BADINY JÓS FERENC: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /3

V
Mária – és évezredes karizmája

NAGYON szeretem Jézus Édesanyját. Máriát. Ez a szeretet nálam nem a vallásban gyökerezik, mert gyermekkoromban luteránus hitoktatást kaptam, ahol az „Üdvözlégy Mária…” és a hasonló imádságokat nekünk nem tanították. Drága jó Édesanyám azonban sokat mesélt nekem Jézus Urunk életéről és az ő meséiből sohasem hiányzott a jó „názáretink” Édesanyja. Így gyermekkoromtól kezdve élt bennem valami kedves ragaszkodás Máriához, akit talán öntudatlanul is saját Édesanyámmal azonosítottam.

A „Szűzanya” vallási fogalma persze nem volt benne ebben a ragaszkodásban, hanem gondoskodó és áldott kezű Édesanyámon túlmenő hiedelem keletkezett bennem, amikor Jézus édesanyjának személyében az Isteni Gondviselés közvetítőjét láttam. Ezt a gyermekkoromból induló sejtelmemet aztán megerősítette az a sok tanulás, kutatás, melyet egy életen át végeztem, hiszen amikor a sumír – ma mitológiának nevezett – vallási hiedelemben megismertem a „Teremtés Történetét”, azt, hogy miként lett a Világ a szűzi állapotból, s az innen induló és az Ég Törvénye által rendelt „Szüz-Anya”-i valóság megszilárdította lelkemben azt a gondolatot, hogy a Földre érkezett Isten-Fiának is ily „szűz állapotból” kellett emberré válnia. Így a sumír gondviselésnek Innana-ja, a gyógyításnak Gula-ja, és a magyar ősvallásnak Bau-Dug-Asan-ja Jézus Urunk Édesanyját – Máriát – örökre a szívembe zárta.

Ma már tehát bátran leírom azt a hitemet, hogy Mária, Jézus Urunk Édesanyja, az öröktől fogva lett és a nagy Teremtésben részes „Fény-Szűzének” éppen olyan reinkarnációja, miként Jézus – a sumír En-Lil – a „Fény-Fia” megtestesülése. Így Anya a Fiától és a Fiú az Anyjától el nem választható.

Ne zavarjon meg senkit a judai-keresztény egyházaknak azon tanítása, mely teljesen a saul-szentpáli iratokon alapszik, mert „Szent Pál” evangéliumi írásaiban az összes ótestamentumi nők és szajhák meg vannak említve, de Mária tiszteletére egyetlen szava sincs. – Mindig felháborodtam az evangéliumi szövegeknek azon hiányosságain is, hogy Jézust állandóan Édesanyja nélkül emlegetik. Nem tudtam sohasem megérteni azt, hogy Jézus, a szeretet tanítója, miként tudott oly gorombán rászólni Édesanyjára, miként azt a „kánai mennyegzőről” írt evangéliumi tudósításban olvashatjuk. (Jn. 2:4) – Mert szólhat-e a gyermek az édesanyjához úgy, amint azt Jézus szájából eredőnek mondja az evangélium? …„Mi közöm nekem te hozzád, óh asszony?” Még a mai romlott világban is iszonyú gorombaság ez.

Igen boldog voltam aztán akkor, amidőn teológiai tanulmányaim során, a híres Aisleitner professzor egykori jezsuita tanítványai közölték velem, hogy Aisleitner nekik az eredeti görög textusokkal bizonyította ennek az evangé-

72

liumi mondatnak hamis voltát. Ugyanis: a görög szövegben Jézus „királynőmnek” hívja Édesanyját, és arra az anyai szóra, hogy „a mennyegzőt tartóknak elfogyott a boruk”, Jézus így felelt: „Mi közünk hozzá, hogy nekik nincs boruk?” – Tehát Jézusnak igazán semmi köze nem lehetett ahhoz, hogy a házigazdának, ahová Ő a tanítványaival és Édesanyjával együtt „meghivatott”, a bora elfogyott. De a rosszul lefordított görög szövegnek ilyen elferdítése nevezhető talán a nőt leértékelő judaizmusi hatásnak, szándéknak.

Fogadjuk el Jézust olyan „embernek”, aki nagyon szerette Édesanyját és – gyermeki hittel – Máriát is jézusi lelkű Édesanyának, akit csaknem 2000 év után érzésvilágunkban az Édesanyák Édesanyjaként híven megtartunk. Ki kell emelkednünk a judai-kereszténység zilált állapotából. Abból a helytelen vallás-gyakorlatból, mely a judai tanok ellen küzdő Jézus dicséretére, az őt keresztre feszítő zsidó felfogás gyűlöletet hirdető és csak a zsidókra vonatkozó írásaiból akar „Istentiszteletet” létrehozni.

A zsidó-keresztény egyházaink, az idejét múlt dogmák homokjába dugott fejjel akarják állandósítani ezt a lehetetlen állapotot. Az Istenhez felemelkedni akaróknak azonban szakítaniuk kell az avultsággal. Hamis értelmezéssel visznek minket egyre erősebben a judai gyökérhez, akkor, amikor mi nem ennek a hajtásai vagyunk.

A mi gyökerünk évezredekkel mélyebbre nyúlik ennél, és nem a gyűlölet az éltetője, hanem a SZERETET. Az a „szeretet”, melynek már a lagasi Gudea építette meg templomait. Az a SZERETET, ami világunkban, mint a „Fény-Szüze” és a „Fény-Fia” testet öltött Máriában és Jézusban.

Megismertük a „Betlehemi Csillag” csodáját is. A régi írások, hagyományaink igazságai mind-mind a „fény” felé terelik lelkivilágunkat, érzéseinket. Isten azért adta a tudást, hogy megszerezzük, megtartsuk és vele, általa éljük istenes életünket. Ezért fogok itt mindent leírni Máriáról, amit róla egy életen át összegyűjtöttem. Isten által kiválasztott égi küldöttként fogadjuk Őt.

Mária karizmatikus volta – e küldetés következtében – kétségbe nem vonható. Faji származása talán éppen azért nem tisztázódott 2000 év alatt, és – mint feltevés – megmaradt az ószövetségi hagyományhoz kötődve, hogy ezzel a Mária-karizmával is erősödjön a dávidi kiválasztás fonala. A római államvallásé tett zsidó-kereszténység évszázadokon át homályba borította Mária egész lényét. Karizmatikus küldetését nem ismerte el annak ellenére, hogy Jézus születésétől számított 256 évig a Pártos Birodalom királyi vallása az a Jézus-hit volt, amit Jézus apostolai szerveztek egyházba, a régi mágus-vallás hagyományait folytonosítva a jézusi Igékkel. Itt Mária azonosítva lett azzal a Anahita „Szűzanyával”, akit II. Artaxerxes (Kr. e. 405-359) „szeplőtelennek” nyilvánított még az achaimenida korban.

Innen teszi ugyanezt a titulust Máriára Nestor pátriárka (Kr. u. 360-440) és a „nestori kereszténységben” Máriát – hivatalosan – „Krisztus (a Megtartó) szeplőtelen Szülőanyjának” nevezik.

Az ortodoxia, vagyis a római zsidó-kereszténység végre csak annyit ad Mária tiszteletére, hogy az Ephezusi Zsinat (Kr. u. 431-ben) megszavazza Máriának ugyanazt a titulust, amit évezredeken át az egyiptomi Isis viselt;

73

Istenanya”. De Jeruzsálemben csak a Kr. u. 6. században építenek végre egy kápolnát Mária dicséretére.

Az egyiptomi Isis-re való hivatkozással a zsidó-kereszténység visszanyúlt a „Fénytisztelő” egyiptomi Osiris (Nap)-kultuszba, anélkül, hogy Máriának megadta volna azt a méltóságot, ami Isis tulajdona volt.

És itt vissza kell vinnem olvasóimat a régi világok hiedelmébe, mert tisztáznunk kell azokat a fogalmakat, amelyeket a mai kereszténységben Máriára vonatkoztatva találunk. Kettőt említek itt: a Szűzanya és az Égkirálynö elnevezést, melyet már – hála Isten – Jézus Urunk Édesanyja, Mária is végre megkapott.

Mindkettő a közel-keleti, ún. „kozmológikus szemléletű Fény-vallásokból” ered és az „Istenanya”, aki ezeket a méltóságos címeket viseli, Fiától el nem választható! Mert pl. Egyiptomban Isis fia Osiris, Horus, Anubis, Saraphis, de Isis hatalmasabb mindegyiknél, mert ő az „Égkirálynö”. Ez az Isis Görögországba a Kr. u. 4. században érkezik, ahol fia Adonis vagy Dyonisos nevet kap. Rómába a 2. században kerül, ahol Isis és Fia nevében szabadon engedik a rabszolgákat.

Ezek ismerete után felmerül a kérdés, hogy az Ephezusi Zsinat miért az egyiptomi Isis-hagyományhoz nyúlt Mária felmagasztásálának érdekében, ahelyett, hogy a Galilea földjén – Jézus idejében még létező – „Istenanyatisztelet” emlékeit keltette volna életre? Hiszen – miképpen már említettem – Jézus is az Olajfák hegyén lévő „Szüzanya” templomába járt imádkozni, és tanítványaival az utolsó vacsora után is odamentek dicséreteket énekelni (Mk. 14:26)

Az előbbiekben már elmondtam, hogy a Jézus-korabeli „Szüzanya” vagy „Fény- Szüze” tisztelet gyökere a sumír mágus-vallásban van, ahonnan az Innana-Istar-Astarle nevek alatt azonos hitvilági tartalommal érkezik – szent hagyományként – a Galileának -Samáriának nevezett területre. – Olvasóim már ismerik az „Istenanya” különböző neveit, de jogosan lehetik fel a kérdést, hogy ezt az Istenanyát miért nevezik az ősi sumír hitvilágban, sok évezreddel Mária előtt „Szűzanyának”?

Ugyanis mindazok, akik csak a Bibliából merítették ismereteiket úgy tudják az Apostoli Hitvallásukból, hogy „Jézus született Szűzmáriától” és így bizonyosan csodálkoznak azon, hogy e sorok írója a Mária-Jézus-kor előtti évezredek hiedelmének ismeretében „Szüzanya”, „Fény-Szüze” fogalmakról beszél és az Olajfák-hegyén lévő templomot is az ő hajlékának nevezi. Igen fontos tehát ennek a misztériumnak is a megismerése – annál is inkább – mert arra is feleletet kapunk majd, hogy miért nem nyúlt az ortodoxia a sumír hagyományok felé, tehát Innana-Islar-Astarte emlékéhez akkor, amidőn Mária első dicséretét Isis-alapon kanonizálta?

Már az előbbiekben említettem, hogy a sumírnak nevezett mah-gar kozmológikus vallásszemlélet a „szűz állapotból” indítja a Teremtés hatalmas valóságát és ezt a „szűz állapotot” nevezi a minden eredet „Szüzanyjának”. Ama-Palil és a hatágú csillagban „Ama-Tu-Anki” néven. Azt is elmondtam,

74

hogy „Az-lsten” (Egyetlen) teremtő és világformáló erejét a Földre sugárzó égitestek útján érvényesíti és az „állandósítás” maga a „Gondviselés”.

Naprendszerünk minden planétájának megvan tehát a földi életre ható saját befolyása, mely által a földi élet folytonos irányítást és kedvező vagy kedvezőtlen erőhatást kap. A bölcs mágus papok tökéletesen ismerték az Ég csillagait és „olvastak az Ég Könyvében”. Rájöttek arra, hogy a Vénusz planétánk kettős megjelenésű. Hajnalcsillag/ megjelenése után változtatja formáját és esti csillaggá válik. Mivel a Vénusznak ahhoz, hogy hajnalcsillagból esti csillag legyen, pontosan annyi időre van szüksége, mint egy áldott állapotban lévő édesanyának (9 hónapra), hogy gyermekét megszülje, a hajnalcsillag lett az égi Édesanya „szűzi” lény és az esti csillag az „Anya” valósága. Így lett a Vénuszon lakó és minden életet adó Istenanya a Földre is kinyilatkoztató „Szűzanya” – Itt mutatom be azt, hogy a Vénusz a Zodiák-csillag képeiben „ötször” látható: I. pontban „hajnalcsillag”; 2.-ban „esti”; a 3.-ban megint „hajnali”; 4.-ben „esti”; 5.-ben „hajnali”. Az 1. és második körben: „esti”. Ha most a „hajnali” formákat összekötjük, megkapjuk a „pentagramot” az életet adó „Szüzanya” csillagát, melyet a héberek máris kisajátítottak és „Juda” csillagának nevezik el. Korunkban „hóhér” csillag lett. mert a marxizmusnak, kommunizmusnak és a szétrobbant Szovjetuniónak volt a felségjele az ötágú vörös csillag. Sajnos a „müveit Nyugat” is a pusztítás jelképének választotta ezt a „pentagramot” (amelynek 5000 éves ábrázolását a sumír Kis nevű városban kiásott korsón – lásd az ábrán), mert az ősi „Szüzanya” egykori boldog lakóhelyét, a Tigris és Eurfátesz közén – a mai Irak területén – létezett Sumériát, az utolsó 150 év alatt a homokból kiásott templomaival, városaival, sok ezer éves emlékeivel letörölték a föld színéről az ötágú csillagos USA-repülőgépek egymillió tonnán felüli mennyiségben ledobott bombái. Eltűnt Babilon, Nippur, Uruk, Kis és Isin is, ahol olyan hatalmas temploma volt a betegeket gyógyító Szüzanyának – Gulanak -, mint egy mai futballpálya.

jkph-15.jpg

Ha valaki elmélkedik a múlt eseményei felett és megismeri a judai-keresztény ortodoxia mindama hagyománykincs ellen szervezett kegyetlen pusztításait, melyeket az ún. mózesi ószövetségi könyvek a Kám-Kus Nimrud-i népek tulajdonának minősítenek, az iraki Sumériának ez a tervszerű lebombázása szinte beilleszthető a gyűlölet 2000 éves folyamatába. Megérthető az a tendencia is, amelyik a „Világügyelőt”, a zoroasteri „Megtartót”, a sumír „Világ Világosságát”, a „Betlehemi Herceg Jézus Krisztust” egyszerű szupersztárrá alacsonyítja és az „Ég Királynőjének”, a „Szüzanyának” karizmatikus

75

– testet öltőjét – „Máriát, Jézus Édesanyját” a pornográf filmek főalakjaként mutatja be.

