BADINY JÓS FERENC: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /7

XVI.
A jézusi igazság és tanítás

AMIT manapság vallásnak nevezünk, az nem más, mint: Isten említésének az emberi fanatizmus szolgálatába való állítása” – írta egyszer nekünk a Bölcs Palóc. Éppen ezért Jézus tanítását nem soroljuk a „vallás” fedőnevéhez, hanem az örök, megváltoztathatatlan és megdönthetetlen isteni igazságot szűrjük ki belőle és ez az, amit Ő Törvénynek nevez. Viszont a júdai-kereszténység sok magyarázata arra hivatkozik, hogy Jézus a törvény kifejezés alatt a mózesi törvényt értette.

Ez tudatos félrevezetés, mert az evangéliumok szerint Jézusnak tulajdonított szavakban félreérthetetlenül megtaláljuk azt a kifejezést, mely szerint Jézus a mózesi zsidó törvényt (a Thorat) a „ti törvényeiteknek” nevezi, amikor a zsidókkal beszél. (Jn. 8:17) – Viszont az isteni törvényt, amit mi filozófiánkban metafizikának nevezünk, Ő igazság névvel illeti mindig, hiszen „az Igazság szabadokká tesz titeket” (Jn. 8:32) intése még ma is érvényes és elsősorban ránk, félrevezetett és elnyomott magyarokra vonatkozik. Ugyanis a júdai gyökerű keresztény egyházaink Jézus nevével vezetnek félre minket azáltal, hogy saját egyházi törvényeiket, dogmáikat, Jézus Igazságával egyenrangúvá teszik. A hívők nem tudják, hogy ezt a saját „szentírásuk” cáfolja, ahogyan írva van Máté evangéliuma 15. és 9. versében így: „Pedig hiába tisztelnek engem, ha olyan tudományokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.”

Tehát Jézus elítéli az emberi kiváltságokat, a papi, egyházi, pápai rendeleteket és az egyházi érdekű filozófiát is, hiszen mindezek ellenkeznek az Igazsággal, az Istentől eredő kozmológiával. Csak példaként említem azt, hogy a júdai-kereszténység ún. „szkolasztikus filozófiája” élesen és nyilvánvalóan beleütközik a metafizika törvényeibe, a kezdetbeniség és őseredet egyoldalú és valláspolitikai érdekű tanításával. Jézus önmagát a Világ Világosságának nevezte és hozzátette: „Aki engem követ, nem járhat sötétségben.” (Jn. 8:12)

Eszerint az Igazság tudása = a Világossággal és az Igazság maga a „Fény”, míg a tudatlanság a sötétség birodalma.

Jézusnak a szavai megpecsételik azt a „fénylátó” és „fénytudó”, bölcs, emberi társadalmat, amelyiket ma sumernek, szkítának, káldeusnak és mahgarnak nevezünk, hiszen ők – Jézus nemzetiségi elődei – tudták, tanították és hitték azt, hogy az Isten Igazsága, a Világ világa, a Fény-Fia vele és általa emberi testben jog megjelenni a Földön. Ennek az „istenvárásnak” történetét már elmondtam. Éppen ebből kiindulva, ha azt akarjuk pontosan tudni, hogy „mit tanított Jézus?” …nem a zsidókkal kell foglalkoznunk, hanem még jobban meg kell vizsgálni Jézus működési területén (Galileában és Samá-

216

riában) az Igazságra, a Tudásra, a Világosságra való emberi törekvésnek azt a három időszakát, melyben ez a folyamat végbement.

E három időszakot így csoportosítom:

A.) Mária és Jézus születését közvetlenül megelőző időszak.

B.) Jézus igehirdetése, tanítása és saját „írott” hagyatéka.

C.) A Saul-rabbi „pálfordulásával” Jézus feltámadása után bekövetkezett valláspolitikai „átértékelések” időszaka.

