsiában találkozva, miután Jézus Krisztusnak számtalan hívőt szereztek (gyermekeket szültek) és a hitet azokon a mérhetet-

20

len kiterjedésű vidékeken és azoknak a vad népeknek hirdették…) – Itt meg kell jegyeznünk, hogy Perzsia ebben az időben nem létezett, hanem a későbben Perzsiának nevezett „mérhetetlen kiterjedésű területet” az apostolok idejében Pártos Birodalomnak hívták.

András (Péter testvére): „Post cuius (Jesus) passionem etresurectionem Andreas, cum in Scíthiam Europae quae ei provincia ad Christi fidem disseminandam obtigerat…”

(Jézus szenvedése és feltámadása után András, midőn Európa Szkítiájába jött. mely provincia neki Krisztus hitének a vetésére osztályrészül jutott…..)

Tamás: „Apostolus Galileus post acéptum Spiritum Sanctum in multas provincias proféctas est ad praedicandum Christi Evangélium: Parthis, Medis, Persis. Hyeranis et Bactris christianaé vitae praecepta tradivit. Postrema ad Indo se cónferens eos in christiano religióne erudirit.”

(A galileai Tamás apostol, a Szentlélek eljövetele után különböző országokba indult, hogy Krisztus Evangéliumát hirdesse. A párthusoknak, médeknek, perzsáknak, hírkánoknak és baktriaiaknak átadta a Krisztus-hit és az Életnek a Törvényeit. Végül a hindukhoz ment, őket a krisztusi vallásra nevelte.)

Bartolomé: Galileai apostol, midőn az innenső Indiába indult, amelyik neki a földkerekségnek az elosztásakor J.C. Evangéliumának prédikálására jutott. Jézus Urunk jövetelét Máté evangéliuma szerint hirdette azoknak a népeknek. De amidőn abban az országban nagyon sokakat J.C.-hoz térített, és sok munkát és kellemetlenséget elszenvedett, a nagyobb Arméniába jött. Ott Polimus királyt és feleségét, azonkívül 12 várost a Jézus-hitre vezetett, ami az azon nép papjainak nagy irigységét váltotta ki…az ő teste Albanusban, mely Armenia-mayor városa, ahol kiszenvedett – ott van eltemetve.

Fülöp: Bethsaidában született és a Szent-Lélek erejével az ő Szkítiájába ment evangéliumot hirdetni – és sok hívet szerzett a hitnek.

* * *

A felsoroltakból láthatjuk, hogy Jézus apostolai bizony elvégezték rendesen a rájuk bízott munkát és nagyon sok történelmi kútfő bizonyítja, hogy a Pártos Birodalomban szervezték meg a jézusi tanítás szerinti, igazi Egyházat, amelyben teljesen ismeretlenek voltak a saul-páli spekulációk. Ez az egyház mentes volt minden zsidó vonatkozástól és zsidó tanítástól. A Szeretet Egyháza volt, ahol nem ismerte senki a „szemet szemért, fogat fogért” doktrínát; sem a tanítók, sem a hívők. A Szeretet vallása élt itt, valóban vallva és gyakorolva. Ebben a „vallásban” az élet a fény és a sötétség együttléte (coegzisztenciája). Ebben az együttlétben a Fény mindig tud a sötétségből Új Életet létrehozni. A Fény teremti a Tudást és a Jóságot, míg a Sötétség birodalmává esik a nemtörődömség, tudatlanság, irigység, gyűlölet, bosszú, hazugság, kapzsiság, lopás, csalás, kétszínűség, dologtalan lustaság. A Fény teremti a művészeteket is és belőle fakad az ihlet is.

Aki egy kicsit ismeri a szkíták történetét – legalább úgy, amint azt Herodotos leírja – megérti, hogy az apostolok Szkítiába mentek, és ott kezdték

21

meg a Szeretet vallásának hirdetését, hiszen itt, már az ő igehirdetésük előtt is a „szeretet” volt az alap, melyre a szkíták életüket felépítették. Tehát a szkítáknál a „szeretet egyházának” a megszervezése semmiféle nehézségbe nem ütközött, hanem a megértésben jó követőkre és hívőkre talált.

Természetesen az igehirdetésnek megvoltak a szükséges írott segédletei, amiben az apostolok rögzítették mindazt, amit Mesterüktől, az Úr Jézustól tanultak. Mert nemcsak Saul-Pál írt, hanem Jézus tanítványai is szorgalmaskodtak abban, hogy az „Úr Igazságát” mindenüvé eljuttassák. Ez pedig csakis az „iratok” útján volt lehetséges.

Most joggal kérdezheti az olvasó, hogy:

Hová lettek az apostolok írásai?

Nagyon helyes kérdés, és még ki is egészíthetjük azzal, hogy: „Ha annak a Saul-Pálnak az írásait megőrizte a ‘kereszténység’, aki sohasem hallotta Jézust és sohasem tanult tőle, akkor miért nem viselte gondját a jézusi tanítványok, az igazi apostolok írásainak……?”

A helyes válasz megfogalmazásában igen sok történelmi valóságot kell felsorolni és már a Kr. u. 2. századtól kell elindulni, amikor is a római központú „paulinista és zsidó gyökerű” kereszténység teljesen átvette azt a „zsinagógás felfogást”, mely szerint: „minden olyan tanítás és írás, mely nem a zsinagógából ered, mint eretnekség, elpusztítandó a hirdetőkkel együtt.”

Miután Jézus tanítványai az apostolok az Élő Jézust tanították és nem az „áldozati bárányt, akit a sauli ideológia feláldozott azért, hogy elvegye a Nép bűneit”, így az ő tanításuk is az „eretnekség” kritériuma alá esett és a magát ortodoxnak nevező római egyház, miként mondtam, már a Kr. u. 2. században felégette, elpusztította az apostolok írásait. Amikor aztán ezt a „paulinista ortodoxiát” véglegesen megszilárdítja Konstantin császár Kr. u. 306-ban és az állam vallásává rendeli, így a valódi tudás – a „gnózis” – eretnekséggé minősült – és követőire a „gnosztikusokra” halálbüntetés várt. Minden büntetés ellenére azonban a „gnózis”, a Tudás haladt és már a Kr. u. 140 év körül Egyiptomban és Alexandriában is megjelennek az Apostolok Evangéliumának kéziratos másolatai. Ezt az állítást bizonyítja az az 52 darab kézirat, amit 1945-ben az egyiptomi Nag-Hammadiban talált egy arab. A kéziratok egy cserépedényben voltak elrejtve a barlangban. A kéziratok „kopt nyelvű másolatai” az apostolok írásainak és sok „kopt” fordítású kézirat egyezik a másutt talált görög nyelvű töredékekkel. A Nag-Hammadi kéziratok között találjuk a következőket: Tamás Evangéliuma, Fülöp Evangéliuma, János Apokrifonja (A titkok könyve), a Hit Evangéliuma, Egyiptomi Evangélium (A láthatatlan lélek szent könyve), Péter levele Fülöphöz, Péter Apokalipszise (Beszélgetés a Megmentővel), Mária-Magdaléna Evangéliuma, stb.

A kopt kéziratok megfejtői ezeket a Nag-Hamadiban talált írásokat – gyűjtőszóval – „Gnosztikus Evangéliumokénak” nevezik.

A keresztények 90%-ának fogalma sincs arról, hogy milyen érdekek és a lelkeken uralkodni akaró egyházpolitikai szándékok alakították ki a „saját”

22

vallását. Az igazságra törekvők pedig természetesen nem tudják megérteni azt, hogy „miért eretnek ennek a Jézus-hitűnek a másik Jézus-hitü…?”

Ugyanis Jézus azt tanította, hogy Isten előtt minden ember egyforma érték és a tudás fénye az, amivel az ember jobban és jobban közeledhet Istenhez. Így történt aztán, hogy az ún. „gnosztikus keresztények” nem értettek egyet azzal, hogy a püspökök és az egyéb egyházi „méltóságok” Isten és a hívő közé állanak és magukat és beszédüket Isten „akaratának” nyilvánítják, s ezzel tulajdonképpen a hívő nem az Isten, hanem az egyházi hierarchia szolgájává válik. Ezt azonban csak a társadalmi rend felforgatásának tulajdonították.

A lényeges teológiai különbségek azonban két alapvető tételnél mutatkoztak. Ezek pedig a következők:

1. Jézus Isten-emberi mivoltának és küldetésének értelmezése, és

2. A nő szerepe az isteni rendeltetésű életben.

Az egymással szemben álló két „keresztény” felfogásban a paulinista elgondolást a következőkben csak „római ortodoxia” néven fogom említeni, Jézus apostolainak tanítása szerint hívőket pedig „gnosztikusoknak” nevezem. Nézzük először, hogy milyenek voltak a:

Különbségek Jézus Isten-ember mivoltában…?