Éppen ezért kell megismernünk a földreszállt Mária-Jézus egységhez tartozó azon hagyományokat, amelyek őket „Égkirálynőként, „Szűzanyaként”, és a ,. Világ Világosságaként” a most végleg elpusztított Sumériába gyökereztetik.

Ugyanis e fogalmakkal kifejezett Isten-személyek tisztelete Közép-Ázsiától a Kárpát-medence – Kaukázus – Palesztina – Mezopotámia és Egyiptom térségében már évezredes múltra tekint vissza és – szent hagyományként – változatlanul megmaradt az említett térségben.

Csakis azért tudott a judai-keresztény ortodoxia az egyiptomi hagyományokhoz nyúlni, amit bizonyít Tertulián egyházatya, mert Kr. u. 226-ban így panaszkodik: „Manapság már nemcsak Egyiptom, de még nem is Görögország, hanem az egész világ erre az afrikai Osirisre esküszik.” (ad. Nat. 2.8.)

Miután Osiris anyjától – Isistől – el nem választható és az ortodoxia gyűlölte a kám-kus-nimrudi népeket, az isis-i hagyomány lett – miként már ismertettem – Máriával, jó későn összekapcsolva. A Rómából induló saul-páli judai-keresztény ortodoxia csak és kizárólag a zsidó hagyományokat ápolta és így ott szóba sem jöhetett a sumír-alapú, palesztinai „Szüzanya” (Astarte) tiszteletre való emlékezés, hiszen ez a hiedelem volt a Jézus-korabeli zsidó vallási felfogás legynagyobb ellensége. Arra pedig az „Isten bárányát” mindig feláldozó judai-keresztény egyházatyák nem is gondoltak, hogy nekik „idegen” és nem ,júdai”, hanem egyiptomi Isis és Osiris mögött pontosan ugyanazok az „Istenalakok” élnek, mint akiket a palesztinaiak „Astarte” és „Bál” néven tisztelnek.

A judai gyökerű keresztény egyházi tanok kialakulásában bizony sok száz esztendőre volt szükség ahhoz, hogy valamiféle „Mária-dicséret” a kultuszba bekerüljön „égkirálynői” és „szüzanyai” minőségben, és a középkorban jut csak ez a szándék teljes érvényre.

A „pogánynak” minősített magyarság éppenúgy, mint az „avarnak” nevezett – László Gyula szerint az „első” honfoglalás népe – már ismeri az „Égkirálynöt”: „Szüzanyaként” tiszteli az ősi hagyományokkal átmentett hiedelmében és neve: Boldogasszony.

Ez a név a sumír Bau-Dug-Asan nyelvileg fejlődött változata és így ősi Mah-Gar örökségünk egyik fontos részlete. Ide iktatom ennek részletes magyarázatát, melyet „A Sumír – Magyar Lelkiség és Mitológia” című és eddig még kiadatlan könyvem kéziratából emelek ki.

Boldogasszony Anyánk….

Így fohászkodik a magyarság az égi Anyánkhoz, és mindenki Jézus Édesanyját – Máriát – érti Boldogasszonyunkként. Legyen mindenkinek a hite szerint, de Bobula Ida, az „Ősvallás Istenasszonya” című fejtegetésében igen jól bebizonyította, hogy a magyar népnek már megvolt a Boldogasszonya a római vallásra való térítés előtt is, és Gellért püspök javaslatára rendelte el I. István királyunk azt, hogy Boldogasszonyunk Mária legyen. Jól is van ez így, hiszen

76

Jézus Édesanyja volt az égi Boldogasszonynak embertestben megjelent alakja és a római vallás is csakúgy égkirálynőnek tanítja és hiszi Máriát – a Szűzanyát – miképpen az ősvallás Istenasszonya is az volt. A római katolikus énektárakban sok ún. Mária-éneket találunk, ahol Jézus Édesanyját „égkirálynőnek” nevezi az egyházi tanítás. Így pl. a Cantus Catholici 1651. szövege a következő (és utána írjuk ugyaninnét az 1855. számú éneket is):

Királynéja az Egeknek, az angyali seregeknek “…..

Mennyeknek királyné asszonya, örülj szép szűz ….Alleluja.”

Érdekes lesz tehát az a kutatás, amit együtt végezhetünk a „Szüzanya-hit” tekintetében. Hiszen Mária is és az ősvallásunk Istenasszonya is úgy volt tisztelve, mint

Az Égkirálynö – avagy a Szűz, aki szül!…..

A hozzánk legközelebb álló forrás, mely az ég királynőjéről beszél, az a Biblia. Itt Jeremiás könyvében a következőket olvashatjuk:

Abban a dologban, mit szóltál nekünk Jahwe nevében, nem hallgattunk rád, hanem azt cselekedjük, amit a mi szánkkal fogadtunk, hogy füstölgő áldozatot viszünk az Ég Királynőjének és neki italáldozattal áldozunk, miképpen cselekedtük mi és a mi atyáink és a mi királyaink és a mi fejedelmeink Juda városában és Jeruzsálem utcáin….mert akkor beleltünk kenyérrel és jó dolgunk volt és semmi rosszat nem láttunk.” (Jer 44:15-17)

Ki lehet az az Istenség, akit még Jahwenál is jobban tiszteltek a Jeremiás korabeli zsidók? Honnan ered ez a tisztelet, mely az „apáink” – vagyis a tradicionális népi hagyomány – maradékaként található meg náluk?

Érdekes megvizsgálni az erre vonatkozó héber írásokat. Az ún. „Masoretic Textben” előforduló fonna szokatlan használata az általánosan írt szónak, mely „királynőt” jelent. A kéziratokban viszont ugyanaz a kifejezés „égi alkotás” – értelemmel van feltüntetve és a Targum már az „Ég Csillagá”-nak írja.

Ezek értelmében a szakirodalom vélekedik így: „ha az Ég Királynő – „Ég Csillagának” is olvasható – ez tehát minden valószínűség szerint – a szerelem és a termékenység istenasszonyára, Istár-ra vonatkozik, amelyik a Vénusz csillaggal volt azonosítva és az Amarna-táblákon mint az „Ég Asszonya” van említve. Az „Ég Királynő” címet használják az egyiptomi feliratok is a tizenkilencedik dinasztiától kezdődően és a Beth-Shan-i „Antit”, a Kána-i termékenység istennő „Anat” szintén „Ég Királynő”-t és „Ég Úrnőjé”-t jelenti.

Ugyanő a legfontosabb istenség a Ras-Shamra szövegekben is – de Palesztinában jellegét teljesen átvette „Ashtoreth”, Astarte. (The Interpreter’s Dictionary of the Bible, III. 975. oldal).

Elérkeztünk tehát „Innana” – Istárhoz, a szerelem és termékenység istenasszonyához, a legrégibb és talán a legnagyobb lelkiséget tartalmazó ősvallás nagyasszonyához. Az ő köztiszteletben álló szimbolikus alakja – különféle nevek alatt, de azonos isteni tulajdonságokkal megáldva – igen nagy területen és különféle népeknél a vallási kultusz középpontjában van. Őt hívták a sumí-

77

rok „Innana”, „Ninanna”-nak, Egyiptomban „Isis”. Karthágóban „Tanit” és a turáni népeknél „Ana-Hit” a neve. Ő a görög „Demeter”, „Aphrodité” és „Athene”, csakúgy, mint Rómában „Minerva” és „Vénusz”. Az a vallás és hit pedig, melyet az ő alakja betöltött nem egyszerű és babonás vallási spekulációkon alapul, hanem azokban a kozmikus törvényszerűségekben és földre gyakorolt hatásokban rejlik, melyeket a Vénusz planéta sajátosságaiként – már a történelem előtti időben – felismertek az égre nézők.

jkph-107.jpg

78

Az „Ég Királynő” elnevezését különbözőképpen találjuk a sumíroknál és a babiloniaknál. Érdekes eredményeket mutat az ez irányú kutatás:

Az „Ég Királynője” a sumíroknál:

Ő a vallási főalak. Ő a „Szent Innana”, a „Dingír Ilama” Urukban, s hatalma még „Agade”-ban is tapasztalható – ahol szintén „Szent-Innana”-ként található néha – „Istár” gyakori neve mellett.

Érdekes megjegyezni, hogy egy sumír gyászdal az „Ég Királynőt” azonosítja a galambbal. (Durant: 159. Das Geschichte der Zivilization, Bern, 1952.) Deimel: Sumerische Grammatik 132. ékjeiével jelzi a „Galamb” szót, mely egy vízszintesen úszó hallal van a képírásokon feltüntetve. Deimel „magasság” értelmet ad az ékjeinek és „egy hal” – mondja.

Ea” a babiloni „minden tudás atyja” az égi óceánon úszó „cethallal” van azonosítva. (Érdekes megjegyezni, hogy a Genesisben az Isten teremtményei között egyedül a cethal van megjegyezve, a többi állat csak gyűjtőnéven szerepel.) A sumír pantheonban „Innana” nevét a misztikus „negyven” nap után való feltámadása emlékére a „40″-es számmal is nevezték, így „Nin”-nek is írták. Ezt a nevet aztán a babiloniak „Ea” istenük kitalálásakor egyszerűen elvették „Innana”-tól. Az eltulajdonítás mitológus spekuláció útján ment végbe. Vagyis „Innana” „Élő Fia”, „Dumu-Zi”, aki egyben az örök vőlegénye is és ebben a minőségben az akkád Isten „Ea” vette át a jogokat, mert hiszen a babiloni (sémita, Hammurabi) vallásszemléletben „Ea” lesz „Dumu-Zi” apja. „Ea”-t mindenkor a papkirály helyettesítette és az „Ég-Királynő” földi helytartónöjé-vel ünnepelte a tavaszforduló szent napját. Így szállt a négy ék, a „negyvenes” szám, a „Termékenység Istennőjének” titkos száma is „Ea” isten neveként az őt helyettesítő papkirályra.

Ez az írásjel mint „Ea” (azelőtt „Innana”) neve a „négy ék”, mely az esztergomi oroszlán testén is ott van.

Miután P. Deimel – a megnevezett helyen – a „Galamb” szót még így fejezi ki: „Lil-Hal”, ahol a „Lil”-nak „kunstvoll” jelentést tulajdonít – ami magyarul talán ,,lelkes”-nek mondható – semmi kétség nincs, hogy a „Galamb” = „az égi óceánon magasan szálló lelkes szentállatot” akar kifejezni.

A Kr.e. 3. évezred közepén a lagasi sumír Patesik, de legfőképpen „Eanatum” (Jer. II. 402.) galambokat áldoztak „Innaná”-nak. A már történelem előtti időben létező „bethshan”-i ásatásoknál egy „Innana”-t ábrázoló domborművet találtak, ahol a meztelen istennő mindkét kezében egy-egy galambot tart. A babiloniak „Ég-Királynőjének” „Istar”-nak szent állata szintén a „Sippora” -a galamb. Ezek az idevonatkozó részletek megerősítik azt, hogy „Innana” szent állatának a neve „Galam”. A sumír ékírás logikája azután minden „Innaná”-val kapcsolatos fogalmat az „Umun = Belu” (akkád) = Királynő ékjeiéből” – úgyszintén kettős megnyilatkozással – formált ékjei változatokat mint „Innaná”-hoz közelállók megjelölésére használta.

Így: Királynőtől a bőség = „Sug” = kenyér. Kenyér „Innanának” = „Nindu” (DSL 469/12) = ételáldozat.

79

jkph-20.jpg

Kettős megnyilatkozással (L. 190) = Zíp (szép), melyet az akkádok „Telitu” néven – a templomi prostituáltak nevéül használtak.

Galam”, vagy „Lil-Hal” = galamb.

Unug-Ki” = „Uruk” városa

Uruk” volt „Innana” szent városa, ahol a kultuszát a legmagasabb fokon végezték. Az Anya-Istennő imádatát megtaláljuk már a történelem előtti sumír időszakban is. „Ur” város kiásásánál az özönvíz előtti rétegekben találtak „madárfejü istennő” szobrocskát, akiről Jósé Pijoan azt kérdezi, hogy nem azonosak-e a Genezisben említett „emberek leányaival, akikhez az Isten fiai menének be és azok gyermekeket szülének nekik”. (Gen. 6, 4 )…?

Mindenesetre találtak ugyanilyen madárfejű szobrocskákat – gyermekkel az anya karján. Valószínű, hogy ezek „Innana” legelső ábrázolásai. Woolley azonosítja ezeket a bibliai terafim istennő ábrázolásokkal, melyeket a mezopotámiai pátriárkák imádtak. Az özönvíz előtti sumír népnél teljesen tisztán található meg az Anya-Istennő imádat, a termékenység – az emberi szaporodás biztosításának vallásba foglalásával, minden szexualitás jele nélkül. Ez azért fontos, mert majd a szemita népeknél éppen a szexualitás jelenléte a domináló és nem a termékenyítés.

A „Szüzanya” fogalma „Innana” alakjában teljesen elterjedt a sumír élettérben és megtaláljuk őt különféle megnyilatkozásokban – éppen úgy, mint a katolicizmusban. Mária alakja is ezernyi változatban fordul elő. Így „Innana” volt:

Nin-Karra” – az egészség istenasszonya;

Nin-Tud” – a szülés Istennője (aki egyben „Gilgames” anyja is);

Nin-Zun” – a szeretet anya – „Ur-Nammu” idejében.