Már sok mindent elmondtam az A.) pontba tartozó történésekről, de oly sok félrevezetést, tudatos hamisítást, zsidó-érdekű változtatást kell az Igazság palástjával betakarni, hogy bizony sokasodnak ilyen adatokkal a „Betlehemi Hercegre” vonatkozó írásom oldalai. Különösen azért, mert bedolgozom mindazokat az újdonságokat, amelyek ebben a kényes témában, a sajtóban napvilágot láttak 1990-ig. Ezekből láthatja az olvasó, hogy nem e sorok írója az egyedüli, aki kétségbe vonja a zsidó-érdekű „szent iratok” állításait és Jézus szolgálatában keresi az Igazságot.

A Holt-tengeri tekercsek, Qumran és a Jézus születése előtti időszak

Fel kell hívnom olvasóim figyelmét arra, hogy már Magyarországon is megjelennek olyan könyvek, amelyekben Jézus létezését erősen megkérdőjelezik és így írnak:

Mit tudunk Jézusról?… Voltaképpen nagyon kevés hiteles adatot – oly keveset, hogy számos kutató (marxisták és nem marxisták egyaránt) kétségbe vonja még történelmi létét is és pusztán legendás személynek tekintik.” (Hahn István: Istenek és népek, Bp. 1980.)

Azt persze nem írja, hogy ez a „számos kutató” mind a zsidók soraiból, vagy „társutasaikból” kerül ki. De Jézus történelmi létezését éppen az a sok gúnyirat bizonyítja a legjobban, melyeket a zsidók írtak róla, már az 1. századtól kezdve. (Ezeket Huber Lipót sorolja fel a legjobban, a már ismertetett könyvében.)

De ez a ma ismét felvetődött és központilag irányított tagadás és ismételt kicsúfolás főképpen azt a célt szolgálja, hogy Jézus népe magára ne találjon és fel ne ébredjen. Aki módszeresen kutatja ezt, az hamar rájön, hogy ennek az „új” tagadásnak a gyökere a „Holt-tengeri tekercsekében” van.

Ugyanis majdnem fél évszázada, a kecskéiket kereső beduin pásztorok egy elhagyott Holt-tenger melléki barlangban, cserépkorsókba rejtett bőrtekercsekre bukkantak, amelyekről a szakemberek megállapították, hogy Jézus születése körüli évekből származnak. A jordániai kormány széleskörű kutatásokba kezdett és a barlangokból további tekercsek és írástöredékek ezrei kerültek elő. 1952-ben találták meg a leggazdagabb rejtekhelyet és 14 barlangból közel 700 görög, arámi, kopt és héber nyelvű kézirat került elő.

A régi írások keresésével párhuzamosan azt keresték, hogy kik lehettek azok az írástudók, akik ezeknek a tekercseknek a tulajdonosai voltak, melyekből egy egész „könyvtár” tevődött össze.

217

Azt is megállapították, hogy ezek az írásos tekercsek kb. a Kr. e. 3. századtól kezdődően a Kr. u. 1. századig terjedő időben készültek.

Így tárták fel a régészek a tekercseket rejtő sziklák és a Holt-tenger északi csücske között az egykori Qumran romjait. – Monostornak vélik malommal, fazekas műhellyel, fürdőmedencével, pékséggel, egy nagy központi teremmel és „írásházzal” (sumírul E-dub-ba) ellátva, de mesterséges teraszokat is kiástak, vízvezetéket az öntöző termelésre, szobákat és 134 lakás céljára használt és földalatti folyosóval is összekötött barlangot. Mindezek pedig éppen olyan idősek, mint a tekercsek legrégibbjei. Hogy kik lakták Qumran-t, az még nincs bebizonyítva. A „biblikusok” és a júdai-keresztény egyházak azt állítják, hogy a lakók az ún. „esszénusok” voltak és ezek – szerintük – a zsidó vallás „szektáját” képezték. Ez a feltevés azonban egyáltalában nem helytálló. Ugyanis az eddig leolvasott írásokban, mely 20%-át sem teszi ki a talált anyagnak, egyetlen egyszer sem fordul elő az „esszénus” vagy „esszeus” név.