A római ortodoxia szerint „Jézus Isten Fia emberi testben. A keresztfán meghal. Eltemetik, de harmadnapon feltámad emberi testben, és negyven nap múlva a mennybe emelkedik, ugyancsak emberi testben.”

A gnosztikusok így vallották: „Jézus Isten Fia emberi testben, de ezt a testet akkor teszi le vagy veszi fel, amikor akarja. Ő, az Isten Fia harmadnapon feltámad és Szelleme megjelenik ott, ahol Ő akarja. Negyven nap után emberi szemmel látható Fényként emelkedik a mennybe.”

Jézusnak azt az isteni és emberfeletti adottságát, amit a gnosztikusok állítanak, hogy akkor teszi le vagy veszi fel emberi testét, amikor akarja, a római ortodoxia kanonizált evangéliumai is igazolják, csak helyesen kell értelmezni az ott mondottakat. Így például, amikor Jézus a zsidókkal beszél és azt mondja: „Mielőtt Ábrahám lett. én vagyok” (Jn 8:58-59) így mondja az evangélium: „Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig el-rejtőzködék, kimene a templomból, átmenvén közöttük; és ily módon eltávozék.”

Gondolkodjunk logikusan. Jézus „elrejtőzködék…..és átmenvén közöttük…..eltávozék.” Itt talán az „elrejtőzködék” kifejezés helyett azt kell értelmezni, hogy „láthatatlanná vált”, hiszen ugyancsak János evangéliumában olvashatunk erről a „hatalmáról”, ami embernek nem adatott meg eddig, amint mondja János: „….mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi el azt én tőlem…Van hatalmam letenni és ismét felvenni…” (Jn. 10:17-18.)

Amikor e csodálatos írásokat idevetettem bizonyításképpen, két másik dolog jut eszembe, gondolattársítás útján. Az egyik napjainkból való és a másik a keresztre feszítéssel van kapcsolatban.

23

Magyar Adorján Baráti Köre által kibocsátott időszaki tájékoztató ez évi 5-6 számának 2. oldalán van egy valóban a római ortodoxia szelleme szerint fogalmazott cikk „Élt-e Jézus…?” címen.

Itt a kereszténység történetében igen járatlan cikkíró Jézusról való írása akár Ireneusz korába is nyugodtan visszahelyezhető megállapítás, mely valóban „júdai gyökerű”. Ugyanis, amit mond Jézusról, az sem a római ortodoxia, sem a gnosztikus írásokkal nem bizonyítható, hanem kifejezetten az erőszakot alkalmazó római egyházpolitika íze szerinti. íme:

Jézus egész fellépésében, minden tanításában a zsidó erkölcsök és tanítások tükröződnek vissza. Különben is büszke volt származására…” Itt természetesen a cikkíró Jézus „zsidó” származására gondol.

E sorok írója igen ostoba megállapításnak minősíti ezt az írást, és sajnálkozik afelett, hogy ilyesmi a „magyar hagyományok” ápolását szolgáló sajtótermékben jelent meg. Jézus szavaival válaszolok, a „tanítás” érdekében. Mert így szólt Jézus a zsidókhoz:

De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok.” (Jn. 10:26) Kell-e világosabb felelet arra vonatkozólag, hogy Jézus és a zsidók között egy áthághatatlan szakadék állt és áll ma is? Ismétlem: ne tévesszük össze Jézus alakját és tanítását Saul-Pál által elképzelt és „tálalt” áldozati báránnyal.

De nem csodálkozom ezen a „zsidó-keresztény” szellemű íráson, hiszen csaknem 2000 éve hiányzik a tudás „gnózis” a magukat kereszténynek valló fejekből és Jézus szavainak „átírása”, a „szemet szemért, fogat fogért” ideológia értelmében való „félremagyarázása” ma már az összes keresztény egyházi változatokban „szentírás” lett.

Az „átírásra” igen jó példát mutattam be azzal, hogy János evangéliuma görög szövegének „láthatatlanná lenni” jelentésű igéje a magyar fordításban „elrejtőzni” értelemben lett felhasználva. A görög logika szerint, aki „elrejtőzik”, az láthatatlan lesz, tehát a kifejezés az igei cselekvés megvalósulására vonatkozik és így a helyes fordítás: „láthatatlanná változott” vagy „lett”. A mai Jézus-ellenes gondolkodás hozzám érő nagy árnyéka pedig az említett „Élt-e Jézus…..?” című írás.

De a római ortodoxia Jézusnak „a bűn eltörlése érdekében” való feláldozását, és ehhez a gyilkossághoz szükséges igazolást, az „isteni hozzájárulásnak” egyházi, hivatalos elismerése és kinyilatkoztatása útján akarta elérni. Ezért adott Jézus utolsó szavainak olyan magyarázatot, mely szerint az ő mennyei Édesatyja „elhagyta” volna a Fiát, ezeket a szavakat adva a haldokló, szenvedő és keresztre szögezett Jézusnak „Én Istenem! – miért hagytál el engem?”

Ezt Jézus anyanyelvén, az arámi nyelven mondta és az összes magyar bibliafordításokban így van leírva: „Éli! Éli! Lama Sabaktani!”

Egy ausztráliai munkatársam kéziratából idézem a meglátásokat erre vonatkozólag, aki azt kérdezi, hogy „Akik a keresztre feszített Jézus közelében álltak és szavát hallották, beszélték-e az arámi nyelvet?” Mert ha csak zsidóul tudtak, akkor csak az „Éli , vagy Eloi” szót értették és ez csaknem minden keleti nyelvben „Isten” jelentésű. Így aztán valóban szakértő munkatársammal azt értékeltük ki, hogy a zsidó írástudók, akik tudomást szereztek Jézus utolsó

24

szavairól és úgy tudták, hogy kiáltását „Éli!…..Éli!” szavakkal kezdte, az általuk jól ismert 22. Zsoltár 2. versének ismétlésére gondoltak. Annál is inkább tették ezt, mert ebben a zsoltárban az, aki panaszkodik, hogy elhagyta az Isten, így szól magáról: „de én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata.” (Zsolt 22:7) Ugyanis a zsidóknak ez volt a véleményük Jézusról. A római ortodoxia igazságának szempontjából azonban igen nagy hiba Jézus szavainak ilyen magyarázata és a 22. Zsoltár 2. versével való azonosítása.

Ugyanis e fonetikus formában leirt „Lama Sabaktani” arámi kifejezés nem azt jelenti, hogy „Miért hagytál el engem?” A fonetikus formában leírt mondatot nyelvtani szabályok szerint így kell kimondani:

Éli! Éli! – Lama Sabag Ta-Nim”

Fordítsuk le ezt az arámi nyelven mondott szöveget, szavait elemezve: „Éli vagy Eloi” jelentése „Isten” csaknem az összes közel-keleti nyelvekben. – „La-Ma” szóösszetétel, ahol „La” (L.55.) sumírul és arámiul is „teljességet”, „örökkévalóságot” jelent; és „Ma” (a sumír Mada szóból eredően) „hon, birodalom” …..La-Ma”; az „örökkévalóság hona”. – „Sab-Ag” szintén szóösszetétel, ahol „sab” jelentése „vagdalás, szab, sebez”; és „ag” jelentése „tesz, művei, cselekszik”. „Sab-Ag” tehát „sebzett”. „Ta-Nim” igekötővel ellátott ige. ahol „Ta” az eltávolodást mutató előrag, és „Nim” az ige „emelni, felvonni, növelni”. – „Ta-Nim” jelentése tehát „felemelni”. A teljes szöveg tehát: „Isten…Emeld az örökkévalóság hónába a megsebzettet.”

Jézusi szavak. A törhetetlen hit szavai, mely valóban jellemzi az Isten Fiát, aki emberi testben szenvedett. Aki sebekkel volt telítve. És itt említem meg a Turini Lepelt, mely tökéletesen mutatja Jézus összes sebét. De. főleg a hitetleneknek, mást is mutat. Azt, amit én korunk csodájának nevezek, mert szerintem a mai sokat tudó és rombolásra „isteni hatalommal” rendelkező emberiség számítógépeinek (komputereinek) segítségével és azok által bizonyítva támadt fel korunkban Jézus, és beváltotta azt az ígéretét: „Én veletek maradok a világ végezetéig.”

Ugyanis a Turini Lepelen visszahagyott „fényképe” (amire a Jézus-tagadók azt mondták, hogy „ráfestés”, „hamisítás”) a lepelbe igen nagy intenzitású, de rövid ideig tartó „kozmikus sugárral” lett beégetve és semmiféle vegyszerrel vagy tisztító eljárással onnan el nem távolítható.