80

Bába” – „Lagas” város védelmezője, „An” isten leánya, Sumeria Anyja, akiről így zeng a lagasi himnusz: „Királynőm, Anyám – ki Lagast teremtetted….a Te Néped – akit gondozol – hatalmas…. Nincsen anyám más – Anyám csak Te vagy. Apám sincsen – Apám is Te vagy”….

Gatum-Dug” – a neve ugyancsak Lagasban Gudea idejében, aki így nyilatkozik róla: „Gatum Dug Istennő ismeri az igazságot…Te – Gatum-Dug vagy az első az Istenek kőzött”…. (érdekes megjegyezni, hogy Gudea jó viszonyt akart tartani az összes létező Istenekkel, mert – elismerve „Innana-Gatum-Dug felsőbbrendűségét – rajta kívül még tizenöt más isten-alaknak épít templomot Lagasban.)

Nin-Ti” – az Élet Adója;

Nin-Kurság” – néven Innana az Égi Hegyek és mint

Nin-Kurra” – a Hegyek Úrnője;

Gula” – aki a halottakat támasztja fel;

Dam-Gal-Nuna” – a Királyok Hitvese;

Nin-Mah” – a Nagyasszony….csak: „Mah”;

Nin-Gal” – a Holdisten „Sin-Nanna” felesége.

Innana” személye azért végtelenül fontos a sumír vallásgyakorlatban, mert az ő tiszta alakja, aki az emberek, állatok, növények és minden földi teremtmény szaporodásáról és termékenységéről gondoskodik – megteremtette a békét a különféle vallási kultuszokban. Ugyanis a mezopotámiai népeknél két fontos kultikus irányzatot találunk, éspedig: a Nap-Isten közvetítését és a Hold-Isten közvetítését kérő vallásgyakorlatot, amit általában – helytelenül Napimádatnak és Hold-imádatnak neveznek. E két kultusz követői bizony sokszor ölték egymást és a háborúk alapja kizárólag a vallási ellentétben keresendő. Általában a sumírok a Nap közvetítő Istenségét követték, míg a szemita népek a Hold szerint rendezték be életüket. Ez azonban nem annyit jelent, hogy a sumírok nem ismerték el a Hold-Isten hatalmát, hiszen Ur város volt a „Nan-Nar” kultusz legerősebb helye.

A, vallásgyakorlatot mindenkor meg tudjuk állapítani a szimbólumokból, melyek fennmaradtak. A Nap-kultusz követőinek szimbóluma az oroszlán, mely a sumír Lu-masu-ban (Zodiák sumír neve) a Nap Háza és az „Im-Dugud” (Turullu).

A Hold-kultusz szimbólumai: a bika, a szarvak és a kígyó (kisméretű).

Nos, éppen „Innana” személye az egyetlen, mely mindkét vallásgyakorlatban található. A Napot követők „Innana” ábrázolásain: az istennő az oroszlánon áll, míg a Hold-Isten felsőbbségét elismerök bikaszarvat adnak a kezébe, félholdra állítják, vagy Szarvas-Koronát adnak a fejére, az Isten szarvaktól eltérőt – mint a Mariból származó „Innana” fején látható. (Lásd a sumír pecsétet a 78. oldalon lévő ábrán.)

De a keresztény katolicizmus is megtartotta a régi szimbolizmust, a régi -sumír – formát, hiszen Mária mindenütt a „felkelő félholdon” áll. Az imádkozó hívő már nem tudja, hogy miért. De megint azt írom: Jól van ez így, hiszen Szűz Mária a testet öltött „Innana”. Elromlott és lezüllesztett világunk addig nem javul meg, amíg vissza nem tér az emberek szívébe az Égi Édesanyánk

81

tisztelete. Csak Ő mentheti meg a világot. A „világhódítóknak” ezért Ő – a Szűzanya – az első számú ellensége, mert ha az asszonyok, lányok Hozzá imádkoznak, a leánygyermekek az Ő tiszteletében nevelkednek…. Édesanyákká válnak, akik tiszták, jók és igazak…éppenúgy, mint a mi Égi Édesanyánk – a Boldogasszony.

jkph-21.jpg

jkph-22.jpg

Ennek a sok ezer éves. karizmatikus népi hiedelemnek az ismeretében merem állítani, hogy az Ister-Gam-i oroszlánok mostani megjelenése, a néphagyomány eltemetettnek vélt „Égi-Anya” (Il-Ama, Il-Ona) tisztelet szintén évezredes emlékének mostani felismerése, mind-mind egy-egy figyelmeztetés a magyarság hitvilági életében. Figyelmeztetés arra, hogy a Tudás Népe oltalmazója, védője és tanítója legyen a „Fény-Szüze” és a „Fény-Fia” együttes földi megjelenésével kinyilatkoztatott Igazságnak. Hogy magunkra ébredjünk egymás szeretetében. Hogy kezünket jól összefogva, a szintén eggyé lett magyar lélek erejével, a mi országunkból kiűzzük a gonoszságot, a gyűlöletet hirdetőkkel együtt.

Azokkal, akik Jézus Édesanyját – Máriát – nem ismerik és mindazokat kigúnyolják, akik az általam felsorolt, évezredes karizma „Égkirálynőjével”. „Szüzanyjával” őt azonosítják.

Azért ismertettem a Közel-Kelet és Egyiptom istenanya hiedelmét, hogy olvasóim lássák azt a sok ezer éves várakozást, melynek jövendöléseiben itt van az ő földön való megjelenésének ígérete. Mária Jézus megérkezte előtt 5000

82

évvel azonban már él a gondoskodó Égi Édesanyában való Hit által és a sok bajjal küszködő ember az ő segedelmét kéri, miképpen azt – talán másik figyelmeztetésül – a Tatárlakán talált amulett írása bizonyítja. Mert véletlen lenne talán az, hogy az emberiségnek az Istenanyához intézett és leírt „első” fohásza szintén a Tudás Népének országában bújt ki a földből?”

jkph-23.jpg

Bemutatom itt az amulettet. Az ima, amit leolvastam róla, így szól: „Tur-Dis (Tordos) oltalmazója. A minden titkot ismerő Nagyasszony! Vigyázó két szeme óvjon Napatyánk fényében!”

Ez az írás „protosumír”, tehát kb. 1500 évvel megelőzi a mezopotámiai írásemlékeket, de mindkettő azonos nép terméke. Az amulett mellett talált 26 istennő szobrocska is az anyaistennő kultuszának, vagyis annak a hitnek a bizonylata, mely az örök Isteni Gondviselést az „Égi Édesanya” mindenkit elérő jóságának tekintette. Ez a hit pedig a magyari népek, a „nagy, hatalmas nemzetség” sajátja volt, amit a szkíták is vallottak. Ők a palesztinai Scythopolis alapítóinak utódai is, azok a galileai „gojiimok”, akiket a zsidók üldöztek. A „szkíta Szűzanya” fején olyan rozettát visel, mint ami az oroszlánjainkon van lstergam szentélyében. Az évezredes karizma egyik titkát az „Istenanya” szent kutyája rejtette, mely őt kísérte. Két kutya emléke él a hagyományokban. Embert kísér a puli, „Istenanyáé” a kuas. Elmondom ezt a hagyományt is, mert ez is a mienk, a mi sok ezer éves örökségünk. (L. Káldeától Ister-Gamig 111. köt. 225. old. „Gula és a Szent Kutya” c. fejezetet.)

Ezt az „Innana” ábrázolást (a Burney-reliefet) azért tartom fontosnak, mert az lster-Gam-i oroszlánok és a tomporukon lévő „nyolclevelű” és minden levélben egy pontot viselő „rozetta” az egyetlen – a sok ezer éves hagyományokból – megmaradt bizonyíték, mely megmagyarázza azt, hogy miért van Innana lábánál két oroszlán és miért áll csak az egyiken? …Ezt bőven kifejtettem az „Ister-Gami Oroszlánok Titka” című könyvemben.

De Isten akaratának és a Tudás Népe – a Mah-Gar – karizmatikus küldetésének teljesítését követelő égkirálynői figyelmeztetésnek veszem azt a történést, hogy ezek az oroszlánok pontosan most, a magyarpusztítás legerősebb időszakában dobták le magukról a szentelt vakolatot és megjelentek mind a „tizennégyen”.

A zsidóság babiloni fogságának boldog idejében megismerte nagy részét a sumír – mah-gar tudáskincsnek. Láthatjuk, hogy „Ur-Nammu” törvénytáblájának homlokzatán lévő „hatágú csillagot” és „Innana” ötágú csillagát is kisajátították és a saját előnyükre használják.

Viszont a magyarországi marxista uralom ideje alatt Ister-Gamnak a tizennégy oroszlánjából tizenhármat levakartak a falról „ismeretlen tettesek”. Tehát olyanok, akik ismerik a hagyományt, de akik az Égkirálynö – Szűzanya – Innana – Ilama – Mária hiedelem ellenségei.

83

Szükséges tehát, hogy szent hagyományainkat vallásos kegyelettel ápolva, megmentsük ezt az egyetlen megmaradt ister-gami oroszlánt a pusztulástól, mert ez magunkra találásunknak utolsó üzenete. Mert az a népünkre vonatkozó karizma-tudat, amit jelképeinek titka életre kelt bennünk, megmaradt és átvészelt minden pusztítást abban a néphagyományban, népi hiedelemben, melyet Istenben boldogult tudósunk, Magyar Adorján oly híven kikutatott és leírt az utókornak.

jkph-24.jpg

Tündér Iloná-ra gondolok itt, akinek szent neve dingir Il-Ama-ként található az ékiratos táblákon és az „Égi-Anya”, az „Égkirálynö” nevét jelentette sumír-mahgar elődeinknél.

Ur-Nammu”-nak ő adja áldását, mikor főpapként az Eufrátesz szent vizét önti az életfára, az emberiség első törvénytáblájának domborművű ábrázolásain (látható a Philadelphiai Múzeumban), amit fent mutatok be.

De megtaláltam egy másik szobrát is a Nagyasszonynak, ahol szintén az égi hatalmat jelentő „szarv-koronával” van ábrázolva. A Kárpát-medencébe visszatérő népünk a Mah-Gar-Ság, visszahozta azt a mitikus hagyományt, mely talán régen innen – a Csallóközből – indult el.

84

VI.
Mária származása

Az előbbiekben részletesen ismertetett sok ezer éves, karizmatikus „Isten-várás” és jövendölés végre testet öltött Máriában és Jézusban. Valóra vált azoknak a népeknek hiedelme, akiket a mai tudomány „nem sémita” néven különböztet meg a Bibliában „kiválasztottnak” és „Isten népének” nevezett zsidóságtól. Miképpen már elmondtuk, a zsidóságnak is megvan a saját „Messiás-várása”, de ez abban különbözik a sumír-szkíta hiedelemtől, hogy a zsidóság politikai megszabadítót (libertadort) várt (és vár ma is), akinek nem tartozéka az „Anya” és még kevésbé a „Szüzanya”, „Égkirálynö”, „Anyaistennő”, hisz a héber nyelvnek még szava sincs ez utóbbira. Ennek ellenére a judai-kereszténység vallásfilozófiája és tanítása mégis mindent elkövet annak érdekében, hogy Jézus Édesanyját – Máriát – zsidó származásúnak hirdesse. Egy régebbi írásomból veszem az alábbi idézetet:

Jézus Anyjának származása

eddig egyszerű elintézést nyert azzal a „papi információval”, hogy „Mária zsidó volt”.

Talán kutassunk együtt az egyházi iratokban. Megtaláljuk Szent Jeromos (meghalt Kr. u. 420-ban) levelét, melyet Heliodurushoz intézett és ebben azokat az adatokat, melyeket az „Apokrifus Evangéliumok” egyike „Mária születéséről szóló könyv”-nek nevez. Ebben az 1. fejezet így szól:

Mária Názáretben született és az Úr templomában nevelkedett. Apját Joakimnak, anyját Annának hívták. Anyja is názáreti születésű volt, apja pedig Bet-Lehemi.”

A VI. fejezetben így olvashatjuk:

A harmadik évben – a csecsemő idejének végeztével – elvitték a Szüzet az ő ajándékaival együtt az Úr templomába. E templom körűl 15 lépcső volt a feljárat, tudniillik a templom egy magaslat tetején épült, és nem lehetett másképpen felmenni a templom kerületén kívül lévő szentélyhez, csak a lépcsőkön át… A gyermek érdekébeni törvényszerű szertartás teljesítése után a templomudvaron hagyták a Szüzet, hogy a többi hajadonokkal együtt legyen nevelve ….a szülők pedig hazatértek.”

Nézzük, hogy mit mond a Biblia a „Magaslatok helyeiről”:

Űzzétek ki akkor a Földnek minden lakosát a ti színetek elől és veszessétek el minden írott képeiket és minden öntött bálvány képeiket is elveszessétek és minden magaslataikat rontsátok el. (4Móz 33:52) – „…és elvesztem a ti magaslataitokat. És elpusztulnak oltáraitok és összetörnek Nap-oszlopaitok…” (Ez

85

6:3-4). „Elrontá az idegen istenek oltárait és a magaslatokat, a bálványokat eltöreté és az asérákat.” (2Krón 14:3)

És így lehet végigfolytatni a bibliai idézeteket arra, hogy ezek a magaslatok és az azokon épült szentélyek nem a zsidó istennek a templomai voltak, hanem a kánaáni és a zsidók előtti ősnépnek ősvallásához tartoztak. Nyugodtan mondhatjuk: a sumír vallás templomainak. Tehát a magaslatokon az ősi hitnek a templomai voltak és ezeket a zsidók lerombolták.