A Holt-tengeri tekercsek felfedezése világszenzációnak indult. A barlangok mélyén talált kéziratok ugyanis ezer évvel öregebbnek bizonyultak, mint az eddig ismert és legrégibbnek tartott „bibliajellegű” írások. Olyan írások is előkerültek, melyeket mind a zsidó, mint pedig a júdai-keresztény kánon kirekesztett szent könyveinek gyűjteményéből. Így pl. „Énok-könyve” több példányban található a barlangok kéziratai között. Úgyszintén az újszövetségben leírt jézusi doktrínák és gondolatok teljes szóhasználattal és kifejezésekkel. A nagyvilág azt hitte, hogy a Holt-tengeri tekercsek titkai hamarosan köztudomásra kerülnek. De nem így történt, mert a jeruzsálemi zsidó központ és a Vatikán együttes és titkos közreműködése korlátozta az anyag hozzáférhetőségét. A tekercsek vizsgálatára jogosult tudósok számát minimálisra csökkentették.

John M. Allegro angol tudós – aki mondhatni elsőként vette kézbe a tekercseket – hozza köztudomásra a valóságot 1984-ben „Titokzatosság a Holttengeri tekercsek titkai körül” című munkájában, amikor azt mondja, hogy: „..a felfedezések eltitkolása valláspolitikai döntéseknek az eredménye.” – E megállapításából láthatjuk azt, hogy még ma is él a „gonoszság”, mint az „Igazság” örök ellensége.

Ezt teljesen nyíltan állítja Michael Baigent és Richárd Leigh tudós könyve: „The Dead Sea Scrolls Deception” (Summit Books, N.Y. 1991.), ahol is a „Mai inkvizíció” című fejezetben (96. oldalon) közli Strugnell John professzor (École Biblique) nyilatkozatát, a New York Times 1990. december 12-i számából, mely így hangzik:

A júdaizmus egy ‘horrible’ religion. Egy keresztény eretnekség, különböző utakon tárgyalunk a mi eretnekeinkkel.”

Két nappal későbben a Times többet közöl tőle, így:

A júdaizmus egy valamilyen nagyon primitív és fajgyűlölő (racist) vallás. Ami engem bánt az ‘the very existance of Jews as a group”‘…

Aztán a London Independent-ben így:

218

A zsidóság részére a megoldás (solution) a kereszténységre való tömeges áttérés lenne.” („kereszténység” kifejezés alatt ő a Pál-féle júdai-keresztény-séget érti.)

A tanulmányozásból „kirekesztett” nemzsidó szakemberek kemény, de őszinte szavait olvassuk ezekben a könyvekben és azt is megtudjuk, hogy a tudósítások így nem a „tekercsekről”, hanem az „esszenusoknak” nevezett és feltételezett qumrani lakókról szólnak nagyobb részben. Megállapították róluk, hogy nyíltan támadták a jeruzsálemi zsidók főpapjait, erkölcstelenséggel és korrupcióval vádolva őket. Tudjuk azt is róluk, hogy semmiféle „áldozatot” nem mutattak be és liturgiájukba volt iktatva a vízzel való keresztelés (vízbemerülés), valamint a nekünk igen fontos és értékes: „a kenyér és bor vétele”.

A tekercsekben foglaltak elhallgatásának miértjét legjobban felderítette Dr. Charles Francis Potter: „Jézus elveszett éveinek felfedezése” című könyve, amikor a Nag-Hammadiban talált gnosztikus evangéliumok és a Holt-tengeri tekercsek alapján egy új Jézus-kép kibontakozására hívja fel a figyelmet, mely szerint:

..a júdai-kereszténység műveletlen, tanulatlan, ács-prédikátora helyett kialakuló és kirajzolódó ÚJ JÉZUS a római, pártos, hellén, alexandriai kultúra és tudományoknak, a zoroasteri fény-vallás tanainak, a buddhizmusnak igen jó ismerője. Széles látókörű, bölcs tanár, orvos és Isten Igazságának hirdetője, aki – Potter szerint – mindezt a qumrani közösség könyvtárában tanulta.”