A tudósok serege azt is megállapította, hogy ez a kozmikus sugár a „halottnak vélt emberi testből áradt merőleges irányban, felfelé és az emberi tudomány itt az anyag energiává történő átváltozásának esetével áll szemben”. Vagyis a Turini Lepel (mellyel e könyvben majd részletesen foglalkozunk) igazolja a gnosztikusok azon felfogását, hogy „Jézus az emberi testét akkor teszi le és veszi fel, amikor akarja”, de azt a hiedelmet is, hogy „Fényformában emelkedett az égbe tanítványai szeme előtt”. Teológiai szempontból azonban a legfontosabb itt az a bizonyíték, hogy Jézus Halhatatlan, Örökkévalóan a Fény, a Világ Világossága. Ezáltal kerül megértésre és magyarázatra mindaz a nagy misztérium, melyet a sokszor átírt és megmásított,

25

kanonizált írások és evangéliumok Jézus köré illesztettek és őt egyszerű emberi sorsú „halandónak” akarták bemutatni.

Az ortodoxia kanonizált evangéliumaiban szereplő sok „nem egészen világos” leírással kapcsolatban, munkatársam egy érdekes kérdést vet fel, mondván: „Miképpen lehetséges az, hogy Jézus utolsó szavait Máté és Márk közli, akik nem voltak ott a megfeszítésnél; és János, aki az egyház tanítása szerint az a tanítvány volt, akit Jézus a legjobban szeretett, és (állítólag) ott állt a kereszt alatt, evangéliumában nem említi ezt….?

Erre az érdekes kérdésre több választ adhatunk. A legközelebbi maga János evangéliuma, ahol le van írva, hogy kik álltak Jézus keresztje alatt. (Jn. 19:25) Csak asszonyokat említ és nekünk itt két fontos személyünk van: Jézus Édesanyja és Mária-Magdaléna. Továbbá tudni kell azt a zsinagógiai és egyben római rendeletet is, mely szerint: „a kivégzések helyére férfiakat nem engedtek be!” Tehát János nem lehetett az a tanítvány, akinek Jézus a keresztfáról azt mondta: „Imhol a le anyád”. (János 19:26-27) De így nem lehetett az a tanítvány sem, akit Jézus „legjobban szeretett”. De ha nem János, akkor ki volt az? Ezt tudjuk meg a Nag-Hammadi gnosztikus evangéliumokból.

Igen érdekes, de egyben nagyon kényes témához nyúlunk akkor, amidőn azt a tanítványt keressük, akit Jézus a legjobban szeretett. Ugyanis János evangéliumának 21. részében többször van említve ez a tanítvány, de az evangélista érthetetlenül és titokzatosan, sohasem nevezi meg öt. Olvassuk csak az evangéliumi szövegeket: „Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala. Péternek: az Úr ott van.” (Jn 21:7) „Péter pedig megfordulván látja, hogy követi öt az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén…..” (Jn 21:20) „Ez a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről és aki megírta ezeket és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.” (Jn 21:24)

Evangéliumi nyomozásunk tehát bizonyítja azt, hogy valóban volt Jézusnak egy tanítványa, akit jobban szeretett a többinél. Ezt mondhatjuk az első pozitívumnak. Tehát kereshetjük a „kedvenc” tanítványt a következőkben, de János evangéliumának 21. rész 24. versében írottak – szerény véleményünk szerint – semmiképpen sem jelentik azt. hogy ennek az evangéliumnak írója lenne ez a kedvenc tanítvány, hanem inkább egy hivatkozás azokra az „egyebekre”, melyeket a 25. versben említ. Ugyanis a logika szerint talán meg kellett volna neveznie magát, ha ő az, akit „Jézus legjobban szeretett”, s talán emlékeznie kellene akkor Jézus utolsó szavaira is, ha ott állt volna Jézus Urunk keresztje alatt, a zokogó Édesanyával. Mivel tudjuk jól, hogy az evangéliumi szövegeket az „egyházatyák” és a pápák igen sokszor megváltoztatták, János evangéliumának befejező verseit „egyházpolitikai hozzátoldásoknak” véljük felismerni, tovább faggatjuk a régi írásokat az igazság érdekében, és ígéretünk szerint most megnézzük, hogy mit is írnak erről a kedvenc tanítványról a

26

Nag-Hammadiban talált gnosztikus evangéliumok…

..Párbeszéd a Megmentővel” (Dialogue of the Savior) a címe annak a kéziratnak. mely elmondja, hogy: „Három tanítvány volt, akik Jézustól különleges oktatást kaptak: Tamás, András és Mária Magdaléna, akit Jézus a másik kettő fölé helyezett….mert nagyobb tudása volt és úgy beszélt, mint a Mindenséget ismerő asszony.”

Pistis Sophia (A tudás vallása) nevű kéziratban: „Péter tiltakozik Jézusnál az ellen, hogy Mária Magdaléna uralja mindig a Jézussal folyó párbeszédet és így háttérbe helyezi őt és a többi tanítványt, s egyben sürgeti Jézust, hogy hallgattassa el őt. – Mária Magdaléna viszont panaszkodik az Úrnak és mondja, hogy ‘fél Pétertől, mert az gyűlöli a nőket.’

Jézus így felel: „Akinél a Lélek isteni sugallata követeli a beszédet, annál nem számít a férfi vagy a nő adottság.”

Talán ezért találjuk az előbb említett „Párbeszéd a Megmentővel” című gnosztikus evangéliumban azt a perdöntő megállapítást, mely szerint ez az írás: „Mária Magdalénát ‘látnok’-nak és olyan apostolnak nevezi, aki kiválóbb a többinél.”

Tudom, hogy igen meglepő és váratlan adatot tárunk fel az olvasók előtt akkor, midőn Mária Magdalénában nemcsak Jézus legbölcsebb tanítványát fedezzük fel, hanem a gnosztikusok egyik evangéliuma nevezi öt a legkiválóbb apostolnak.

De kutassunk tovább!

Miután a mai judai-kereszténység tanításával teljesen ellenkező és csaknem 2000 éven át „eretnekségnek” minősített írott emlékeknek tartalmát fogom ismertetni, közlöm azt az egyesített forrásmunkát, amelyből átveszem, zárójelbe téve a hivatkozás oldalszámát.

Kérem tehát mindazokat, akik adataimat ellenőrizni kívánják, vagy még jobban akarnak elmélyülni ebben az érdekes témakörben, hogy szerezzék be Elaine Pagels: „The Gnostic Gospels” című könyvét. (Vintage Books Edition, NY, 1981.) Ennek a szakszerűen és kiválóan megírt könyvnek szerzője ugyanis egyik tagja volt annak a tudós társaságnak, amelyik a kopt nyelven írt, Nag-Hammadi kéziratokat angolra fordította. (A csoport minden egyes tagja beszéli a kopt nyelvet.)

Fentiek előrebocsátása után most már nyugodtabban folytatom ezt a tanulmányt abban a reményben, hogy a judai-keresztény vallások szerint imádkozó olvasóim sem fognak kiátkozni azért, hogy éppen Mária Magdaléna személyében találom meg azt a tanítványt, akit Jézus Urunk a legjobban szeretett. Ugyanis a kopt nyelvű

Fülöp Evangéliuma szerint:

Versengés támadt a férfi apostolok között Mária Magdaléna miatt, akit Jézus legbensőbb társának és a tudás szimbólumának nevezett, mert jobban szerette őt, mint a többi tanítványát és sokszor meg is csókolta.

A tanítványok kérdezték: „Miért szereted őt jobban, mint minket?”

Jézus így felelt: „Miért nem szeretlek titeket öt szeretve?” (76.o.)

27

Fentiek ismeretében most már azt is megérthetjük, hogy Jézus Urunk feltámadásakor miért éppen Mária Magdalénának jelent meg legelőször.

Ezt a kanonizált evangéliumok közül Márk (16:9) és János (20:9-18) is ugyanígy közlik, de Márk híven követi az ortodoxia által tanított „női leértékelést”, mert írásában elismeri ugyan, hogy Jézus Mária Magdalénának jelent meg először, de hamar hozzáteszi (ő, vagy a mindig Javító” egyházatyák?), hogy „akiből Jézus hét ördögöt űzött ki.”