Ha Máriát a magaslatokon lévő templomba vitték, akkor az semmiképpen sem lehetett „zsidó templom”, mert hiszen a zsidó nőszemély csak a sátor pitvarába léphetett be és nincs semmiféle zsidó szentély vagy templom, vagy egyházi közület, ahol nőket is tanítottak a templomban. Mária tehát csak az ősi hit templomában nevelkedhetett és ez ékes bizonyítéka annak, hogy sem születésileg, sem nevelésileg zsidó nem volt, hanem galileai – azaz sumír.

A másik bizonyíték az, hogy „Názáretben csak Kr. u. 60 körül épült fel az első zsinagóga „és a zsidó őstörténész – Flavius Josephus – Názáretet meg sem említi a zsidó települések és egyházközségek között, minek következtében biztosra vehetjük, hogy Mária születésekor – Názáretben – sem zsidó vallási

élet, sem zsidó templom – zsinagóga – nem volt.

* * *

A már eddig is sokszor említett, legmodernebb Biblia-Szótárban (*) a következő szöveget találjuk Máriáról: („M” 293 oldalon):

Nagyon keveset tudunk Jézus Anyjának, Máriának a családi körülményeiről. Máté és Lukács szerint, mint hajadon Názáretben jelenik meg. – Azt sem tudjuk, hogy ő a dávidi-vonalhoz tartozik-e, hanem csak a korai egyház reménykedik abban, hogy ő mégiscsak ilyen származású lenne. – James 2. századbeli proto-evangéliuma szüleit Joachimnak és Annának nevezi, akik gazdagok, de gyermektelenek.”

A korai egyháznak a „reménysége” azonban a csaknem 2000 éves judaizálás ideje alatt ma már oda is jutott, hogy vallásos „keresztények” is egyszerűen zsidónak vallják Jézus Urunkat, természetesen a „Dávidi-vonalhoz” való tartozás alapján. Pedig ha valaki magát „jó kereszténynek” vallja, akkor legalább azt kellene tudni a saját Evangéliumából, hogy mit mondott Jézus akkor, amidőn Öt ehhez a „Dávid-vonalhoz” való tartozásra vonatkozóan kérdezték a zsidók, és Jézus a 110. Zsoltárra hivatkozik, ahol „Dávid Urának mondja őt” és azt kérdezi vissza a zsidóktól: „Akkor mimódon fia neki?” (Lk 20:41-44.) – De Jézusnak szava a 110. Zsoltárra való hivatkozással mást is mond. Ugyanis: ha Jézus saját magát nevezi „Dávid Urának”, akkor a zsoltárnak az a része is Jézusra vonatkozik, ami így szól: „Pap vagy Te örökké Melkizedek rendje szerint!”

Megerősíti ezt Pálnak a zsidókhoz írt levele, amikor Jézust ő is így nevezi: „Örökkévaló főpap a Melkizedek rendje szerint” (6:20).

Tehát Jézus a melkizedeki nemzetségből származik, éppenúgy, mint Édesanyja is. Kutassunk talán együtt Melkizedek után.

86

Pál idézett levele „Salem” királyának nevezi, ugyanúgy, mint később Hyeronimus is, de ő „Salemet” azonosítja „Scythopolissal”. Itt már a szkíta nemzetségnél vagyunk, tehát a paradicsomi szépségű és fekvésű Scythopolis vidékén élt és működött egykor Melkizedek, a felséges Isten papja, aki ugyanúgy mint Jézus – kenyeret és bort adott híveinek a saját isteni rendje szerint. – A görög mitológia úgy mondja, hogy „Bar-Kus”-t itt Scythopolisban nevelték fel a nymfák, és itt telepítette a híres szőlőültetvényeket. Hozzánk még közelebb hozza ez a mitológiai eset Scythopolist, mert „Bar-Kus = Nimrud” görög neve. Így tehát Scythopolis „Nimrud” ősapánk városa volt.

Kutassuk csak ki azt is, hogy mi volt Scythopolis régi neve? – A Kassita (kusita) időből származó „Amarna-textusokban” így találtam meg „Bit-Sa-An” és Betlehem nevét is, mellette igy: „Bit-Lah-Mi”. Ide írom ékírással – nehogy félreértés legyen e két névvel kapcsolatban:

A scythopolisi szkíták tehát magukat „égarcúnak” (mennyarcúnak) nevezték, éppenúgy, mint a Tarihi Üngürüsz szerint „Adzsemből”, „Elam”-ból (ami az ékiratokon „An-Sa-An” ékjelekkel van írva és az „égarcúak hónát” jelenti) …induló Hunor és Magor népe.

Szinte csodálatos, hogy Jézus születésének helye, mai kiejtés szerint: „Betlehem”, – az ékiratokon „Bit-Lah-Mi”, a „Fény-Szűzének otthonát” jelenti és ez a név is azt igazolja, hogy Mária valóban az „Istenvárás” próféciái szerinti megtestesült „Istenanya”, akinek küldetése az Istenfiúnak fogantatása volt, a földre rendelt természeti (isteni) törvények betartása és teljesítése szerint.

Miután pedig Mária születésének helyét sem tudta az eddigi kutatás megállapítani, a Bit-Lah-Mi – kb. Kr. e. 1400-ban leírt névből az a logikus következtetés vonható le, hogy Mária, Jézus Édesanyja is itt született. Azt is meg kell állapítanunk, hogy nyomozásunk egyre közelebb hozza Máriát az „égarcú”, „naparcú” nemzetséghez, és így a „magyari népekhez”. Ugyanis nemcsak az „Adzsem”-i Nimrud-fiak népe nevezte így magát, hanem a „szabírok” is, hiszen ősi nevük „Sa-Pir”, mely szó „naparcút” jelent. Nagyon fontos tehát Mária származásának a megállapítása, mert a szkíta „Melkizedek” nemzetségből való eredete (amire Jézus az evangéliumi írás szerint hivatkozik), így az összes „ magyariakat” Mária és Jézus népéhez sorolja. A szkíta ősöknek utódja, a Mah-Gar – magyar, így a „Fény Szűzének” – Máriának – a népe: és a nemzetségből való származás érthetővé teszi a „kajafási örökségként máig mutatkozó „magyarirtást”, mert ma a magyar nép ennek a szkíta-melkizedek nemzetségnek az utolsó, és a Boldogasszonyhoz hűséges maradt hajtása.

87

Sajnos ez a „kajafási gyűlölet” – mint népünk elleni hagyomány – már meggyökeresedett és így állandósult a – zsidó nemzet-vallási felfogásban. Flavius Johephusnál (a zsidó háborúról írt könyvében) olvashatjuk, hogy milyen „vérfürdőt” rendeztek a zsidók a „scythopolisi szkíták” között, állítólag megbosszulva a szkíták támadásait, pedig a békés szkíta nép még a zsidók iránt is szeretettel élt, olyannyira, hogy még a Makkabeusok könyve is elismeri, hogy „a szkíták türelmes elnézéssel és kímélettel viseltettek mindig a scythopolisi zsidó telepesekkel szemben.” Az egyes korszakok szerint azonban a zsidók más és más nevek alatt különböztetik meg maguktól a „szkíta-magyari” népeket. Nagyon sokszor „kuti”, „guti” néven írják. A középkori és újkori zsidó vallásos irodalom a Mózes I. könyvében, a 16:5 versében közölt „Ha-Gar” (HGR) „hagri” név alatt már kifejezetten a „Hungar” magyarokat érti, miként azt részletesen kifejtem a „Káldeától lster Gamig” című könyvem II. kötetének 181-182. oldalain.

A zsidók vallásos irodalma mindezeket a népeket úgy minősíti, hogy: ezekre a népekre nincs szüksége a zsidóságnak. Érthető tehát, hogy Scythopolis szkítáira, a melkizedek utódokra is érvényes volt ez a felfogás, melynek legszomorúbb bizonyítéka a Melkizedek nemzetségéből származó Jézus Urunk keresztre feszítése. Ne tévesszen meg senkit az, hogy a bibliai írások „Melkizedek-rend”-jét említik. Kifejezetten hangsúlyozzák azt, hogy „ez nem zsidó”. A népeknek saját vallásuk volt és a „Melkizedek rendje szerinti papság” a szkítáknak a vallása szerint vezette a szkítákat a Fény Szentháromsága felé. Ezért kapta meg már jó régen Bit-Lah-Mi (Betlehem) a „Fény Szűzének otthona” nevet, mert a próféciák ide várták a Földre jövő Istenfiú földi Édesanyjának megszületését. És így is lett. Mária Betlehemben született. De mikorra tehetjük születésének dátumát?…Talán Kr. e. 30-20 között? … Minden valószínűség szerint még akkor is helyes ez az időpont, ha Jézus születését a sippári adatok és Kepler számítása szerint időszámításunk előtti 6. vagy 7. esztendőre tesszük.

[Amikor a „próféciákat” említem, elsősorban a sumériai „Mari” város sok ékiratos jövendölésére gondolok, melyek „egy emberben megjelenő isteni látogatást említenek”. Hasonlóképpen szól az ún. „Uruki Orákulum”, mely az „Istenanya” látogatását említi (Kr. e. 2. évezred); – és hasonló Kr. e. 2. évezred közepén írt próféciát találtak a palesztinai „Ugarit”-ban is.]

Tudnunk kell még azt is, hogy mindazok a nem sémi népek, akik a Jézus idejében héberül Galileának nevezett területen, a zsidók előtt éltek, a hellénizáló időszakban elnevezett Scythopolist egyöntetűen Bit-Sa-An (Beth-Shan)-nak hívták. Így a „hykszoszok”, a három különböző időszakban megjelent „szkíták” és a „filiszteusok” is, akiket sok történész már *filiszteus hu-noknak* nevez, azért mert uralkodóik magukat *serenturan* névvel illették, ami a nyelvészek szerint nem sémi, hanem ázsiai szó. De a Palesztinának nevet adó „philisti” (filiszteus) népnek is „Beth-Shan” (Bit-Sa-An) volt a központja és a felette lévő „Megiddo”, ahol a régészek annyi érdekes „szkíta” leletet találtak.

A mi kutatásunk szempontjából igen fontos az, hogy ezek az – ismétlem –

88

nem sémi népek mindnyájan a *Melkizedek-rend*-je szerinti vallásban éltek, és a „Fény Szüzének” (héberül „Astarte”) templomokat építettek. E templomok még Mária-Jézus korában megvoltak.

Jézus Urunk tanításának ismeretében még azt a nagyon fontos adatot kell kiemelnem és hangsúlyoznom, hogy Melkizedek nevét is megtaláljuk a kassita-kusita időkből származó ékiratokon, ugyanazon a nyelven, ahogy „Bit-Sa-An” és „Bit-Lah-Mi”, így: „Milki-Ilu” = az *Igazság Istene*. Jézus nevezte így az Atyát, aki Őt a földre küldte.

Mária és Jézus idejében Galileában lakó nem sémi népek között meg kell említeni azokat a sumír utódokat, akiket a „nagy asszír király telepített Galilea és Samária földjére az elhurcolt izraeliták helyett Babilonból. Kutaból, Hamathból és Sefraimból.” (2Kir 17:14)

És itt egy nagyon fontos adatot szolgáltat részünkre a nagyhírű orientalista tudós – W.F. Albright -, aki

Sefraim-ot azonosítja Sippar-ral, ahonnan Werner Keller szerint a párthiai mágusok érkeztek Jézus bölcsőjéhez. Ezek a népek megtartották régi hitüket, a fénytisztelö mágus vallást úgy, miként a zsidókereszténység vallásos iratai mondják: „a Melkizedek-rendje szerint”.

Így nem csodálkozhatunk azon, hogy Jézus korában még létezik a Genezáreth-tó partján a mágusok városa Mag-Da-La is, ahonnét – mint mondám – a Mária Magdalénának nevezett Mária Magdala származott.

Kutatásunk során tekintetbe kell venni azt a tényt is, hogy Mária és Jézus születésének idejében a Pártos Birodalom hatalmának tetőpontján van és területe nemcsak az Eufrátesztől az Indus folyóig terjed, hanem a héber hagyomány által Galileának nevezett terület és Samária is hosszú ideig pártos fennhatóság alá tartozik „Adiabene” néven. Mint majd látni fogjuk, a Pártos Birodalom uralkodói támogatják Heródessel szemben a zsidó makkabeusok utolsó leszármazottját, az ún. „Hasmoneus” -dinasztiát. Itt azonban jó ki kell egészíteni történelmi ismereteinket a Római és Pártos Birodalmak élet-halál harcának e korban történt eseményeivel.

Kezdjük Kr. e. 60-ban:

Rómában megalakul a triumvirátus: Cézár, Pompeyus és Crassus vezérlete alatt, s megtámadják a Pártos Birodalmat, de Carrhae-nál (Harran) a pártos seregek tönkre verik a rómaiakat és seregeiket megsemmisítik. Az Eufrátesztől nyugatra eső területek, beleértve Galileát és Samáriát is, pártos fennhatóság alá kerülnek és ez az „Adiabene” tartomány, az oda kinevezett Adiabene nevü pártos királyi herceg után, akinek kormányzói titulusa: Pa-Kur (a hegyvidék ura), a biblikus írásokban „Pacor”.

A Pártos Birodalom királya – Bazapran – Kr. e. 42-ben meglátogatja Adiabene Tartományt, „Nakeb Adiabene” pártos herceg, kormányzó és „Grapte Kharax” pártos hercegnő házassági évfordulója ünnepére. Ugyanebben az időben megerősíti a zsidó Hasmoneus-dinasztiához tartozó „Antigo-nus” (Mathatias) fiát „Aristobulo” néven Jeruzsálem királyának és szabad vallásgyakorlatot biztosít a zsidóknak.