Prof. Potter írása nekünk megindokolja azt, hogy milyen fontos és időszerűen szükséges részünkre a „Betlehemi Herceg” Igazságának a feltárása. Ugyanis éppen azért lettek „némák” nagy hirtelenséggel a Holt-tengeri tekercsek, mert visszaadják nekünk CHRESTOS-t, az egyetlen Szentel, az 5000 éves próféciák szerint Földre szállt Fény-Fiát.

Azok mind érzik ezt, akikkel a „lelkünk összeér“. Ezért segítenek munkatársaim is az adatgyűjtésben. Azok, akik írásomat a saját kutatási eredményeikkel egyeztetik. Így egy másik munkatársam megküldte nekem a „Biblical Archeology Rewiev” 1933. július-augusztus, Vol 19. No. 4. számából a 11. és 12. oldalakat, ahol Schurmann (Jeruzsálem) és Schiffmann (N.Y.) egyetemi tanárok levelezéséből megtudjuk a következőket:

1.) A „Holt-tengeri tekercsek” felfedezése előtt 1700 évvel, Eusebius (Kr. u. 290-360) már arról tudósít (History of the Church), hogy: „Jerikó közelében egy korsóban talállak tekercseket, amelyek a zsoltárokat tartalmazzák”. – Válaszul prof. Schiffmann konkretizál, mondva, hogy: „Oregon egyházatya (Kr. u. 184-235) talált egy ősi fordítást a Zsoltárok Könyvéből, Jerikónál egy korsóban.”

2.) Sokkal érdekesebb azonban Schiffmann következő bejelentése: „a középkori muzulmán és karait írók a X. és XII. században beszélnek a ‘Magarians’ (Maghariya) barlang-szektáról és ezeknek az írásait találták meg a barlangokban. Mindezek arra mutatnak, hogy a középkorban már köztudomású volt, hogy a kései ókorban Qumranban is létezett a szekta.”

219

Ahogyan a Magharei kifejezést sokan egyszerűen magyar rét-nek értelmezték, úgy valószínűleg a Magarians (angolosítva, többesszámban), majdnem jogosan összevethető a magyar, mahgar szavakkal és talán közel visz minket Nimrud atyánk Magor nevű fiához, annál is inkább, mert ez a valódi népnevünk éppen huszonkét középkori krónikánkban így fordul elő. De dr. Endrey „Útban Magor felé” című tanulmánya rávilágít azokra a héber szövegekre, ahol a Magor név előfordul és meglepetéssel kell tudomásul venni, hogy a héberben írt Magor jelentése rémület. Hivatkozik Jeremiás könyvére (20.3.), ahol megtalálható a magor missaib héber kifejezés, mely annyit jelent: „körülöttünk rémület“, De Jeremiás írása (6:21-25) valóban „népnévként” ismerteti Magor-t, amikor így mondja:

Ímé, nép jön el az északi földről és nagy nemzet serken fel a földnek végéről. Kézívet és kopját ragad… szavuk zúg, mint a tenger és lovakon nyargalnak… Ki ne menjetek a mezőre, mert rémület fenyeget körös-körül.” – Nos, ez a rémület fenyeget héberül = MAGOR missaib.

Dr. Endrey a „Magor” országot, őseink egyik birodalmát a Dél-Kaukázus-ban, a Kur folyó völgyében látja és kellőképpen is bizonyítja.