Forrásadatom Mária Magdalénának ezt a kanonizált „leértékelését” visszavezeti a Kr. u. 2. századig és azt héber hagyománynak minősíti, mely az „antifeminista” paulinizmussal gyökeresedett meg a júdai-kereszténységben, hivatkozva Pálnak a korinthusbeliekhez írt rendeletére, mely a mózesi törvényre való hivatkozással (IMóz 3:16) megtilt az asszonyoknak minden tanítást és gyülekezeti aktivitást, mondva: „A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetben, mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak, hanem engedelmesek legyenek, mint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak, kérdezzék meg otthon az ő férjüket, mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.” (1 Kor 14:34-35)

Forrásmunkám nagyszerűen kifejti azt, hogy „az ortodox keresztény közösségek teljesen átvették azt a zsinagógiai szokást, mely elkülöníti a nőt a férfitől. Így már a 2. század végén a nőnek a kultuszban való résztvétele tiltott cselekmény volt, és azok a csoportok, melyek női vezetés alatt állottak, hivatalosan eretneknek lettek nyilvánítva.” (76)

A gnosztikusok nagyon sok írása lett így „titkos” azért, hogy az elpusztítást elkerüljék. Ezek között sok van olyan, mely azt is említi, hogy Mária Magdaléna példaadó alakjával sugalmazott női aktivitás fenyegette azt az ortodox egyházat, amelyik Pétert, illetőleg „földi helytartóját”, Róma püspökét tartotta egyházfőjének. Láthatjuk tehát, hogy Mária Magdaléna, mint tanítvány és apostol bizony beletartozott ama „tizenkettő” közé annak ellenére, hogy az ortodoxia sohasem ismerte el „apostoli vagy tanítványi” voltát, hanem 2000 esztendőn keresztül (tehát a mai napig) „becstelen” nőként ismertette meg a „hívőkkel”.

Kérem olvasóimat, hogy kérdezzék meg judai-keresztény papjuktól azt, hogy „Mit tanít az Egyház Mária Magdalénáról?” A felelet igazolni fogja itt közölt állításaimat. Pedig itt lenne már az ideje annak, hogy a judai-keresztény egyházak „revideálják” és a mai kor felvilágosultságához idomítsák álláspontjukat és tanaikat. Ugyanis már nem tartható fenn Ireneus dogmája, mely szerint „az Egyházon kívül nincs üdvözülés” ….és talán a női nemet is fel kellene szabadítani azon lelki elnyomás alól, melyet 1977-ben VI. Pál pápa jelentett ki, mondva: „Nő nem lehet pap, mert az Úr férfi volt.” (83)

Miután – miként majd látni fogjuk – Mária Magdaléna egy igen magas tudással rendelkező „mágus-nő” volt – érhető, hogy Róma ortodoxiája még az emlékét is el akarta pusztítani, ami sajnos nagyrészt sikerült is. De kérdezem: „Ha olyan ‘becstelen’ nő volt, mint ahogy azt a judai-keresztény teológai tanítja, miért ő volt mégis az a ‘kiválasztott’, akinek az Úr Jézus, az Isten Fia, feltámadásakor azonnal megjelent? Viszont, ha a Nag-Hammadi kéziratok gnosz-

28

tikus evangéliumainak tartalmát megismerjük Mária Magdaléna valóságos alakjára vonatkozólag, akkor megértjük, hogy Jézus Urunk éppen őt választotta annak a nagy misztériumnak tulajdonosául, amit a Feltámadás utáni első megjelenése mutat.

Jó lesz, ha megismerjük ezt a csodát magától Mária Magdalénától, aki azt mondja el a saját

Mária Magdaléna Evangéliumában:

A Feltámadás és Jézus megjelenése egy szellemi és nem fizikai esemény volt és ő (Mária Magdaléna), Jézus neki való megjelenésekor, egy intim és közvetlen kapcsolatba került a Megmentővel. Jézus és közötte egy misztikus jelenség létesült. – Viszont, amikor a többi tanítványt erről tudósította, Péter nevetségesnek vélte, hogy ő – Mária Magdaléna – Jézust egy „látomásban” (vízió) érezte és az Urat nem testben látta.

Mária Magdaléna így felelt:

Péter, testvérem! Miért hiszed azt, hogy én hazudok az Úr dolgaiban?”

Aztán egy másik tanítvány inti le Pétert, mondva: „Ha az Úr érdemesítette őt erre, miért utasítod el azt, amit mond? Az Úr nagyon jól ismerte őt és ezért szerette éppen őt jobban nálunknál.” (77)

Ugyanebben az Evangéliumban találjuk meg azt az érdekes és Mária Magdaléna hatalmas lelkiségéről tanúskodó történetet is:

Amikor keresztre feszítés láttán a tanítványok a kétségbeesés és rémület foglyai voltak, Mária Magdalénát kérték arra, hogy bátorítsa őket azokkal a szavakkal, melyeket Jézus titokban mondott neki.”

Valószínűnek tartom, hogy olvasóim között sokan lesznek, akiknek igen nagy „újdonság” lesz az a közlés, amit az előbbiekben ismertetett „Fülöp Evangéliuma” mond így, hogy: „Jézus sokszor megcsókolta Mária Magdalénát.” Bizonyára lesznek olyan „vallásosak” is, akik meg fognak botránkozni írásom felett. Ezeknek adjon megnyugtató feleletet forrásadataim nagyszerű tudósa, aki gondosan tanulmányozta Jézus és Mária Magdaléna közötti helyzetet és abból a gnosztikus valóságból indul ki szemlélete, mely szerint: „Jézus -Isten Fia, és Jézus – Ember Fia” is. De: mégis Jézushoz illő módon tudja felderíteni ezt a kényes kérdést, amint így írja:

Mária Evangéliumának már a címe azt sugallja, hogy ez a kinyilatkoztatás a Megmentővel való intim és direkt kapcsolat eredménye. Ennek esetleg erotikus voltára való feltételezés csupán egy lelki és eszmei misztikus közösség igényét mutatja, mely létezett Mária Magdaléna és Jézus között.” (21)

Két történelmi személy van vizsgálódásunk fókuszában. Olyanok, akiket eddig csak a római és ma már judai-keresztény ortodoxia tanítása szerint ismerünk. De éppen azért kezdtem el a „Betlehemi Herceg” keresését, hogy Jézus valóságos és történelmileg is igaz alakját megtaláljam. Így jutottam el – együtt az olvasókkal – a „kedvenc” tanítványban Mária Magdalénához. Jó lesz tehát, ha az ő személyes körülményeit is felderítjük.

Ezek között első: a neve.

Mária Magdaléna: a római ortodoxia által adott név, ahol „Magdaléna” felváltja a gnosztikusok által is használt valódi nevét, mely „Magdala”. A ga-

29

lileaiak őt „Mária Magdala” néven ismerték, mely mai nyelvünk szerint a „Magdalai Máriát” jelenti. És ez a helyes, mert ő a Galileai-tó nyugati partján lévő „Mag-Da-La” nevü városból származott. Azért írtam a város nevét kötőjelekkel, mert ez a név sumír-arámi nyelven a „ragyogó mágus várost” mondja. (Mag = tudós, mágus. – Da = helyhatározó rag, mint ErősD(a), KövesD(a) stb. és LA = fénylő, ragyogó, átvitt értelemben „tökéletes”)

Miután Jézus Mária Magdalát „mindent tudó asszonynak” nevezte, nyugodtan feltételezhetjük, hogy ő valóban „mágus kiképzést” kapott (talán már gyerekkorától kezdve) és így az is érthető, hogy Jézus sokkal nagyobb örömmel fogadta tanítványának ezt a tanult, képzett és okos asszonyt, és példaképül állította a jószándékú és tudásszomjjal teli egyszerű, halászokból lett tanítványai elé. Egyetlen szóból megérhetünk mindent. A Jézusi Igazságot hirdető hiteseket nevezi a szakirodalom „gnosztikusoknak” a „gnózisz”-ból értelmezve. De mit ért a szakirodalom „gnózis” meghatározás alatt? „Gnózis = a mágusok tudománya” – mondja az értelmező szótár. Itt kell tehát felfedeznünk azt a „misztikus viszonyt, mely Jézust és Mária Magdalát összekapcsolta. Aki ismeri a „mágus tudományt”, annak egyáltalában nem idegenek a „gnosztikusok”. Ugyanis mind a mágusok, mind a gnosztikusok – egyformán: „a misztikus Csend és a Szentlélek tartozékának vették a Tudást.” De mit értsünk a „Szentlélek” kifejezés alatt? Jobban mondva: Kérdezzük azt, hogy mit értettek ők e kifejezésben? Erre a Nag-Hammadi

Titkok Könyve” így felel:

Ő a láthatatlan, szűzi, tökéletes Lélek. Ő mindeneknek az Anyja lett, mert Ő mindenekelőtt létezett.”

Jézus így mondja: az én anyám – a Lélek.”

Fülöp Evangéliuma szerint:

A Lélek – Anya és Szűz, párja az égi Atyának.” A „Mindenek Atyja egyesült a Szűzzel, aki lejött. Ez a Szentlélek, amelyik a Világra leszállt. Jézus ettől a Szentlélektől született.” (62-66)

Pontosan így van a „mágusok tudományában”, amit a sumír ékiratokon találunk meg, ahol ennek a mindenek előtt létezett, ős Szűzanyának a neve: Ama-Palil (Ama-Tu-An-Ki).