A pártosok annyira ellenzik a Róma által támogatott Heródes uralkodási szándékát, hogy Heródes testvérét „Phasael”-t és apját „Hyrkanus”-t fogságba

89

vetik, Heródes pedig Rómába menekül. (* 534. o. „Hasmoneans” és 588. o. „Herod”)

Róma: Heródest nevezik ki Jeruzsálem királyának és Kr. e. 39-ben a római légiók partra szállnak a samáriai tengerparton Joppa-ban. Marcus Antonius (Cleopátra jegyese) a sereg fővezére, de a pártosok hadserege ismételten legyőzi a római seregeket és Antonius is a csatatéren marad holtan. De két év múlva Heródes délről „Idumea” felöl mégis elfoglalja Jeruzsálemet, nagy vérengzést végezve a zsidók (saddeceusok) között. Galileába is be akar törni, de már Samáriában fegyveres ellenállással találkozik, tehát egyességre törekszik és ezt éppen a pártos kormányzó, „Adiabene” herceg útján éri el. S itt kell bekapcsolódnunk a német kutatások megállapításaiba, melyek szerint a következő történettel találkozunk:

Adiabene hercegnek és feleségének Grapte-Kharax pártos hercegnőnek házassága gyermektelen volt. Egy Ananias nevezetű zsidó kereskedő, akitől sok holmi között az ékszereket is vásárolták, rávette őket arra, hogy vegyék fel a zsidó vallást, imádkozzanak Izrael istenéhez – Jehovához – aki majd biztosan megáldja őket gyermekkel” – A rábeszélés sikerült és Adiabene herceg a zsidó vallásban „Joakim” és felesége Grapte-Kharax hercegnő „Anna” nevet kap. Mint Flavius Josephus írja: „Jeruzsálemben palotát építettek az Adiabene hercegek és évi jövedelmük egyharmadát a jeruzsálemi templomnak adták, a másik egyharmadot pedig szétosztották a zsidóság szegényei között”. – Azonban csaknem 20 évi zsidó hitben való várakozás után sem született gyermekük.

Ekkor a jeruzsálemi zsidó templom főpapjai arra akarták rávenni a náluk csak „Joakim” néven ismert Adiabene herceget, hogy váljon el feleségétől és vegyen magához egy másik zsidó asszonyt, akitől majd lesz gyermeke. Adiabene herceg azonban szerette feleségét és mind a ketten szakítottak a zsidósággal és visszatértek régi hitükre. Adiabene herceg feleségét rábízta a Genezáret tava mellett lakó unokuöccsére, aki szintén az Adiabene családból származott, de miután a vidék halászatának felügyelőjeként működött „Yusef” nevéhez hozzákapcsolták a foglalkozási nevét is és ,,Yusef Pandar” néven volt ismert. Adiabene herceg pedig Párthiába utazott és ott felkereste a mágusok főjét, akit gyermekkorától kezdve ismert, hiszen tőle is kapott oktatást. (Itt meg kell jegyezni, hogy a párthiai „mágus központ” Sippar-ban volt, tehát Adiabene herceg is Sippar-ba ment.) – Adiabene herceg töredelmesen bevallotta, hogy csaknem húsz éven át imádkoztak Jehovához és minden “templomi áldozatban” bőkezűen részt vettek és mégsem adott az Isten nekik gyermeket. A főmágus így felelt:

Amit mi magunkért és másokért, vagy mások értünk tehetnek, azt az örök Fényben tündöklő Isten sohasem fogja helyettünk megtenni. Erőt. képességet és intelligenciát kaptunk Tőle azért, hogy társai legyünk a Teremtés Rendjének megtartásában és terjesszük, gyakoroljuk a Tudás Fénye által az Ő dicsőségét.

Feleséged – Grapte hercegnő – családja generációkon át szellemi és testi egészségben élt. Vidd el őt ‘Ywissa’ nevű mágus-asszonyhoz, aki a gyermekte-

90

len asszonyokon való segítésben a legjobb orvosunk – és meglátod, hogy feleséged – Grapte hercegnő – majd szülni fog, hiszen évei szerint még alkalmas a gyermekáldásra.”

Adiabene herceg így szólt: „Atyám jó barátja vagy. Tanácsodat megfogadom és ígérem, hogy ha istenünk megáld minket gyermekkel – legyen az fiú vagy leány – Istenünk szolgálatára fogom adni őt.” ….és vitte magával feleségét Ywissa-hoz. És minden úgy lett, amint a Sippar-i főmágus mondta. Egy év múltán megszületett Grapte hercegnő leánya: Mirijam-Mária. (A fentiek megtalálhatók: Wehrli-Frey: „Jesat Nassar genennt Jesus Christus” /Drei Eichen Verlag, München, 1965.) című könyvben, ahonnan Jeruzsálem térképét is átvettem és közlöm.)

A német szerző igyekszik Mária és Jézus „árja” származását bizonyítani azon az alapon, hogy Párthia a Kr. e.-i 350. év körül létezett ún. „Nagy Sándor birodalmának tartománya” volt és így – szerinte – a „párthusok = árják”. Nem veszi figyelembe azt a történelmi valóságot, amit „Sebeos” ír le: („Heraclios történetei” c. írásának 10. oldalán /1850. Konstantinápoly) a következőképpen:

Antiochus országlásának 14. évében a pártusok lerázták a macedónok igáját és az euthaliták (fehér hunok) királyának fia lett uralkodójuk, kinek nemsokára Kelet- és Eszak-Azsia minden népei meghódoltak.”

Tehát Mária és Jézus születésének idején már a pártusok azonosak azokkal a népekkel, akiket a történelem Dalia. Szaka, Massagéta. Sarmata, Szkíta és Hun néven ismer. Vallásuk pedig egyöntetűen az ún. „mágus-hit”, vagy sokak által Zoroaster „fénytisztelő” szertartása, magaslatokra épített templomokkal, ahol a „Fény Szüze” (Innana, Istár, Astarte, Astoret, Anahita) és a „Fény Fia” (Bál, Mitra) felé irányulnak az emberi könyörgések. – Tehát a Galileának nevezett Adiabene tartomány őslakói és a keletről jövő pártus-mágusok vallási jelfogósa és hiedelme azonos és messzire kirekeszt magából minden judaizmust.

De az Adiabene királyi családra vonatkozóan van zsidó eredetű tudósításunk is. A talmudi kort követő időben jelent meg a judaizmus egyik irodalmi terméke, a mi Urunk Jézus Krisztust gyalázó irat, „Toledot Jesú” címmel. Ennek egyik héber alcíme: „Jézus és Helena császárnő története”. Ebben a zsidó szerző hivatkozik az „Adiabene királyi családból származó Helena királynőre, aki Jézus rokona lévén, meg akarta menteni őt a keresztre feszítéstől.” – Huber Lipót igyekszik említett könyvében kitisztázni az összekevert történelmi sorrendet és ő is megállapítja, hogy létezett Adiabene Helena királynő, akinek palotája volt Jeruzsálemben. íme: közeledünk Mária származásához.

91

jkph-25.jpg

A fenti térképet átvettem az 1755-ben, Svájcban kiadott „Zwingli-Bibliábói”. Itt a 67. számmal van megjelölve a „Grapte-Kharax pártos hercegi család (Mária édesanyjának) palotája, akinek sírját a 248. szám mutatja.” –Ez a térkép annak is a bizonyítéka, hogy az ún. „Zwingli-féle reformáció tagadta Mária és Jézus zsidó voltát és éppen ez volt az ok, hogy, „kitértek” a római judai-kereszténységböl és a kereszténységet „reformálni” (átalakítani) akarták, minden judaiság elhagyásával”. És ne felejtsük el az évszámot: Kr. u.

92

1755.! Azóta azonban a judai-kereszténységnek sikerült véglegesen eltüntetni ezt a „reformációs” törekvést.

A „Zwingli Biblia” térképén tehát láthatjuk, hogy a Grapte-Kharax és az Adiabene hercegi családoknak palotájuk volt Jeruzsálemben.

Jeruzsálemet a Kr. e. 14. századi „Amarna textusokban” „Uru-Solyma” néven találjuk meg és e neve után sok szakember szkíta alapításúnak véli, amire majd a későbbiekben részletesen kitérek.

De ennek a városnak történelmi leírása igen zavaros. Ennek oka az, hogy a semitológusok és biblikusok semmiképpen sem tudják bizonyítani a zsidóság általi alapítását, tehát a hiteles adatok némák maradnak. Annyit azonban biztosan tudunk, hogy a Pártos Birodalom királyai nemcsak a biblikusan Galileának és Samáriának nevezett területekre, hanem Judeára és így Jeruzsálemre is kiterjesztették hatalmukat; hiszen éppen Heródessel szemben a Aristobulo „Hasmoneus II.”-t teszik Júdea királyává és Heródes apja és testvére a Galileának nevezett Adiabene tartományba mennek tárgyalni Adiabene herceggel, aki ott a pártus helytartó volt. Teljesen érthető tehát, hogy Jeruzsálemben is volt palotájuk.

De folytatom ezt a történelmi nyomozást és leírok mindent, amit találtam az „Adiabene”-családhoz tartozókról.

Adiabene Helena királynő az első személy, akinek létezését biztosan tudjuk, hiszen a Talmud is megemlékezik róla: „Helena Hamalka” néven említi. A „Toledot Jesú” című gyalázkodó írásban pedig ez a szöveg olvasható:

,,Adiabene Helena királynőnek volt egy Mirjam nevű, szűzhajadon rokona, akinek igen nagy vagyona és földbirtokai voltak. Mellette állt az Adiabene családhoz tartozó Yusef Pandar nevű fiatalember rokona, aki szintén nagyon gazdag volt, de anyja nem származott királyi vérből.”

Érdekes itt összevetni a talmudi szöveggel ezt az adatot, ugyanis ott a „Pandar”-hoz hasonló nevet olvashatunk Jézussal és Máriával kapcsolatban, íme a szöveg a „Sanhedrin 67. a. lapról”:

..Így cselekedtek Satheda fiával, s fölfeszítették húsvét előestéjén. Hogyan Satheda fiát, hiszen ő Pandera fia volt?…. Az anyjának férje volt Satheda s az ágyasa volt Pandera.... az anyja Mirjam (Mária) volt, a hajfonogató. Ezt a nevet így magyarázták: Sathat-da, azaz hűtlen volt a férjéhez”

(A „Toledot Jesú” hivatkozást átvettem Huber Lipót „Zsidóság és kereszténység Krisztustól a középkor végéig” című könyvéből /Kalocsa, 1936.) Magyarul: „Jézus története”, de mondják az „Akasztott történeté”-nek is. Huber így jellemzi: „hogy a zsidó nép állaga hogyan gondolkodott Jézusról, hű képet nyújt a Toledot Jesú.”)

Minket ebből a gyalázatos írásból most csak az érdekel, hogy a Talmud is emlékezik egy „Pandar” nevű férfire „Pandera” változatban. A „Toledot”-ban említett Yusef-Józsefnek „Pandar” neve = a foglalkozásának megjelölésével, melyet – a római terminológia szerint – talán „procurátor”-nak fordíthatunk, akinek feladata nemcsak a rendre való felügyelet, hanem az engedmények (koncessziók) adása, adóügy stb. is. „Pandar” arámi nyelven jelenti ezt.

93

A sumírban hasonlóságot találunk azzal a különbséggel, hogy az emberi foglalkozásokat jelentő „lu” determinatívusszal együtt található az ékiratokon. Pl. „Pan-Tag” = állattenyésztési alkalmazott”. (L. 439.) – Minden bizonyossággal mondhatjuk tehát, hogy „Yusef-József nevü Adiabene hercege, mint Pandar (prokurátor) volt Mária mellett.” És nem Jeruzsálemben, hanem a Galileának nevezett Adiabene pártos tartományban. De folytassuk csak még tovább a felderítést, mert igen érdekes adatot találunk Helenáról:

Helena királynő a zsidó hitet követte, de tisztelte Mária vallási felfogását és Istenről alkotott nézetét, de nem értette meg, mert ő gyermekkorától kezdve a zsidó „szentiratokat” tanulmányozta és így szinte diktatórikus felfogású lett a zsidó vallási ügyekben.

Mária szülei már nem élték meg gyermekük felnövekedését és így Mária volt az egyetlen örököse a galileai (adiabene-i) földbirtokoknak és egyéb javaknak. Máriának volt egy nagynénje, valószínűleg édesanyjának húga, Tryva, aki nem volt zsidó hitű, Jeruzsálemben lakott és ezzel tartott Mária szoros rokoni kapcsolatot.”

Hát így Adiabene Helena királynő és Grapte-Kharax Tryva hercegnő létezésével a két jeruzsálemi palota is lakókat kap felderítésünk szerint. A judai-kereszténység legendáinak hitében felnőtt „keresztények” és „keresztyének” pedig ne csodálkozzanak azon, hogy e sorok írójának nyomozásai alapján a „József” nevü zsidó ácsmester helyett egy szintén „József” nevű, Adiabene herceget talál Jézus Édesanyja, Mária mellett.” De ezt is még részletesebben kifejtjük majd. Előbb azt szeretnénk a logika által követelt adatként felderíteni, hogy a nem zsidó hitű Mária

Hol és milyen templomban nevelkedett….?

Azt már tudjuk, hogy még a zsidó leánygyermekek is ki vannak zárva a zsinagógából, mert nők – az akkori szabályok értelmében – csak a sátor előterében tartózkodhattak. Viszont az egyházi ún. „Apokrifus Evangéliumok” egyike, az Evangélio del Pseudo (ál, nem hivatalos) Mateo vagyis „Máté nem hiteles evangéliuma”, amit héberből fordított latinra Hieronymus (Kr. u. 420), Cromacius Aquileya püspökéhez (387-407), /akivel megszűnt az áriánus hitváltozat/ írt levelében elismeri, hogy ez a héberül írt „Apokrifos de Natividad (nem hivatalos születés leírás)” tartalma több változatban van forgalomban és ezek legveszedelmesebbike egy „Leucio” nevű, manicheus tanítványnak a tudósítása, ami megbotránkoztatta az „igazhitűeket”, mert az apostolokról is másképpen és „hamisan” vélekedik és így az egyházi (ortodox) zsinat úgy ítélkezett, hogy semmiféle figyelemre nem szabad méltatni. Ma már tudjuk, hogy ez is elpusztításra került, mert nem a zsidógyökerű, ortodox-kereszténységet szolgálta, hanem az Igazságot hirdette.