De térjünk vissza a Magaria szóhoz, illetőleg ahhoz a tényhez, hogy Qumran lakói a „Magarians”-nak nevezettek voltak. – Ha az a három zsidó író – Flavius Josephus, Pliny és Philo – ismerte a Magor szó héber értelmét, ami biztosnak mondható, így tudták, hogy ezek a quamrani lakosok – a Maghariak – nem voltak zsidók, hanem Jézus népéhez tartoztak. Ezért voltak ádáz ellenségei a jeruzsálemi szanhedrinnek, s főpapjaiknak és „hercegeiknek” korruptságát ismerve Qumranból nemcsak monostort, hanem erődöt is csináltak. Ezek hárman arra törekedtek már a kezdeti időben, hogy Jézus tanításának még a nyomait is eltöröljék, hogy az utókornak csak olyan hagyomány maradjon meg, mely mindent a ,júdaisághoz” csatol. Ezért nevezték el Qumran Magari lakóit „essenes”-nek és így sorolták be őket a júdaizmus tanítói közé, mint „zsidó szektát”. Ugyanis az „essene” név görög. Miután mind a hárman (Josephus, Pliny és Philo) görögül írtak (ez munkájuk szövegének eredeti nyelve és csak görögből fordították jó későn írásaikat héberre), az általuk használt „essenoi” vagy „Essaioi” név csak a görög neve lehet annak az arámi szónak, ahogyan a qumrani közösség önmagát nevezte. De ezt az arámi nevel senki nem közli és csak most, a Holt-tengeri írásanyag kiértékelésének eltitkolása útján bukkan fel a qumrani közösség valódi és igaz „arámi” neve így: MAGHARI. – De ez a legújabb fordulat és meg kell várni a júdai oldalról jövő „visszhangot”, ami valószínűleg az „elhallgatás”, az ügynek ellaposítása lesz, de azt már nem tudják letagadni, hogy az általuk erőszakosan „esszenus”-nak nevezett, volt qumrani lakókat ők is „barlang-szektának”, Jeruzsálem-ellenesnek és farizeusellenesnek nevezték, akik elégedetlenek voltak a korabeli júdaizmussal annyira, hogy ellenségeivé váltak. (Aszkétáknak is mondták őket, de a qumráni sírokban asszonyok és gyermekek tetemei is találhatók.)

220

Mint említettem, a „tekercsek” igazsága mindent megváltoztat, amit eddig a júdai kereszténység hirdetett. Jézus alakját, körülményeit, tanításának alapjait, kizárva mindennemű júdaizmus.

Prof. Cross F.M.: „The Ancient Library of Qumran” (London, 1958) című munkája jelenti ki legelőször kategorikusan és ellentmondást nem tűrve azt, hogy „Qumran az esszenusok települése volt” és ez azóta mondhatni „szentírás” lett mindazoknál, akik részére megengedtetett a barlangokban talált iratok vizsgálata. Az archeológusok megállapítása, mely szerint: „Qumran a Kr.. e. 6. században az innen elhurcolt izraeliták egyik erődje volt és a tekercseket író ‘barlang szekta’ Kr. e. 134-ben települt ide” – hogy honnan, azt nem mondták.

Miután ennek a területnek ősi, arámi neve „Magharet”, Qumran lakóinak „Maghari” neve nemcsak logikus, hanem a természet törvényei szerint való, hiszen ma is minden nép a saját nyelvén ad nevet lakóhelyének, városainak, országának, birtokolt területeinek. Nézzük meg tehát most együtt, hogy az ősi maghar-arámi nyelven milyen értelmet ad a Mag-Har-I szó? : „Mag” (innen a latin „mágus”) = tudós, bölcs; „Har” jelentése = lánc … így Mag-Har = bölcsek lánca, vagy tudós szövetség. A szó végére illesztett „I” határozó rag, a hovatartozás mutatója, éppenúgy, mint mai nyelvünkben pl. „magyar-I”, Elemezzük az angolosított Magarians szót, így Mag-Ár-I jelentése mágus áradat (tudás népe). Ma-Gar-I formája: az Anya (Istenanya) Ma-‘Gár’-ját, azaz népét, sokaságát fejezi ki. Bármelyiket véljük a régi qumráni közösség népneveként, mindegyik azt bizonyítja, hogy Qumránban a „zsidókorban” is hirdette az ősi hitet a jézusi „tudás népe”.

De azt is láthatjuk, hogy üldözték őket. A zsidók biztosan, de talán a rómaiak is. Leírtam Qumrán földalatti titkait, a folyosókkal és a 134 barlanglakással. Ezért rejtették el írásaikat is a barlangokban. Üldözésükről majd részletesebb ismertetést adok a „Saul rabbi” című fejezetben.