Amikor tehát a mai jó katolikus úgy vet keresztet: az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, – gondoljon arra, hogy az Istenanyát jelenti a Szentlélek szava, akinek első tartozéka a Tudás. Érdekes, hogy a görögben is a Sophia = tudás nőnemű szó és a héber is ugyanúgy nőnemű szót használ a Tudás = Hokh-Mah kifejezésére. Az ősi és változhatatlan hagyományok maradékai ezek, mert a mágusok is és a gnosztikusok is a „romolhatatlan és romlatlan Tudásért imádkoztak.”

Éppen ez a „romolhatatlan és romlatlan Tudás” keresése vezet el minket az apostolok írásait kutató fejezetünkben említett második alapvető és „A nő szerepe az isteni rendeltetésű életben” tételnek nevezett különbség meglelésére. Ugyanis a „gnózisban” a Tudás ereje a női nemnek, mint égi leszármazott ivadéknak, igen nagy tiszteletet adott.

30

De 2000 év alatt ez a „romlatlan tudás” paulinista egyházi filozófiává változott, mely eddig még nem tudott megszabadulni héber zsinagógiai gyökerétől. Ezért lett a „nő inkább árucikk” mint a dicséretes múltú és jelenű „Istenanya-leánya” mert ez az ortodoxia által megrontott tudás elsősorban a női nemtől követeli meg a „tudatlanságot”. Pedig milyen nagy szüksége lenne korunknak sok olyan női apostolra, „kedvenc” tanítványra, amilyen Mária Magdaléna volt.

Szavaimat ne vegye az olvasó szemrehányásnak, mert az érzéseim, amiből azok fakadtak, inkább olyan misztikus sugallatokon alapuló meglátások, amiket mind Jézussal kapcsolatos meditációim adtak. Csak ezután következett a módszeres kutatás, melynek pozitív eredményeit az előbbiekben felsoroltam. De ezt mindenki megteheti. Ezért kérem olvasóimat, hogy ne csak a megfeszített Jézusra tekintsenek. Ne csak azt a szimbólumot lássák, mely minden püspöknek a nyakán lóg, a kereszt a felfeszített Istenfiúval. Gondoljanak arra a ragyogó szemű és Isten Igazságát hirdető Tanítóra, aki a „szemet szemért, fogat fogért” emberi ítélet helyett a Szeretet Istentudatát akarta az emberi lelkekbe plántálni. Aki nem azért jött, hogy „vérével elvegye a Te bűnödet” (miképpen azt a paulinista héber gyökerű ortodoxia tanítja), hanem azért, hogy „Senki se maradjon sötétségben.”

A múltba tekintve, e sorok írója úgy látja, hogy minden emberi nagy és maradandó, csodás alkotás megteremtője művét ilyen misztikus alapú, de őszinte és igaz meditációs kapcsolatnak köszönheti, melyet a „Világ Világosságával” egyénileg és minden közvetítő nélkül létesített. Rómában megcsodáltam Michelangelo csodás alkotásait, de most – Mária Magdala után való nyomozásomban – váratlan segítséget kaptam. Ez a segítség a Budapesten megjelenő „Új Művészet” című folyóiratból jött, ahol is a II. oldalon közlik Leonardo da Vinci legkiválóbb alkotásának egyszerűen ellopott másolatát, „Az utolsó vacsora” címmel és a felmagasztalt művész Andy Warhol, akinek ez a képe a halhatatlan Leonardo da Vinci milánói falfestményének, az „Úrvacsorának” monokrom és kamuflázs mintázatú kópiája. Tekintve, hogy Leonardo da Vincinek ebben az 1498-ban készült, örökéletű alkotásában én mindig azt a lelki felemelkedést és ihletet láttam, amit most „Jézussal való misztikus kapcsolatnak” nevezek, örömmel vettem Warhol képét, ami feljogosít arra, hogy hivatkozhassam Leonardo da Vinci látnokságára. Ugyanis Jézus jobbján, a főhelyen egy nő látható. Leányos, szép arccal és hosszú hajjal. Akaratlanul felmerül a kérdés bennem: Leonardo már 1498-ban tudta azt, hogy Mária Magdala a „kedvenc” tanítvány, aki az „Úrvacsora” alkalmával – mint János evangéliuma írja – „Jézus keblén nyugodott?” (Jn 21:20)

Lehetséges, hogy a Vatikánt ismerő és oda bejáratos olasz művészek talán olyan iratokat is láttak, amelyek azóta „elpusztultak”. El kellett pusztulniuk az Igazságot hirdető írásoknak éppen úgy, mint az „igazmondóknak”: a mágusoknak, a tanítványoknak azért, hogy korunkban már megszűnjön az Igazság, a Tekintélytisztelet és uralkodjon az „érdek”. Szolgáljon itt ennek a „duplakép” szerzőjének mondókája bizonyságul. Íme: a szerző művész, Warhol által „Utolsó vacsorának” nevezett Leonardo-másolat méltatása:

31

Leonardo munkája Warhol számára nem jelent semmi különösebbet: „Egy jó kép”, mondja róla; olyan, amit az ember gyakran lát, s így nem, gondolkodik rajta.


Leonardo da Vinci „Utolsó vacsora” című festménye. Az elhanyagolt állapotú képen Jézus jobbján, a főhelyen egy szép arcú nő látható

Mások képeinek a felhasználásáról, az „eltulajdonított” alkotások szerzői jogi helyzetéről Warhol véleménye az, hogy ez olyasmi, mint amikor az ember vesz egy Coca-Colás üveget és azt hiszi, hogy most azt tehet vele, amit akar, mégsem lesz teljesen az övé, hiszen csak üvegbetétet fizetett. Leonardo művének „lekoppintásánál” sokkal renitensebb dolog Jézus megduplázása, mely ábrázolás Warhol szerint felér egy kihágással, „de helyénvaló, mivel most két Jézus van – akárcsak két pápa -, egy európai és egy amerikai.”

Nagyon jól tudjuk, hogy a mi Jézus Urunk csaknem 2000 éves gyalázásának gyökere a jeruzsálemi zsinagógában van, ahonnan elindult a Kajafások menete a keresztre feszítésre. Nagy segítséget kapott ez a „menet”, a paulinizmus ideológiájával, mely megalkotta azt a másik Jézust, akit a judai-kereszténység a „názáreti rabbinak” és „Dávid fiának” tanít és hirdet. Maradjunk mi csak tovább is ennek a ragyogó szemű „Pártus Hercegnek” követői, csodálói és tanítványai. Az általa nekünk juttatott „Tudásunk” majd elhomályosítja azt a „másik Jézust”, akit az ortodoxia judaizmusa „ránk duplázott”.

Jézus Urunk isteni rendeltetésű életében két női teremtmény bírt olyan kapcsolattal, hogy Őt – bizonyos fokig – befolyásolni is tudták.

Egyik az Édesanyja – Adiabene pártus hercegnő – és a másik Mária Magdala volt, aki – a gnosztikus evangéliumok bizonysága szerint – a „hitvesi” hivatást töltötte be az Emberfiánál.

Az „Édesanyával” külön fejezetben foglalkozunk és itt, most Mária Magdalára vonatkozó ismereteinket akarom kiegészíteni, mert napjainkban (amikor

32

e sorokat írom) róla beszél most az egész nyugati világ. Az újságok címlapján szerepel a neve ennek az asszonynak, aki a csaknem 2000 éven át tanítással népszerűsített zsidó-kereszténységünk hagyományában egy prostituáltként szerepel, és azzal nyer feloldozást a mi hittanunkban, hogy Jézus hívéül szegődik.

A marxizmus gyűlöletének kegyetlenségétől sokat szenvedett, lengyelnek született II. János Pál pápa dobott be egy szóbombát a hívők seregébe a húsvéti szentbeszédjével, amikor is a következőket mondta: „A megtért bűnös asszonyt Krisztus bizonyos módon egyenlővé tette az apostolokkal, azzal, hogy az ő ajkára bízta a feltámadás üzenetét.”

A robbanás iszonyú nagy léket ütött zsidó-kerszténységünk hivatalos, azaz skolasztikus teológiájának ma már igen rozoga csónakján, mert ennek az eddig megvetett asszonynak, akiből Jézus – Márk írása szerint – hét ördögöt űzött ki (Mk. 19.9.), visszaadta a becsületét, és igazolta mindazt, amit a Nag-Hammadi gnosztikus evangéliumok róla mondanak és írnak.