Olvassunk bele ebbe az írásba, mert érdekes „párhuzamokat” találunk benne. Olyanokat, amelyek az általunk valószínűsített történelmi igazságokat „zsidó ízűre” változtatják. De nyomozásunkban nagyszerű adatokat nyújtanak az elinduláshoz. Íme, a minket érdeklő szövegek:

94

Mikor Mária 3 éves lett, szülei elválasztották maguktól. Azután a templomba vitték és a templomnak – leányuk nevében – nagy adományt adtak, hogy azokkal a szüzekkel élhessen együtt a templomban, akik ott lakoztak, az éjjelt és nappalt Isten dicséretére fordítva. Ahogy a templomhoz érkeztek, Mária olyan gyorsan ment fél a templomkapuhoz vezető ‘tizenöt’ lépcsőn, hogy nem is nézett vissza és semmi búsulást nem mutatott szülei után.” (IV. rész)

Ez a templom tehát csak azoknak a magaslatokon épült nem zsidó templomoknak egyike lehetett, mert a zsidók templomaihoz nem vezetett fel semmiféle lépcsősor. Már említettük, hogy ezeket a – zsidók által „pogánynak” nevezett – templomokat a mózesi törvény elpusztítani rendelte, de még Jézus idejében is léteztek a „Fény-Szentháromságának” a dicséretére. – Ha aztán tovább olvassuk ezt az apokrifus evangéliumot, írója érdekesen Salamon templomába helyezi Mária és a többi szüzek nevelését. A mai bibliai régészet kiásta Salamon templomát Jeruzsálemben és meg is állapították róla, hogy ez szintén „pogány” és nem a zsidó vallás temploma volt. A Jeruzsálemet látogató turistáknak érdekes valóságként mutogatják „Salamon pogány templomait” az Olajfák hegye alján és az idegenvezető így mondja: „Ezeket Salamon királyunk építette pogány féleségei isteneinek, de Jézus idejében nem voltak használatban.” – Hát akkor Mária semmiképpen sem nevelkedhetett itt és „Máté titkos evangéliumát” a valóság cáfolja meg!

De keressük tovább a nekünk hasznos „párhuzamokat”. – Másik közlés, amit majd jól felhasználhatunk az, amint Máté leírja Mária ügyességét, különösen a „fonálkészítésben”.

Harmadik: „Abitar nevű zsidó főpap kéri a templomi tanácsot, hogy Máriát adják ki neki, mert az ő fia akarja feleségül venni.”

Végül egy konfúzos történetet ismertet, ahol a templomban sorshúzást végez vesszőkkel ez az Abitar. Megjelenik Isten angyala is neki és azt mondja, hogy a legrövidebb vessző tulajdonosára bízza Máriát. Ez a „tulajdonos” pedig nem más, mint a Júda nemzetségbeli József.

Eddigi nyomozásunk eredményeképpen mondhatjuk, hogy van: „két Józsefünk” és még nem tudjuk, melyik templomban nevelkedett Mária.

A jeruzsálemi Salamon-templom elesik. Keresni kell a „magaslatok templomai” közül egyet, mely számításba jöhet. Menjünk a Galileának nevezett Adiabene tartományba. A biblikus teória Názáretet említi Mária állandó lakóhelyéül. De ezzel a Názárettel is baj van. Ugyanis Flavius Josephus, a zsidó történetíró nem említi meg Jézus idejében létezőnek. – M.F. Albright angol kutató megállapítja, hogy eredeti Jézus-korabeli neve Mag-har-ret és csak bibliai alakítással lett Názáret.

Ettől a Mag-har-ret-től csak öt kilométerre van az igazán magyarhangzású Tábor-hegy és nem csodálkozhatunk, ha a magyarok ezt a „Mag-har-ret”-et „magyarrét”-nek olvassák, annál is inkább, mert ahogyan Forrai Sándor írja:

Maghar egyúttal délpalesztinai város és a tudomány még további három Magharet földrajzi nevet ismer, valószínű a szabir-magyarság révén.” (Talán a Maghar lehet „Mah-gar” is, mint sumír-arámi nevünk.)

95

Lehetséges, hogy Mária „magaslati temploma” éppen a Tábor-hegyen volt, talán ott, ahol ma a keleti kereszténység kolostora áll. Lehet. De a „Kármel-hegy” is számba vehető, hiszen ott is volt ilyen templom „Astarte” (Fény-Szüze) tiszteletére és ennek emlékét őrzi a „Kármel-hegyi Boldogasszony” dicsérete. – Persze mindezek csak feltételezések, de tudnunk kell azt, hogy a Karmel (Carmel)-hegy nemcsak állandó „lakott terület” volt, hanem itt „prehisztorikus” települést is találtak. Itt került elő a „homopalestineis”, mely különbözik az európai neanderthali embertől. Sokkal fejlettebb annál.

A Pseudo Máté evangéliumának az a kitétele, hogy „Mária különösen ügyes volt a fonálgyártásban”, e sorok íróját „Bet-Sa-An” Scythopolis városba viszik gondolatban. Ugyanis itt Scythopolis-Bethshanban készítették a legjobb lenfonalat és a lenvászon szövés az itt lévő, „fénytisztelő templom” papjai által volt megszervezve, mint templomi kiváltság (privilégium). Ez a tudomány, mint szakma már évszázadokra menőleg az időben hátrafelé és előre is bizonyítható. Érdekes itt megjegyezni, hogy az egyik leghatalmasabb római császár, a bölcs és nyílteszű paraszt Diokletian (284-305) által az árak szabályozására kiadott ediktum a legmagasabban szabja meg a scythopolisi „lenvászon tunika” árát. Íme, az ősi „templomi szakma” diadala Mária után jó 300 esztendővel. Itt csak zárójelben merem megjegyezni azt a feltételezésemet, hogy talán éppen ez a scythopolisi „pogány” templom lehetett az, ahonnét Jézus kikorbácsolta a kufárokat. Ugyanis éppen Flavius Josephus írja, hogy a zsidó kereskedők sokszor elözönlötték a gazdag Scythopolis várost, a jó üzletek reményében. És ha már így előreugrottunk a történésekben, hadd mondjam el azt is, hogy Jézus feltámadása után itt – Scythopolisban – alakul meg az első Jézus-hitű egyház is. Hívői közt nincs zsidó, csak az őslakos arámiak és igehirdetésük és liturgiájuk is arámi nyelvű. A judai gyökerű ortodoxia ellenük is fellép természetesen. Így első mártírjuk Procopius lett. aki a gnosztikus evangéliumokat arámi nyelvre fordította, megölték Kr. u. 303. július 7-én. Az első női mártírjuk Marta mágusnő, szintén arámi volt.

Ezeket az adatokat Scythopolis – Bethshanra vonatkozólag csak azért ismertetem, hogy kellően kihangsúlyozzam ennek a – mondhatni – zsidóktól mentes városnak fontosságát, hiszen lenvászon iparának termékeiről még a jeruzsálemi Talmud is megemlékezik (Demai 22.c.) mondva: „Kelet minden piacán megtalálhatók”. A mai zsidóságot is érdekelte ennek az – ismétlem -nem zsidó alapítású városnak a múltja. Ezért az Israel Exploration Society kiadásában „The Beth-Shean Valley” cím alatt tudósítanak Scythopolis történetéről, mondva, hogy: „Scythopolist a barbárok nevezték Beth-Shaan“-nak. Zsidómentes voltát úgy ismerik el, hogy a zsinagógák alapítását a Kr. u. 3. században fedezik fel.

A „korai” keresztény egyházközösségekről így írnak: „There is early evidence of a Christian community, formed of Aramaic (not Greek)-speaking people, evidently proletarians.” (A „mi” népeink nekik csak „proletár” jelzővel szerepelhetnek.) – A fenti adatok után elképzelhető, hogy Adiabene herceg helytartósága korában, tehát Mária életének idején a nem zsidó, hanem arámi őslakosságot mily nagyszerű szervezetben tarthatta össze a nemzeti öntudatuk-

96

hoz tartozó tudás és szakértelem, aminek alapját a sokezeréves ősi hit adta. Most, hogy megtaláltuk Mária mellett Adiabene József herceget, aki ennek a tartománynak a „pandar”-ja volt, kutassuk ki azt, hogy mit mondanak a zsidó legendák a zsidó hitet elhagyó Joakimról, Annáról és lányukról Mirjamról?

A mai cionizmus sem akar emlékezni ezekre a legendákra és főleg arra a látomásra, amiről rabbi Seth Yohanan számolt be a jeruzsálemi zsinagóga főpapjainak. A szín tehát a zsidó főpapok tanácskozása.

Iskarot Simon rabbi kérdezi: „Nem tudnánk ennek a leánygyermeknek születését Izrael javára kihasználni?”

Ez lehetetlen – mondta Simon főrabbi – mert valami sötét titok veszi körül a leányát ezeknek a szülőknek és mindazokat is, akik bűnösök ennek a gyermeknek a megszületésében. Mert valóban titokban tartották ezt a születést, melyről mi csak akkor értesültünk, amikor a gyermekgondozók és a tudósaik ott megjelentek. – Már semmit sem tehetünk ellene. Tudom, hogy a nem zsidók (proseliták) mágusainak mágiája hatalmas erejű, de sajnos mi nem ismerjük az ő tudományukat. Mert másképpen hogyan történhetett volna, hogy húszévi terméketlenség után egy gyermeket hozzanak a világra…. ?”

Rabbi Seth Yohanan, aki eddgi csak hallgatott, így szólalt meg: „Mindig tudtam, hogy a gazdag és jószívű gójokat megszállja az ördög. Tanításainkat nem ismerik el, és kételkednek szavainkban. Azt mondják, hogy Melkizedek királyuk volt a Mindenható istenük főpapja. – Nekem egy igen rossz érzésem van, hogy ez az újszülött leánygyermek rossz sorsot fog hozni Izraelre. Azért mondom ezt, mert egy látomásom volt vele.”

Sápadt arccal emelték fel kezeiket a rabbik és mondták így: „Átkozott és kirekesztett legyen a gójok neve és örök életű legyen Izrael, Amen!”

Rabbi Seth pedig így folytatta: ..Halljátok! Hirtelen úgy éreztem, hogy a szentiratokat kereső kezeim meg vannak babonázva. Dicsértem Izraelt és megátkoztam a szellemeket. Aztán elaludtam, de a hajnalcsillag tündöklésében érzékem figyelmes lett és a jövőbe akartam nézni. Kérdeztem önmagamat, hogy ezek a párthiai és adiabene-i mágusok mit is olvashattak ki a csillagokból, Joakim és Anna lányának sorsából? – Aztán hirtelen egy látomásban megpillantottam Mirjam hercegnőt, mint isteni szép szüzet, amint az ég és a föld közölt lebegett. Körülötte sem sötétség, sem világosság nem volt. hanem valami csodálatos fényesség vette körül. Fején csillagokból rakott koronát láttam – Napfénybe volt öltözve és a holdsarlón állt. Kezeiben tartotta a Földet, mely hirtelen egy gyermek alakját vette fel és egy fiúgyermekké lett, akit ő a karjában tartott. Tudtam, hogy ez majd az ő fia leend, mert a gyermek feje körül a Napfény a következő szavukat formálta:

Királyok királya, Mesterek mestere…. Aztán hirtelen egy hatalmas kígyó jelent meg, amelyik farkával az Ég csillagait a Föld porába verte. Fején szarvak voltak. Egyre jobban közelítene a Napasszonyt, aki gyermekét elrejtette előle. A kígyó aztán támadott és erősen küzdött, méregfogakkal, szarvaival, farkával, de a hatalmas Fény legyőzte és hamuvá égette. A hamut pedig a kavargó szél szórta szét. A Napfiú szózata azonban áttörte a világmindenséget, így hallatszott: *Én vagyok a Világ Világossága!* És ezerszer visszhangozták

97

a tengerek és a földek így: *Üdvözlény Te áldott, aki eljöttél hozzánk a láthatatlan Mindenható nevében!*

Minden részemben reszketve, félelemmel ébredtem fel e látomásból. Világos nappal volt és a Nap a szemembe sütött.”

Ez a zsidó legenda azt is bizonyítja, hogy a zsidók előtt ismeretes volt a sumíroknál lévő évezredes Istenanya-várás, hiszen a babiloni fogságuk boldog idejében a jóhiszemű káldeusok megtanították őket a káld-nyelv és a káld-írás ismeretére. Innen vették át mindazt, amit ügyesen belezsugorítottak – a saját érdekük és értelmezésük szerint – vallási tanaikba. A zsidók azt is megtudták, hogy a sumír „fénybe-öltözött Istenanya” várásában – szinte feltételként – benne van az „Ama-Tu-An-Ki – Innana – Baudugasan – Astoret – Anahita” nevekhez kötődő kultusz „szeplőtelen fogantatási és szűztől születési” hiedelme. Ennek a beteljesülésétől féltek (bár az anyaghoz való szoros hitbeli ragaszkodásuk szerint lehetetlennek tartották), de a rettegésük mégis létezett és ez nem is volt alaptalan. Ugyanis Babilonban megismerték azt a sok titkot, mely az „égilakóknak” a Földre érkezésével volt kapcsolatban, és a káldeusok (sumírok) ezeket a „látogatásokat” a „Betlehemi csillag” fejezetben említett Nibiru égitesthez kapcsolták

jkph-26.jpg

A zsidók megláthatták a Kr. e. 7. században még épségben létező királyi palota falfestményeit Mari-ban, ahol a „Földön való uralkodás” hatalmát egy Istennő adja át a földi királynak. De azt a csodálatos „Istennő szobrot” is láthatták, amit itt bemutatok. Ez a gyönyörű „Istennő” kozmikus sisakot visel és pontosan olyan testhezálló ruhája van, mint amit ma viselnek az asztronauták. Hátsó nézetben láthatjuk, hogy sisakja a vállán nyugszik, tarkóján egy doboz van. melyhez egy kábel kapcsolódik. Kezében egy 5 cm-es falvastagságú korsót tart. Homlokán két szarv alakú végződése van a sisakjában. Ennek a neve: „sugára”. Az írástudók úgy mondják: „Ez köti össze az Istennőt az égiekkel”. Átlátszó ruhájának neve sumír nyelven: „Pala”.