Még egy érdekes adatra hívom fel a figyelmet. Annak az állításnak, hogy a qumráni tekercsek írói a júdaizmus valamilyen szektájába tartozók lettek volna – egyik éles és perdöntő cáfolata az, hogy: „a sémiták ősatyja” Ábrahám sehol sincs említve a tekercsek írásaiban. Ha a tekercseket zsidók írták volna, biztosnak vehető, hogy Ábrahám „ősatyjuk” is helyet kapott volna a hagyományok említésében. A tekercsek íróinak zsidó voltát a mai zsidó szakemberek főleg azzal igyekeznek indokolni, hogy a „qumráni írások tartalmazzák az ún. bibliai Zsoltárok Könyvének egyes részleteit, vagyis néhány ilyen zsoltárt.” Ez semmiképpen sem lehet valamilyen júdaiság” vagy „júdaisághoz való tartozás” bizonyítéka, hiszen köztudomású a teológiai körökben az, hogy: a Zsoltárok mind „chati-szkíta „(hetita) eredetűek. Azokat a zsidó kánon szerkesztői egyszerűen eltulajdonították (átvették) és Dávid dicsőségének a szögére akasztották. De most már tudjuk, hogy a tekercsek írói a „Magarians” barlang-szekta tagjai voltak és így természetes, hogy ismerték a saját zsoltáraikat.

De ezeket a „zsoltárokat” azért nem hozza köztudomásra a Holt-tengeri tekercseket kígyóként körülfogó inkvizíció, mert a tekercseken írt szkíta zsol-

221

tárok szövege talán felfedné a „Dávid zsoltárok” valláspolitikai ízű változtatásait. – „Nincs oly rejtett dolog, mely ki ne tudódnék és világosságra ne jönne” Lukács 8:17 írása szerint Jézus Urunk mondta így… és ő mindig segít az igazság keresésében. Így kapjuk nagy segedelmét itt, a „tekercsek” ügyében is, mert ezek szövegének a már eddig közölt részében is felfedezhetünk egy részünkre nagyon fontos adatot. Potter professzor írja az említett könyvében, hogy : „a tekercsek szerkesztőinek liturgiájába be van véve a kenyér és bor vétele.

Már tudjuk, hogy a tekercsek „szerkesztői”, az önhatalmúlag esszenusoknak nevezettek, a „Magharians” nép bölcsei, máguspapjai voltak. Azt is tudjuk, hogy Jézus is ugyanezt a liturgiát követte az evangéliumok által nevezett „utolsó vacsora” alkalmával. Ha már a „szentírásnál” vagyunk, ugorjunk csak vissza Ábrahámhoz, amikor UR városából Harránba ment. Így olvashatjuk a Genézis-ben (1 Móz 14:18): „Melkizedek pedig Salem királya, kenyeret és bort hoza, ő pedig a Magasságos Isten papja volt.”

Kérem olvasóimat, hogy frissítsék fel emlékezetükben mindazt, amit Melkizedekröl írtam. Ugyanis az ott mondottak elegendő magyarázattal szolgálnak ahhoz, hogy Skythopolis Beth-Shan körzetében munkálkodó Jézuskorabeli Astarte-Bált tisztelő templomi szervezeteken kívül, a qumrani „Magarians” is megőrizték „Milki-Ilu”-hoz való felemelkedésük liturgikus hagyományait éppenúgy, amint azt Jézus tanította. Ez a tény azonban újabb kérdések szülője. Jézus a „pusztában” 40 napig nem Qumranban volt? „Magarians”-é az Olajfák-hegyi templom?