Biztosnak mondható az, hogy a pápának ezt az „ex urbi et orbi” kinyilatkoztatását valóban a Nag-Hammadiban talált „gnosztikus evangéliumok” igazsága befolyásolta, hiszen ő nagyon jól tudja, hogy ez a gyűjtemény a korai kereszténységre vonatkozó és felbecsülhetetlen értékű dokumentumok tárháza, melyek sikeresen elkerülték az akkori „mássághoz” tartozó, ortodox egyházatyák cenzori szigorát. A szakértők szerint ezek a tekercsek:

1. Első kézből vett információkat és a szemtanúk állításait tartalmazzák.
2. Korábban keletkeztek, mint a négy kanonizált, újszövetségi evangélium.
3. Néhány tekercs a kanonizált evangéliumoknál is tekintélyesebb forrásnak tekintendő.

Már sokat idéztem belőlük. Most ki kell egészítenem az eddig elmondottakat az ún. „Fülöp Evangélium” egyik szakaszával, amikor Jézus Urunk utasítást ad az emberi életre a következőképpen:

Ne féljetek a testtől, de ne. is szeressétek. Ha féltek tőle, uralkodni fog rajtatok. Ha szeretitek, elnyel és megbénít.”

A továbbiakban ilyen „törvényt” ad: „Nagy a házasság misztériuma. Nélküle a világ nem létezett volna. Most a világ létezése a férjitől függ, és a férfi léte a házasságtól’.”

Ne csodálkozzunk tehát azon. hogy a korai kereszténységben – mely mentes volt minden Saul-Páli ideológiától – Mária Magdalát Jézus „hitveseként” tisztelik, és ez megerősítést nyer a kanonizált János Evangéliumában, ahol ő az első, aki Jézus sírjához megy, „jó reggel, amikor még sötét vala” (Jn. 20.1.) és futva értesíti Pétert és a tanítványokat.

Emberileg gondolkodjunk! A jó „hitves”, a feleség az első a sírnál is, és Jézus is őt tekinti „elsőnek”, magáénak a földi élet emlékeként, hisz neki mutatja meg magát és szól hozzá. (Érdekes itt megjegyezni, hogy János írásában a „hitves” csak egy szóval felel, így: „rabboni”, ami János szerint „mester” jelentésű. (Jn. 20.16.) Sumér-arámi nyelven „Ra-Ba-Ni” = „Világ Világa” értelemben olvasható.)

33

Tudom, hogy nehéz a gondolatváltás, mert a kanonizált evangéliumok és a jelenlegi zsidó-kereszténységünk eszmetana Jézusban egy olyan Istent vagy Istenfiát ábrázol, akinek emberré válása csak részleges.

Talán nem kisebbítjük Őt, ha olyan valóságos élő személynek hisszük, akinek élete – emberi szempontból nézve is – teljes értékű. Hiszen a férfi és a nő egyesülésében teljesül az Isten üdvterve szerinti áldás. Isten adta szívünkbe a szerelem csodálatos érzését, és ebből teremtődik meg a házasság nagy misztériuma, mely nélkül – Jézus megismert igéje szerint – a világ nem létezett volna.

Milyen károsodás érheti lelkivilágunkat, ha arra a meggyőződésre és logikus következtetésre jutunk, hogy a Földre szállt Istenfia – a vérünkkel testet öltött Jézus – a Betlehemi Herceg – az Emberfia ebben is példát adott nekünk? Ugyanis így lesz teljes isteni hivatása és emberré válása Urunk Istenünk akarata szerint.

Ennek a gondolatnak a tudatosításához azonban igen nagy szükség volt a pápai szentbeszédre, hogy a hűséges „hitves” – Mária Magdala – tiszteletével, az Istenfiának Emberfiúságát megerősítette. Abban is biztos vagyok, hogy ő nagyon jól – sőt talán jobban – tudja mindazt, amit itt leírtam.

34

I.

Dávid Fia

A mai keresztény és keresztyén egyházak úgy tanítják, hogy Jézus Dávid Fia volt, annak ellenére, hogy ez a zsidók véleményével ellenkezik. Ugyanis a zsidók nem ismerik el Jézust zsidónak, hanem galileai idegennek (gojimnak) tanítják a saját „hittanukban”, aki – miként a Talmud mondja: „Jézus varázslást űzött, tévútra vezette Izraelt és bűnre csábította.” (Sanhedrin 107. b. lap és Nazir 40. b. lap utolsó mondata.)

Ebben a nagy ellentmondásban van a kereszténység tragédiája, amit a paulinista teológia már csaknem 2000 éve, valóban keresztként hordoztat minden kereszténnyel és keresztyénnel. Mert nem egyszerű „faji hovatartozásról” van itt szó, hanem az ember Isten felé való fordulásának, az Istenről alkotott fogalmának és a szereteten alapuló emberi élet törvényeinek meghatározása és gyakorlatba vitele a jézusi tanítás tartalma.

Ezzel szemben áll a zsidóság önös és minden más népet Isten kegyelméből kirekesztő és a saját faji kiválasztottságában hívő ideológiája, melynek külön Istene van, aki kegyetlen és bosszúálló (Jahwe, Jehova).

Jézus viszont a szerető Mennyei Atyáról beszél, aki az Élő Isten és mindenkit egyformán szeret. – Láthatjuk tehát, hogy valójában a zsidó faji nacionalizmus által elképzelt Istenforma (Jahwe) kegyetlen követői harcolnak itt az Elő Isten békét akaró gyermekeivel.

Úgy is mondhatjuk: a bosszú és az önzésen alapuló erkölcstelenség dicsérete áll szemben a Szeretet testvériségével. – Ezt a változhatatlan és egymással össze nem férő szembenállást legjobban mutatja a „Dávid Fia” kérdés, mely a jóságos Jézust, az Élő Isten Fiát, egy erkölcstelen és minden emberi jótulajdonságot nélkülöző, egyszerű és műveletlen bűnözőtől származtatja. Ugyanis Dávid ilyen volt. Vizsgáljuk meg együtt történetét.

(Dr. Vágó Pál írását idézem itt, mert nálánál jobban mi sem tudjuk ezt a kérdést felderíteni. Átveszem tehát írását „A vérszerződés ereje” című könyve 17. oldaláról, a következőkben):

Egyenesen kegyeletsértésnek érzem, ha valaki ortodox előítéletből Jézust – a tiszta erkölcs isteni jelenségét – mindenáron egy Dávidtól akarja leszármaztatni, akinek gonosztevő jelleme fémjelzi az ószövetség zsidó szellemét. A bibliaimádók csak a Dávid és a filiszteus Góliát közötti párbajt állítják az utókor bámulatának reflektorfényébe. Szeretik ezzel szemben elhallgatni a nagy hősiességet kegyetlenül cáfoló tényt, hogy Absolon fiának lázadásakor sírva menekül és házának őrzését 10 ágyasára bízza (2 Sám 15:15-16). A csatában közvetlenül nem vesz részt. Ezt a veszedelmes mesterséget zsoldosaira bízza.

35

Amikor azonban Rabbah városának elestéről értesül, szabályszerű ávós hősként ott terem és a város lakosait, mint az írása mondja: „kihozatá és némelyet fűrész, némelyiket vasborona, némelyét fejsze alá téteté. Némelyiket mészkemencén vitt átal és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával.’ (2Sám 12:31)” – (Megjegyzés: az elfogott ellenség „elgázosítása” tehát zsidó találmány volt.)

De ezzel Dávid jellemrajza még nem merült ki: legvitézebb hadnagyát, a hittita Úriast (valóságban Óriást) fondorlatosan agyonvereti, mert a Dávid által megvesztegetett katonái magára hagyják őt az ütközetben. Tette pedig ezt azért, mert időközben Óriás szép feleségét, a fürdő Betsabét. a háza tetejéről megleste és elcsábította. (2Sám 11) – Zsoldosaival kiraboltatja a saját alattvalóit. (1 Sám 27:10) – Nabal hirtelen meghal, amikor ennek feleségére, Abigailra szemet vet. (1 Sám 25:38-39) – Izbozelhet, Izrael törvényes örökösét bérgyilkosokkal öleti meg és hogy a gaztett ki ne derüljön, ezeket is kivégezteti (sztálini recept szerint). Az ekként elorzott teljhatalom birtokában Saul egész rokonságát felkötteti.

De ha a világ történetében egyedülálló is az itt bemutatott zsidó erkölcstan perverziója, ugyanannyira páratlan az a goj együgyűség, mely az ószövetség fétis-imádatában 2000 év alatt sem vette észre, hogy szellemi leigáztatása azzal kezdődött, hogy a saját erkölcsi felfogásának megfelelő Jézus-ideál helyett fejet hajt egy prepotens zsidó-Isten előtt, aki mindjárt az első parancsában így rivall rá: „Én az Úr vagyok, a Te Istened, ne legyenek idegen isteneid én előttem!”