A szobor anyaga olyan mészkő, amiből ily tökéletes női alakot kifaragni nem lehet, mert repeszti, töri a véső. A kővé vált bibliai Lót felesége legendájának forrása lenne? – E sorok írója úgy véli, hogy a babiloni fogságban jólétben és bőségben élő zsidóság okosai felderítették ezt a kaldeus misztériumot és azt a következtetést vonták le belőle, hogy : „Ahol Istennő van, ott férfi-Istennek is kell lennie, akinek hatalma nagyobb, mint a nőé.” Ez a „férfi-Isten” pedig, aki ilyen „Istennőket” küld vissza a Földre, mint ez a Mari-ban meglelt szobor, valóban lehet az Úr, a Lord és vele feltétlen jóba kell lenni. Láthatatlan

98

is és a „mienk” is lehet, ha jól megszervezünk mindent fogadtatására és magunkénak valljuk.

Itt tehát nem Isten imádásáról van szó, hanem egy „saját Istennel rendelkező nép együtt-tartási ideológiájának kialakításáról”. Vagyis arról, hogy a zsidóság ennek a bosszúálló, hatalmas „Úr”-nak félelmében összetartva, megerősödjön annyira, hogy más népeken is uralkodni tudjon. És megszületett „Jahwe”, akinek parancsolatait aztán „Ezra” (jelentése: „második”) és „próféta” társai a babiloni fogság csaknem háromnegyed évszázados ideje alatt megírták és – a zsidóalapú kereszténység segítségével – ma „szentírás” nevet visel ez a szupernacionalista íráshalmaz.

A „jahweizmus” misztériumában lévő „messiásvárás” egy földönkívüli hatalomhoz kötődik. Ez nem olyan „advent”, mint a „Napbaöltözött Szüzanya és a Világ Világosságának” a várása. A zsidóság „messiásának” az a feladata, hogy ennek a népnek adja a Föld uralmát. És ennek az ideológiának legnagyobb titka az a várva várt lehetőség, hogy a Világűrből (esetleg) a Földre érkező és magasabb kultúrájú, magasabb szinten élő lények fogadására csak a zsidóság legyen képes. És itt emlékeztetnem kell az olvasót arra, hogy amikor – csaknem fél évszázada – megjelentek Földünkön az ún. „repülőtányérok”, az UFO-nak nevezett jármüvek, bolondnak nyilvánította a zsidóság által irányított USA-kormányzat azokat, akik beszámoltak arról, hogy hol és mikor látták azokat. Így a „szemtanúk” némák maradtak. Csak Reagan elnök szabadította fel azokat a „hadititkokat”, melyek ismertetik az ezekkel az ismeretlenekkel vívott „légiharcokat”. – De ne felejtsük el, hogy a földi „űrhajózás” szervezetének csúcsán Nyugaton és Keleten is zsidó szakemberekből összeállított bizottságok működnek. Nem tartozik témakörünkbe ennek további ismertetése, de az olvasók figyelmét akartam felhívni ezekre az évezredes misztériumokra. Persze sokan lesznek, akik kételkednek majd az általam itt közölt „Jahwe” születésének lehetőségében is. Ezeknek ismét Jeremiás szavaival felelek (Jer. 44:15-17), amit elmondtam már „Mária – és évezredes karizmája” című fejezetben, ugyanis a zsidók csak a babilóniai fogságtól kezdve tisztelik Jahwe-t, mert a fogság előtti időben az ,, Ég-Királynő-höz imádkoztak, s így bizonyítottnak vehetjük azt, hogy a „Jahweizmus a babiloni fogság szüleménye.”

Az itt bemutatott „űrhajós Istennő” szobor az aleppoi múzeumban látható. Mari-ban találták a királyi palotában. Ideje: Kr. e. 2200-2000.

Mária születésének idején ebben a „jahweista misztériumban” sokkal élesebben éltek a Babilonban megismert és nem-zsidó „Istenanya-várás” emlékei. Jól érthető tehát az, hogy – az ismertetett zsidó legendában szereplő „látomás” – az éppen megszületett Máriát és már a feltételezetten születendő fiát is a titkosan kezelt „jahwei misztérium” ellenségeinek nyilvánította a papi testület. Tehát már Jézus Édesanyját is „szemmel tartották” és csak a Mária nevelését és kiképzését végző mágus-papoknak és mágus-papnőknek köszönhető, hogy a zsidóság előtt Mária életének körülményei titokban maradtak mindaddig, míg el nem érte azt a tudást és azt a kort, mely képessé tette öt arra, hogy a nyilvánosság elé lépjen. A judai-kereszténység evangéliumai semmit nem tudósítanak Mária életéről. Teljesen a zsidó József hatáskörébe utalják, ahol Mária egy

99

semmitmondó asszonyként szerepel. Pedig Mária nemcsak képzett máguspapnő volt (tehát gyógyító és lelketadó), hanem valóban Isten lányaként járt a Földön. Az emberek érezték benne az „Isten-küldöttét” és imádatig menő rajongás vette körül gyönyörűséges lényét, mely szépségben talán olyan lehetett, mint a „kővé vált égi küldött”, a Mari-ban talált és itt bemutatott „Istennő” szobra. Mária jóságát, gondoskodását ismerte az egész Adiabene tartomány, Samária és Párthia, de Jeruzsálemben is híre volt jótéteményeinek. Tudták azt is, hogy gazdagságából mindenkit segít, aki útjába kerül. Olyan volt ez a drága szűz, mint egy jótékonysági intézmény. Ezt a zsidók is tudták róla és pontosan ezen az áldásos tulajdonságán keresztül, ezt kihasználva akarták Máriát a zsidó törvények szerint teljesen tönkre tenni.

Elmondom hát ezt is, de ebbe a fejezetbe szorosan beletartozik herceg Adiabene József Pandar is. Így arra kérem azokat az olvasóimat, akik eddig „Szent Józsefhez” imádkoztak, hogy ne szakítsák meg fohászaikat akkor, ha én a Mária mellett „állítólag” működött zsidó József helyébe ezt az Adiabene József herceget teszem és létezését bizonyítom. A „szentek egyességében” úgysem lesz változás. Megmarad „Szent József”- csak földi lénye módosul.

Hogyan lett Adiabene József Pandarból zsidó József, az „ács”…?

Amikor valaki „történelmi nyomozást” végez, tulajdonképpen egy hatalmas „adatgyűjtés képezi feladatát. Ezeknek az adatoknak, mint „nyomoknak” az összeillesztéséből adódik azután a cáfolhatatlan történelmi igazság. A „nyomozásban” sok-sok ilyen adat néha nem illeszthető össze, mert hiányzik az az egyetlen, mely a keresett titkot felderítené. Így voltam én is ezzel a „zsidó Józseffel”, akihez a hithű zsidó Lukács evangélista Istentől küldeti Gábrielt „Galileának városába, melynek neve Názáret.” (Lk. 1:26) Szép rokonságot is kerít neki, hogy létezését ezzel is igazolja. (Itt tudnunk kell azt, hogy ez a Lukács Saul-Pálnak volt munkatársa és az „Apostolok cselekedetei” című evangéliumi fejezetnek is ő volt a szerzője, de Jézust nem ismerte, sohasem látta, sohasem hallotta.)

Igen ám, de nagy baj van Galileának ezzel a Názáret nevű városával. Ugyanis ez Jézus idejében nem létezett még.

Galileát csak a zsidók hívták „Galil hag Gojiim” néven, megkülönböztetésként és jelezve, hogy az a „gojok” (nem-zsidók) hazája”. Már elmondtam, hogy ez – a Lukács által Galileának nevezett terület – abban az időben a Pártus Birodalomhoz tartozott, mint „Adiabene Tartomány”, de a nem zsidó (gojiim) „arám” lakossága, a saját nyelvén „magharet” elnevezést használt ennek a területnek a megjelölésére és így találjuk a qumrani írásokban is. – Így az ottani pártus „prokurator” – Adiabene József – is „József pandar magharet” néven volt ismert. Ez volt a hivatalos neve.

A zsidók igyekeztek mindent kicsúfolni, ami nem tartozott az ő hatalmuk alá és héber „csúfnevek” segítségével tették ezt, melynek ékes példája éppen a „galil hag gojiim”, vagyis Galilea. Így a pártusok „magharet”-i prokurátorával is ugyanezt tették, akinek hatáskörébe nemcsak a halászati, termelési kiváltságok kiosztása, hanem a fakitermelés és a kitermelt faanyag felhasználásának

100

szabályozása is beletartozott. Így a héberek „maghar” helyett „naggar”-t mondtak és a prokuratort „József Pandar ibn naggar” néven „naggar fiának” csúfolták. Így lett aztán „magharet”-ből „naggaret” és innen ered a kései „Názáret” elnevezés?

Jó székely munkatársam – Bíró András – megküldte nekem a már igen nehezen beszerezhető, Luzsénszky: „Talmud” magyar fordítását és ebből megtudtam, hogy a zsidók által a csúfnévnek használt „naggar” szó értelmét nagyon jól ismerték, mert így írja a Talmud (50.b. lap):

……az erről folyó vitában Jirmeja és Szeseth rabbik azt mondják: *Én nem vagyok ‘naggar’, sem ‘naggar fia’, de azért megmagyarázom ezt a dolgot, stb. Ez a ‘naggar’ szó eredetileg ‘asztalost, ácsot’ jelent…. *

Ezt a szót a zsidók valószínűleg a babiloni fogságban megismert „káld” ékiratokból vették át. Ugyanis a ma sumírnak nevezett „mah-gar”-nyelven „nagar” jelentése valóban „ács, asztalos” és ÚR város egyik kiásója, M.E.L. Mallowan azt állapítja meg, hogy ezt a mesterséget jelentő írásjel már megtalálható a legrégibb „Uruk”-i írásokon, amelyek a híres „Blau-Táblákkal” egyidősek (Early Mesopotamia and Iran /London, Thames and Hudson 1965. 65. oldalon.)

Ha „Pandar József naggar” elnevezésből elhagyjuk a „pandar” rangjelzést, marad József naggar = az „ács”.

A zsidó „evangélisták” tehát csakis innen vették az „ács” Józsefet, és ügyesen kitalált bibliai „meséjükben” zsidó ácsmesterré változtatták Mária védelmezőjét és választottját, herceg Adiabene József Pandart. – Fontos itt annak hangsúlyozása, hogy ebben az időben Názáret nem létezett és a zsidók történetének korabeli írója – Flavius Josephus – sem említi Názáretnek Jézus-korabeli létezését.

Názáret”-re vonatkozólag a későbbiekben majd részletes felvilágosítást kap az olvasó. Itt elégedjünk meg azzal, hogy Jézus születésekor, mint helység: nem létezett!

101

VII.
Gábriel

De hirtelen előre szaladtam az ismertetésben, mert már beszélek a felnőtt Máriáról, amikor a hivatkozott „zsidó legenda” éppen a születésével kapcsolatos zsinagógai „felháborodásról” tudósít. Aztán azt is megtudjuk, hogy a bizonyos Adiabene herceg, aki a zsidó vallást felvéve Joakim nevet kapott, és felesége Grapte-Kharax pártos hercegnő Anna néven lett felvéve a zsidó hitközségbe, miután elhalták a zsidó hitet és húsz évi – zsidó hitben töltött – meddőség után megszületett nagy titokban Mirjam (Mária). A zsidó templomi tanács kiátkozta Joakimot és Annát. – Ez a kiátkozás valószínűleg még a születés előtt történhetett, vagyis akkor, amikor a gazdag Adiabene hercegi házaspár megszüntette a zsidó hitközség anyagi támogatását és nem is néztek Jeruzsálem felé, hanem a Galileának nevezett Adiabene tartományban „Magharet” (Názáret) és a mellette lévő „Betlehem” (arámi nevén „Bit-Lah-Mi”) területén lévő birtokaikon tartózkodtak. Ezt az állításomat a Jeruzsálemi Talmudra alapítom, ahol az van írva, hogy: “Jézus a betlehemi királyi palotában született.” (Ber. II. 3) – Tehát ebben a „galileai” Betlehemben, a pártos helytartónak Adiabene hercegnek volt a rezidenciája és leányuk – Mirjam (Mária) – itt született.

Az előbbiekben azt is említettem, hogy Heródes tulajdonképpen ennek az Adiabene hercegnek köszönheti, hogy a Pártos Birodalom királya elismerte Róma által adott méltóságában Júdea királyának. Ugyanis Heródes éppen olyan „prozelita” (tehát nem született, hanem a vallást felvevő zsidó) volt, mint Adiabene herceg és felesége – zsidóul: Joakim és Anna.

Heródes a római zavaros időkben szíriai prokurator volt (Kr. e. 46-43). Ez a Római Birodalom legválságosabb időszakába sorol, hiszen Kr. e. 53-ban a Carrhae (Harran)-i csatában a Pártos Birodalom seregei tönkre verik a Crassus által vezérelt római légiókat és Szíria is a Pártos Birodalom ellenőrzése alá kerül. Heródesnek nagy érdeke volt, hogy Adiabene kormányzójával jó barátságban legyen és ennek alapja a „közösen felvett” zsidó vallásbeliség volt. Hogy a Pártos Birodalom elismerte Heródest Júdea királyának, annak kezese Adiabene herceg volt, de az elismerésnek meg voltak azok a titkos feltételei, amiről a zsidóság vallási vezetősége nem tudott.