Az itt felsorolt gondolatok nem hátráltatják nyomozásunkat arra a két kérdésre, melyeket az Olajfák-hegyén lévő templom és a qutnráni közösség kapcsolatára vonatkozólag feltettünk. Ugyanis Jézus júdeai tartózkodásának részleteit kell elemezni ahhoz, hogy útvonalát fel tudjuk deríteni. Ezeket az adatokat azonban csakis az Evangéliumokban lehet megtalálni. Viszont az ott leírtak annyira összekeverik az eseményeket, hogy a szövegeik szerint lehetetlen egy időrenddel szerkesztett haladást, útvonalat Jézus Urunk munkálkodásáról és tartózkodásáról elkészíteni. Éppen ezért indulunk ki a virágvasárnapi esetből, amit mindegyik evangélium leír a maga módján.

Máté: igen sok ószövetségi adatot tömörít ide és a zsidók „felháborodásáról” tudósít Jézusnak jeruzsálemi bevonulásakor. (21:10)

Márk, Lukács és János: az ószövetségi zsidó szokást, a pálmaág és ruházat elibe terítését hangsúlyozzák, de ami nekünk fontos: mind a hárman Jézust ide, az Olajfák-hegye mellől indítják.

De mint mondtam, „nyomozásunkban” nekünk az a legérdekesebb, hogy pontosan ezekben a „jeruzsálemi” fejezetekben kerülnek összeütközésbe az evangéliumi szövegek – önmagukkal.

Ugyanis Jézus fogadásának üdvözlő és állítólag a zsidók által kiabált szavaiként, mind a három evangélista a 118. zsoltár szavait idézi: „Hozsánna Dávid fiának!” De ugyanezekben a szövegeikben – Jézus szavait idézve – meg is cáfolják azt, hogy Jézus Dávid fia lenne. Vagyis azt bizonyítják, hogy Jézus nem Dávid fia! (Mt. 22:43-45, Mk. 12:37, Lk. 20:41.44). Jánosnál ezt nem

222

találjuk, hanem ő azt írja le, hogy: Jézus már jó sok idővel a jeruzsálemi bevonulás előtt Júdeában tartózkodott. Tartózkodási helyéül ő is az Olajfák-hegyét jelöli (Jn. 8:1), Márkhoz hasonlóan (13.:3). De beszélnek a Jordán melletti részeken való tartózkodásról is.

Vessük most össze ezeket az adatokat a „qumrani tekercsek”-ről szerzett ismereteinkkel. Nagyon sok tekercs héberül írottan a zsidóság ószövetséginek nevezett hagyományait erősítgeti, de ugyancsak a héber nyelvű sok irat már Jézus után keletkezhetett, mert a zsidó evangélisták – és különösen Saul-Pál rabbi – felfogását tükrözik. Ha csak a héber nyelvű tekercsek szövegeit értékeljük ki, szinte úgy néz ki a helyzet, hogy Qumran lakosai valóban szektárius zsidók voltak. Az arámi nyelvűek azonban cáfolják ezt, mert a zarathustrai tanítást, a Fény uralmát foglalják magukba és annak a Földön való megjelenését jövendölik, mely nyilvánvalóan Jézus érkezésére vonatkozhat csak, a többezeréves próféciák alapján.

A valószínűség tehát azt mutatja, hogy Qumran eredeti lakói azok voltak, akiknek nevét „Maghar”, vagy „Magari-nak említik az igen késői karaita írások. Ezeknek valóban el kellett „rejtőzniük”, hiszen Jahwe rendeli el templomaik, magaslati helyeik elpusztítását.

Jézus születésének idején pedig már szinte kegyetlen a helyzete Samária és Galilea nemzsidó lakosainak. Éppen ezért e sorok írója tovább megy a valószínűsítés lehetőségében azt mondva, hogy:

1.) Jézus igehirdetésének idején a régi „Maghar”-i Qumrán tagjai közé már befurakodtak az „álcázott” zsidók (mint talán Iskariotes Júdás, aki „tanítvány” lett), és ezek a készítői a héberül írt, thoraikus tekercseknek.

2.) Az evangéliumokban sokszor említett „puszta”, ahová Jézust menesztik, valószínűleg szintén Qumrán volt. Ugyanis, ha egy tekintetet vetünk az itt közölt képekre, melyek ezt a helyet ábrázolják, kétségünk feltétlenül eloszlik.