Akik e „Tíz parancsolatra” hivatkoznak, rendszerint elmellőzik e parancs teljes szövegét, mely így szól: „Én az Úr vagyok, a Te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából.”

Ez a parancs tehát egyedül és kizárólag a zsidóknak szól, akiknek őseit – az ezek saját használatára készült nemzeti istene kihozta Egyiptomból.

Ne nevezzük hát Jézust sohasem „Dávid Fiának”. Ne hozzuk kapcsolatba Őt az emberi gonoszsággal még hivatkozásainkban sem, hiszen a földre szállt „Isten Fia” volt – és marad Ő mindörökké az Élő Istent imádóknak.

Jézus Urunk keresztre feszítése a világ legnagyobb bűnténye volt. A II. Vatikáni Zsinat feloldozta a zsidóságot e bűnösség alól és ezzel megerősítette azt az egyházi tanítást és álláspontot, hogy „Jézus feláldozta magát érettünk, a mi bűneinkért.”

Nagyon jól tudom, hogy nem bírok semmit tenni e „keresztény és keresztyén” felfogás ellen, mert mindenkinek, aki az Élő Istenhez fohászkodik, saját magának kell arra rájönnie, hogy a saját hibáinkért, bűneinkért magunknak kell felelnünk. Magunknak kell számot adni tetteinkről és nem vallhatjuk azt a kimondottan zsidó felfogást, hogy „az áldozati bárány elviszi a mi bűneinket”. Még akkor sem, ha Jézust Isten bárányának nevezzük, hiszen Ő maga mondta így: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”. (Mt 9:13)

A feláldozott „Isten bárány” Saul rabbi ötlete volt akkor is, ha a kereszténység őt Pál apostolnak nevezi. – Az ötlet forrása a zsidó szertartás (ritual), mely minden húsvétkor egy kost áldoz fel a nép bűneiért. – Jézusnak – mint nem-

36

zsidónak – a kost behelyettesítő „Isten bárányának” feláldozását pedig Kajafás, a Jézust kihallgató zsidó főpap határozta el, amikor a zsinagóga főtanácsának az ülésén így nyilatkozott: ……jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.” (Jn 11:50)

És keresztre feszítették. Azt hitték, hogy Jézus csak egy „ember”. Egy „hamis próféta”, akit úgy el lehet taposni, mint az ószövetségben felsorolt és „ellenségnek” nyilvánított népeket. A gyűlölet tetőpontja a keresztre feszítésben mutatkozott a zsidóság részére addig, míg meg nem történtek a „nagypénteki csodák”. Addig, míg meg nem hasadt a templom kárpitja, és addig míg a nagy kővel lezárt sírból fel nem támadt Isten Fia.

De a gyűlölet és bosszú vallásának papi fejedelmei nem hátrálnak. A templomi „nagytanács” kitermeli Saul rabbit és munkatársait. Velük aztán megindul Jézusnak, mint „áldozati báránynak” besorolása a zsidó szertartásba. S hogy ez tökéletesen sikerült megmutatja a mai kereszténység, mely még ma is feláldozza a „szentmisén” az Isten Fiát.

Nem lehet változtatni a megkövesedett hiedelmeken. Az egyetlen, amit tehetünk: Jézus Igazságának a felderítése. Ez pedig ott kezdődik és annak a valóságnak az elismerésében nyer bizonyságot, hogy: Jézus Urunk nem áldozta fel magát a mi bűneinkért, hanem az Őt – mai napig – körülvevő bűnös világnak megmutatta isteni lényét, Istenfiúságát azzal, hogy legyőzte a halált. A földi halandók részére rendelt élet törvényeit is teljesítve feltámadt és öröktől fogva lett életével erőt és kegyelmet ad a Benne hívőknek. Ez a Betlehemi Herceg nagy misztériuma, aminek felkutatására e sorokban vállalkoztam.

De iszonyú logikátlan állítás Jézusnak Dávidtól való származtatása, mert Máriának kellene Dávid ivadékának lennie ebben az esetben, hisz az Egyház, „szeplőtelen fogantatást” ismer el és tanít. Viszont Máté József geneológiájával kezdi evangéliumát, Józsefet származtatva Dávidtól, s ezt megerősíti Lukács is (2:1-5). Józsefnek viszont biológiailag semmi köze Jézushoz, Máriát pedig a legfanatikusabb ortodoxia sem tudta Dávid családfájába helyezni.

Viszont arra a feltételezésre, hogy Mária szkíta-pártus származású lenne, igen sok adatot szolgáltat a történelem és így Szent Fiának – Jézusnak – emberi alakja is indokolja a zsidó vallással teljesen ellenkező Istenhitét és valláserkölcsi tanításait. Igen érdekessé válik felderítésünk, ha megismerünk néhány adatot erre vonatkozólag:

1. Pilátus Aktáiban (IX.3.) olvashatjuk, hogy a zsidók – nagyon jól tudva azt, hogy Rómának a Pártos Birodalom a legnagyobb ellensége – azzal vádolták Jézust Pilátus előtt, hogy : „A mágusok Keletről jöttek köszönteni a saját királyukat.”

2. Werner Keller csaknem minden nyelven kiadott könyvében erre vonatkozólag közli, hogy: „A Jézushoz zarándokló és Keletről érkező mágusok a mezopotámiai Sippár városában lévő Astrológiai Iskolából jöttek és ebben a régi sumír városban talált ékiratok egyikéről olvasott le a német Schnabel professzor Jézus születésével kapcsolatba hozható adatokat.” (..Y la Biblia tiene razón. Edicion Omega, Barcelona 1957. 348-349. oldal).

37

A Pártos Birodalom fénykorát éli Jézus születésének idejében és Róma legnagyobb ellensége. Háromszor verték tönkre a pártos királyok a római légiókat. Ez a hatalmas birodalom az Eufrátesztől az Indus folyóig terjedt és 500 éven át biztosította a békét és az emberi jólétet ezen a területen. Jézus születése előtti évtizedektől kezdve Galilea és Samaria is a Pártos Birodalom fennhatósága alatt volt, Adiabene pártos herceg kormányzósága alatt. Az is közismert, hogy a pártos királyok felépítették a lerombolt sumír városokat és ápolták a régi sumír hagyományokat.

Ennek következtében biztosan állíthatjuk, hogy Jézus idejében még nem voltak a homok alá temetve a sumír ékiratok, és léteztek a sumír tudomány fellegvárai (Nippur, Ur, Uruk, stb.), amelyeknek egyike volt a Sippar-i csillagvizsgáló intézet, ahonnét – állítólag – a mágusok Jézushoz zarándokoltak. De az is lehet, hogy ezek a „mágusok” az uralkodó pártos királyi család tagjai voltak, hiszen a hagyomány és az utókor „mágus királyokként” iktatta be őket emlékezetébe és tiszteletet, jobban mondva királyokat megillető tiszteletet biztosít részükre, hiszen a gregoriánus naptár a „Három királyok” szent ünnepét különös kegyelettel őrzi. – Van azonban még egy érdekes adatunk Mária pártos voltának feltételezésére, és ez:

3. a görög Parthenos szó, melyet a görög szövegekben Mária neve mellett találunk mindig. Sok szakember ezt a szót angolul „parthean”, azaz „pártos” értelemmel fordította, pedig a görög szó jelentése (a biblikusok szerint): „szűz”. Talán úgy értelmezhető e görög szó: „a pártus szűz”. – A biblikus és Jézusra vonatkozó evangéliumi szövegeket igen nagy fenntartással kell kiértékelnünk, mert minden igyekezettel a Jézus előtti zsidó történelem és hagyomány-tanhoz akarják a jézusi létezést visszavezetni. Így sok utalást találunk a ószövetségi írásokra az evangéliumokban is. Csak egyetlen példát ragadok ki. Máté evangéliuma 27:9 így mondja: „Ekkor teljesedék be Jeremiás próféta mondása, aki így szólott: és vevék a harminc ezüst pénzt, a megbecsültnek árát. akit Izrael fiai részéről megbecsültek.” (Jer 32:6-9)

Ha most felütjük a Jeremiás könyvében jelzett hivatkozást, ott egészen másról van szó és nincsen „harminc ezüst pénz” és „Izrael fia által megbecsült” sem található. E „hivatkozásnak” alapja Jézusnak az a mondása, ami János evangéliumában van (Jn 5:39) így: „Tudakozzátok a régi írásokat, melyek bizonyságot tesznek rólam.”