De folytassuk Mária élettörténetét. Már tudjuk, hol nevelkedett. Itt nekünk nem az a fontos, hogy pontosan kiderítsük azt a nem-zsidó vallási környezetet és szervezetet ahol felnőtt, hanem azt a tényt kell hangsúlyoznunk, hogy Mária nevelése mentes volt minden zsidó szellemtől és a „Fény-Szüzei”-nek lelki tisztaságát tudatosította egyéniségében.

102

A „zsidó legenda” közli, hogy „Mária szülei nem érték meg leányuk felnövekedését”. – Nem tudjuk, hogy mi lett velük, de a Heródest ővezö hagyományok azt sejtetik, hogy a Pacor (Pa-Kur)-nak nevezett galileai helytartó Heródes „útjában” volt. Így valószínűleg Mária szülei Heródes áldozatai lettek (mint későbben felesége és két fia).

Mire Mária elérte a nagykorúságot (valószínűleg 18. évét), két vérrokonára számíthatott. Egyik édesanyja húga – Tryva, és a másik herceg, Adiabene Jusef (József) Pandar. – Mária birtokai és vagyona Galilea Adiabene tartományában és a Grapte-Kharax családi palota Jeruzsálemben van. Jusep (József) Pandar is a Galileának nevezett Adiabene tartományhoz van kötve. Máriának segítségre van szüksége ahhoz, hogy az eddigi – mondjuk talán így – „mágus-kiképzési” időszakából az „életbe” kiléphessen. Ismeri a zsidó vallási egoizmust, a gazdagságra való törekvését az „egyházi vezetőknek”, de nincs tisztában azokkal a körmönfont törvényekkel, melyeket a zsidó vallás tartalmaz mások kihasználására. Így történik meg ellene az, amit így nevezhetünk:

A merénylet

Máté Pseudo (talán „titkos) evangéliumában azt olvastuk, hogy: „Abiatar nevü zsidó főpap kéri a templomi tanácsot, hogy Máriát adják ki neki, mert az ő fia akarja feleségül venni.”

A zsidó hagyományokban ezt a kérést nem Abiatar terjeszti elő, hanem rabbi Seth Johanan, akinek a „látomását” az előbbiekben ismertettük. Most arra kérem az olvasót, hogy az általam elmondottakat ne „krimi regénynek” vegye (bár nyugodtan beilleszthető bármelyikbe), hanem háborodjon csak fel azon az aljas zsidó szándékon, mely Máriát akarta tönkre tenni. Ehhez azonban ismernünk kell a korabeli zsidó házassági törvényeket. Ugyanis kétféle házasságkötést ismertek:

Egyik: a törvényes és templomban kötött házassági szerződés, teljes templomi ceremóniával.

A másik: az ún. „Mekkadesh-házasság”. – Ez tulajdonképpen a zsidóság gazdagságának gyarapítását szolgálja. Vegyünk egy példát. Létezik egy gazdag nő, vagy különleges szépség, stb., akit semmiképpen sem tudott az illető férfi meghódítani. Tehát a „Mekkadesli-házasság”-féle csalást alkalmazza, hogy „feleségül” vegye. – Ez abban áll, hogy a férfi „házassági szerződést” ír egy papírra. Így: „Dátum, a mai napon feleségül vettem X.Y leányt.” Két tanú kíséretében elmegy az illető hölgyhöz és valamilyen fondorlatos módon a kezébe nyomja a papírt, s ekkor a két tanú fennhangon elmondja a törvény szöveget: „Láttuk, hogy N.N. házassági szerződését X.Y. hölgy elfogadta.” …És ezzel a férfi máris rendelkezik a nő minden vagyonával, aki köteles a férfit – mint törvényes feleség – mindenüvé követni és szolgálni. Itt tudni kell azt, hogy a sémita népeknél – zsidóságnál és később az araboknál – a nő „alantas” személy, akinek „tulajdonosa” a férje vagy ura. – Ezek után menjünk Jeruzsálembe.

A Grapte-Kharax palotában vagyunk, ahol Tryva, Mária nagynénje egy fogadást rendezett Mária tiszteletére abból a célból, hogy a már „nagykorú” Má-

103

riát bemutassa. Jelen van Heródes herceg felesége Marianne és a herceg fiai is, és ott van a Hasmoneus-dinasztiából származó Salome is, aki nem azonos azzal a Saloméval, akinek tálalták Keresztelő Szent János fejét. Ott vannak továbbá a zsinagóga „hercegei”, főpapjai is – szóval az egész jeruzsálemi „előkelőség”. Rabbi Seth Yohanan is feleségével, és szintén Yohanan nevű fiával. A családdal bejött két „hívatlan” vendég is, a „két tanú”. Mária Heródes feleségével Marianne-val, Saloméval és Tryvaval beszélget, amikor a rabbi „család” megközelíti és rabbi Seth felesége mondja így:

“Jóságodat mindenki ismeri drága Mirjam. Tudjuk, hogy te mindenkin segítesz. Az én fiam szeretne tőled nagy segítséget kérni, de ügyetlen a szavak mondásában, hát kérését ‘írásba’ foglalta és most azt szeretné neked átadni”. “Hát adja ide! ” – mondta Mária.

A „rabbigyerek” már nyújtja is a papírt, a két tanú hátulról előre ugrik készültségbe. Mária éppen nyúlni akar a „kérvény” után, amikor Heródes felesége Marianne megfogja kezét és így szól hozzá:

Ne érintsd meg ezt a papírt Mária, mert ezek csalók. Az nem „kérvény”, hanem egy házassági szerződés, amelytől soha meg nem tudsz szabadulni, ha ezt a papírt megfogod és minden vagyonod felett ez a Yohanan rendelkezik.”

Mária kezeit a szíve felett összekulcsolta és felháborodottan így kiáltott az előtte álló rabbi családra és a két ismeretlenre: „Azért jöttetek, hogy kihasználva jóindulatomat, engem a csalárdság hálójába fogjatok hazug szavaitokkal és gonoszul tönkre tegyetek? …. Azonnal távozzatok innét és sohasem akarlak látni mégegyszer titeket!”

De amikorra elhangzottak Mária szavai, már mellette állt Pandar József herceg, aki aztán „eltávolította” ezt a csaló és aljas társaságot a palotából. A hagyomány nem beszél arról, hogy a két „hívatlan” és tanúnak szánt zsidónak mit mondott, de azok úgy eltűntek Jeruzsálemből, hogy az őket kereső Seth rabbi sem bírta megtalálni őket. Ugyanis rabbi Seth rögtön a zsidó hitű Helena királynőhöz futott és követelte fia „Mekkadesh házasságának” érvényesítését, azt állítva, hogy Mirjam kezébe vette a papírra írt házassági szerződést és a két tanúra is hivatkozott. Helena királynő azt mondta neki: “Hozd ide a két tanút!” – Hát kereste ezeket az egész papság, de „eltűntek” Jeruzsálemből és így Helena Heródes feleségével Marianneval, Saloméval és Tryvaval tanácskozva közösen megállapították, hogy Mária a zsidó környezetben állandó veszélynek van kitéve, szükséges hogy válasszon maga mellé egy férfit oltalmazóként. Persze az asszonyok úgy gondolták, hogy az lesz a legjobb, ha Mária törvényesen férjhez megy valakihez és ezt a gondolatot legjobban Heródes felesége támogatta abban a reményben, hogy Mária az ő két hercegfia közül fog magának „oltalmazót” választani.

Szerencse, hogy Adiabene József Pandar herceg is részt vett ezen a megbeszélésen és – miután Mária hallani sem akart arról, hogy őt „férjhez adják” -József Pandar azt javasolta, hogy a Pártos Birodalom uralkodójától kér oltalmat Mária részére. – Helena megijedt erre és azt kérte, hogy vonják be a tárgyalásba Mária gyermekkorától vele lévő tanítóját, akit mindenütt csak úgy neveztek: „Hanna, a női próféta.”

104

Ez a bölcs mágusnő így beszélt Máriához: „ Mária leányom. Senki sem ismer jobban nálam, hiszen három éves korodtól kezdve én neveltelek. Tudod jól, hogy nekem is volt férjem és most özvegy vagyok. Válassz magadnak olyan férfit valóban oltalmazóul, akit becsülsz és tudod, hogy ő is becsül téged. Ebben a zsidó környezetben egyetlen védelmed az, ha házasságot kötsz olyannal, aki éppúgy gondolkodik és hisz, mint mi magunk. Ez majd megvéd és nem fog veled szemben „férji jogokat” követelni. Hallgass rám, szabaduljunk meg ettől az állandó zsidó veszélytől! “

Mária könnyes szemekkel tekintett nevelőjére, aki édesanyja után valóban anyai szeretettel vette körül. Szeméből sugárzott a hála és a köszönet, hiszen kevés szóból értették meg egymást, mert olyan mély lelki kapcsolat volt közöttük, mely még a gondolatokat is kitalálta és sokszor helyesbítette is. De Mária most valahogy mégis más volt, mint eddig. Hanna azt hitte, hogy ez a „merénylet” bolygatta meg lelki világát, de mégis az tűnt fel neki, hogy a megbántott Mária szemeiben olyan csodálatos fényt és ragyogást látott, amit eddig sohasem. De nemcsak a szeme, hanem egész lénye mintha sugárzott volna. Mintha tündökölt volna ez az előtte álló gyönyörű hajadon. Azt hitte képzelődik. Becsukta szemeit, hogy elmúljon képzelete, de mikor újra Máriára nézett, mintha tüdöklését még erősebbnek látta volna és Mária ajkán egy oly csodálatosan boldog mosolyt látott, amilyent még eddig sohasem. Hannát nem hiába nevezték „prófétának”. Az Isten közelségét érezte benne. Megfogta Mária jobbkezét, elébb a szívére tette, aztán megcsókolta azt és térdre esett Mária előtt:

Az Istent látom Benned! Te vagy az égi küldött, akit évezredek óta várunk”… kiáltással simult drága tanítványához, de térdenállva ölelte, szorította magához. Mária melléje térdelt. Szemeik találkoztak és Mária átszellemült lélekkel így szólt Hannához:

Valami csodálatos érzés tölt el engem, drága Anyám. Mintha nekem már semmire se lenne szükségem. Mintha ez a világ és minden, ami körülöttem történik, valahogy nagyon messze lenne tőlem. Szívemet oly boldogság tölti tele, amilyent még sohasem éreztem. Ha felnézek, mintha egy fényes utat látnék, aminek nincs vége és érzem, hogy ezen kell végig mennem és semmi félelmet nem érzek, csak örömöt, boldogságot és azt is, hogy az a Mindenható akarata így.”

* * *

105

Ide – a sorok folyamatosságát megtörve – kell beillesztenem ezt a képet, mert tökéletesen tükrözi Máriának itt leírt szavait. „Istenanyává” válásának minden érzését mutatja ez a kép.

jkph-27.jpg

A „szeplőtelen fogantatás” pillanata sugárzik ezen az arcon, mely mutatja Mária pártus hercegnőnek jövendő „Istenanyává” történő átváltozását. Nem tudtam e kép létezéséről, hiszen az összes „Mária-ábrázolások”-on ott van karjában a kis Jézus, a Földre szállt Szeretet.

106

A képnek hozzám kerülését a „felső világ” intézkedésének vélem. Ugyanis fűlvizsgálatra kellett mennem egy szakorvoshoz, akit nem ismertem. Csak a nevét tudtuk és „József” volt. Feleségem elkísért és pont „József-nap” volt. Feleségem gratulált az orvos névnapjára, mondva: „Ma József nap van”.

Az orvos nagyot nézett és mondta: „Maguk jó keresztények, ha ezt a napot ismerik.”

Miután megtudta magyar származásunkat, elővette a pénztárcáját, kivette belőle ezt a „Mária” képet és e szavak kíséretében adta át nekünk:

“Sokat imádkozom a „Szűzanyához”. Elzarándokoltam Boszniába, ahol megjelent Medjugorje-ban és onnan hoztam ezt a képet, a „Béke Királynőjét”, ahogyan ott nevezik. Ugyanis a szerbek le akarták bombázni azt a szentélyt, amit a franciskánusok építettek, de a ledobott bombák egyike sem robbant fel és az égen, jó „négy” órán át fényben tündökölt ez a három betű: M I R …aminek jelentése szerbül:Béke”. Ezért nevezik a Szűzanyát ott a „Béke Királynőjének”. Fogadják szeretettel ezt a kis képet és imádkozzanak maguk is Hozzá – a békéért.”

Amikor átvettem az orvos kezéből, akit most láttam életemben először, megcsókoltam a képet és aztán megöleltük, megcsókoltuk egymást az eddig ismeretlen orvossal, de bennem visszatértek azok az érzések, amik önkéntelenül betöltöttek, amikor Máriáról az itteni sorokat írtam, amik úgy kezdődnek: ….”Valami csodálatos érzés tölt el engem….”

Máriának, a „szeplőtelen Szűznek” itt leírt érzésvilágát tükrözi ez a kép. mely Boszniából jött Argentínába azért, hogy engem megtaláljon és a Pártus Herceg drága Édesanyja dicséretével beérkezzen Magyarhonba, Jézus Urunk Népéhez.

Istenünk Urunk akarata szerint!

* * *

JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /1

JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /2

arieshu névjegye

I am an owner of Aries Network, which is well-known worldwide in the business area from America to Asia. https://szkitahun.wordpress.com/
Kategória: Jézusról | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) BADINY JÓS FERENC: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /3 bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: A MELEGVIZEK BIRODALMA | Magyar sorsot MAGyar kézbe!

  2. Visszajelzés: BADINY JÓS FERENC: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /1 | Szkíta-Hun-Magyar

  3. Visszajelzés: Badiny Jós Ferenc: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /2 | Szkíta-Hun-Magyar

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s