Milyen régi írásokra gondolt itt Jézus? ….Milyen nyelven szólanak ezek az írások? …Ugyanis a hivatalos ortodox teológia fel sem veti azt a kérdést, hogy: „Milyen nyelven beszéltek a zsidók Júdeában?” …Milyen nyelven vádolták Jézust Pilátusnál? …..és azt sem, hogy Jézus milyen nyelven beszélt Pilátussal…? Ugyanis Heródes nem volt zsidó és 40 évig volt a „zsidók királya” a rómaiak jóvoltából. A rómaiak pedig éppen úgy beszéltek, mint Heródes – görögül. Ez volt Júdea hivatalos nyelve. Héberül a nép nem tudott! A galileaiak pedig arámi nyelven beszéltek és ezért volt érezhető görög beszédüknél az idegenség. Az evangéliumok is mind görögül vannak írva éppen úgy, mint az összes apokrif írások. Egyedüliek a Nag-Hammadi kéziratok a „kopt”

38

nyelvű tudósításaikkal. Igen sok biblia-kutató megállapította már ugyanezt és minden kertelés nélkül így írnak:

“A héber egy holt nyelv volt Jézus idejében és már meg van állapítva, hogy az ótestamentumot is görögre fordították azért, hogy a zsidók megérthessék.” (J.E. Conner Ph.D.: „Christ was not a Jew.” The Christian Book Club, Hawthrone, Ca., 1972. 28. oldalon).

A júdeai zsidók így „elgörögösödnek” és 50 évvel Jézus után a szintén elgörögösödött zsidó – Flavius Josephus – lesz Galilea kormányzója és a zsidók történetét szintén görögül írja meg. Jézus tehát semmiképpen sem gondolt „héber” írásokra, amikor a „róla beszélő régi szövegekre” hivatkozott. Az egyedüli „régi írások”, melyek szóba kerülhetnek, tehát az „arámi hagyományok szövegei” lehetnek. Ezek pedig azok az ékiratok, melyek nyelvét ma „sumer”-nek hívjuk. De ezek közé a „régi írások” közé sorolhatjuk az itt talált „rovásírásos” nyelvemlékeket is, hiszen a szkíták által épített Scythopolis is itt van, Názárettől 20 mérföldnyire és Jézus idejében is így nevezték. Beth-Shean nevét csak későbben kapta. A szakirodalom szereti ezeket a rovásírásos nyelvemlékeket „föníciainak” felismerni, vagy a merészebb „ó-hébernek”. Pedig itt héberek csak átmenetileg laktak néha, hiszen az ótestamentum éppen eleget emlegeti „Góg és Magóg” népét, akik bizony messzire zavarták innen a hébereket. Minden bizonyítékunk megvan tehát arra, hogy Galilea népét „szkíta utódoknak” is nevezzük. Így joggal állíthatjuk azt is, hogy megtartották és vallásos kegyelettel őrizték szkíta hagyományaikat. E hagyományok legszentebbje a galileusok vallása. Az, amit a héberek minden nyelven kicsúfolnak és a galileai szkítáknak a „magaslatokon épített templomait” a korrupció helyének nevezik azért, mert itt nem a zsidóknak Jahwe nevű istenét tisztelték, hanem a Napisten (Bál) és a Szüzanya (Astarte, Istár. Innana) felé fordult a nép könyörgése. A „világosság” és az „élet” tisztelete volt lelkük tartalma és nem a sötétség és a bosszúállás pusztító rombolása.

Ezeknek a galileusoknak beszélt Jézus Urunk a testvéri szeretetről, mert ezek megértették jó szavát, amit a saját nyelvükön mondott:

A Lélek az, mely megelevenít ….a beszédek, amelyeket én szólok nektek, Lélek és Élet.” (Jn 6:63)

A zsidókhoz sohasem beszélt így, mert tudta, hogy azok meg akarják ölni (Jn. 7:19) Hiszen éppen azért provokálták mindig a zsidók Jézust, mert nem értették a tónál, vagy a hegyen, arámi nyelven hangzó szavait.

Azt akarták, hogy görögül mondjon nekik olyasmit, amivel a „hamis próféta” vádját ráhúzhatják, mert mint Josephus írja: „A zsidók mindig utálták a galileaiakat.” Hiszen talán éppen ez az állandó utálat, üldözés és lekicsinylés, mely a galileaiakat az „uralkodó néptől” és a zsidó államvallás és politikai rendszer részéről érte, volt a galileaiak összetartó ereje és szent hagyományaik megtartója. Annál is inkább, mert szkíta részről éppen úgy, mint a „sumer”-nek nevezett örökségből a Szeretet törvényének betartása és annak gyakorlata volt a vallási hiedelem tartalma.

A „Szüzanya” szeretetből fakasztja az életet, amit csak szintén a „szeretettel” lehet megtartani és istenessé, jóvá tenni.

39

…..És ivának abból mindnyájan…” Márk evangéliumából veszem e történetet, amikor Jézus „vévén a poharat, hálát adván és adá nekik.” (Mk 14:23) – a következőkben közli az apostol Jézus szavait így: „Ez az én vérem, az új szövetség vére.”….Tehát Jézus „vérszövetséget” kötött tanítványaival. – Ez a tette csak a szkíta hagyományok ismeretével érthető. Ugyanis a szkíták nemzetsége volt az egyetlen, mely a felebaráti szeretetet a „vérszövetséggel” pecsételte át „testvéri szeretetté”, a borba csöppentett vérünk egyesülése által. Közös vérünk közös erőt ad és így lesz „egy ember” – kettővé. – Jézus Istenfiúságának az erejét adta tanítványainak és abban a pohárban, melyből ivának mindnyájan, új életerő támadt a tanítványokban…. éppen úgy benned is, ha hiszel Jézus Urunk kegyelmében. – Kétségtelen, hogy Jézus az ősi szkíta hitvilág hagyományát támasztotta új életre ezzel az „Új Szövetséggel”, hiszen zsidó környezetükben ez ismeretlen volt. Jézus korában egyedüliek voltak a Pártos Birodalom uralkodói, akik megállapodásaik legértékesebb és felbonthatatlan pecsétjeként a vérszerződés szentségét gyakorolták, és csak ezzel indokolható ázsiai testvérnépeik állandó segítsége, mely oly politikai és katonai erőt biztosított részükre, hogy Róma 500 éven át tehetetlen volt velük szemben és a római légiók messzire elkerülték a Pártos Birodalom határait.

Hogy a tanítványok valóban új erőre támadtak Jézus vérszövetségével, azt bizonyítja működésük, melyet Mesterük Igéjének hirdetésében végeztek a Római Birodalom határain kívül Ázsiában.

Jézus vérét, mely „sokakért kiontatott”, nem lehet a saul-páli zsidó áldozati rítus szerint említeni, mert a Betlehemi Herceg éppen ettől a felfogástól óvja övéit és a szeretetet, meg az irgalmasságot teszi a „szemet szemért, fogat fogért” kegyetlensége helyébe. Az a megállapítás, hogy az ő vére „bűnöknek bocsánatára” ontatott ki, Saul-Páltól ered, aki sohasem látta, sohasem hallotta Jézust. Mi azért fordulunk tanácsért Márk evangélistához, mert ennek keletkezési ideje Kr. u. 65 körüli és mentes minden saul-páli befolyástól. Ha Jézus így értelmezte volna az „új vérszövetséget”, akkor Márk biztosan úgy írta volna. Saul-Pál Jézus Urunk felfeszítését nem a világ legnagyobb bűntényének veszi, hanem a zsidó-templomi áldozati rítus azon eseményének, amikor húsvétkor egy kost áldoznak fel mindig a zsidók azért, hogy annak a vére elvigye a zsidó nép bűneit.

Így lett nála Jézus „áldozati bárány”, mert szerinte Jézust áldozták fel a kos helyett. (Ugyanis a felfeszítés húsvétján a zsidók nem áldoztak fel egy „kos” állatot, mint az előző és a következő években. Nekik a nem zsidó, galileai ember – Jézus – helyettesítette be azt a Talmud rendelkezései és Ezékiel írása (Ez 23:20) szerint.)

Maradjunk csak mi meg a Jézus értelmezésében a szkíta hitvilágban, hiszen a szkíta kincsek ábrázolásai megtanítanak minket a felebaráti szeretetre. Láthatjuk, miként kötözi egyik a másik sebeit. A beteg fogát is kihúzza a segítő, és Herodotos is bőven ír ennek a szkíta-világnak jóságáról, az egészséges társadalmi rendjükről és az önfeláldozásig menő gondoskodó segítségükről. Jézus Urunk is ezt akarta megvalósítani az elnyomott galileai világban. – Valaki azt is kérdezheti most, hogy „Miért ment akkor Jeruzsálembe? ”

JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /2

JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /3

arieshu névjegye

I am an owner of Aries Network, which is well-known worldwide in the business area from America to Asia. https://szkitahun.wordpress.com/
Kategória: Jézusról
Címke: , , , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Badiny Jós Ferenc: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /2 | Szkíta-Hun-Magyar

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s