3.) De Jézus életének ebben a „jeruzsálemi fejezetében” már a kimondott üldözés és a gyűlölet hatalma uralkodik. Látjuk, hogy a még meglévő egyetlen hely, ahol Jézus békésen tartózkodhat, az Olajfák-hegyén lévő templom, mely nem zsidó, hiszen azt a zsidók a korrupció helyének nevezik. A logika tehát azt mondja, hogy itt lehetett azoknak a „qumráni magharoknak” az utolsó menedéke, vagyis itt volt a „Fényfiainak” utolsó központja.

Itt most megint egy nagy kérdésre kell feleletet adni: Hol volt az Olajfák-hegyén az a templom, ahova – az evangélisták szerint – Jézus minden éjszakára kiment és „kora reggel hozzá megy az egész nép, hogy Őt hallgassa a templomban” (Lk. 21:38). És milyen templom volt itt az Olajfák-hegyén?…

Az egyetlen templomot, amit Jézus korában itt az Olajfák-hegyén találunk, azt Salamon építette, amelyről így tudósít a Királyok I. könyve (11:5): ……melyek Jeruzsálem előtt voltak az Olajfák-hegyének jobbfelől lévő oldalán, melyeket Salamon épített volt Astoretnek és Milkomnak.”

223

jkph-55.jpg

Bemutatok itt egy 25 évvel ezelőtt készült fényképet az Olajfák-hegyének jobbfelöli részéről, ahol láthatók a még ma is meglévő Salamon-templomok. A fénykép felső részén látható út alatti részen kezdődött a „Gecsemáné-kert”, ahol Júdás és zsidó csőcseléke elfogta Jézust. Miután a Királyok 2. könyve (23:13) világosan megmondja, hogy: „Salamon követi vala Astoretet és Milkomot”. Mondhatjuk, hogy ez a templom Salamon ideje óta az „Istenanya” és a „Magasságos Isten” (Napisten) tiszteletét szolgálta. Ezért nevezték a zsidók ezt a vidéket a „korrupció” helyének. Már tudjuk, hogy a zsidók „Astoret”, „Astarte” („Istar” szónak változataiként) néven az „Istenanyát”, a „Fény-Szűzét” nevezték és „Milkom”, a Milki-Ilu (Melkisedek) héber változata, mely valóban a „Magasságos Istent” jelenti. Jézus idejében tehát itt volt a „Melkisedek szerinti” HIT egyik helye és Jézusnak az ottani megjelenésével – talán a központja.

Ezt a hitet nevezem én „Istenvárásnak” Jézus előtt, melyhez az Ő megjelenése hozta a megígért „Idők teljességét”.

Ismételten idéznem kell szorgalmas munkatársamnak – Hadanich Istvánnak – leveléből egy ide iktatható részt. Így ír Hadanich:

….Erzsébettel kapcsolatban Lukács evangélista egy érdekes és meggondolásra késztető kijelentést tesz: ‘Zakariás felesége pedig az Aron lányai közül való vala’ …Erzsébet férje Zakariás (Sakar), a legnagyobb valószínűség szerint az Olajfák-hegyén lévő ‘Szűz-Anya’ templomának papja volt. Ez az Erzsébet (Eli-S-Beth) Mária nagynénje, ‘öreg korára’ fiat szül: Jánost. Erzsébet 44 éves-lehetett és akkoriban ezt a kort már öregnek számítják. János felnevelkedve a jeruzsálemi ‘Adiabene’ palotában nagyon jól ismerhette Heródes Antipas

224

üzelmeit. Tapasztalatain megcsömörülve, szintén a pusztába megy és keresztel a régi ún. ‘mágus’ vallásnak megfelelően.”

Ezekkel az adatokkal az Olajfák-hegye, ahová éppen Lukács evangéliuma „meneszti ki” Jézust, mondva: …és kiméne az Ő szokása szerint az Olajfák-hegyére” (Lk. 22:39), sokkal nagyobb jelentőséget kap, hiszen Keresztelő János munkássága is innen indul ki – lévén saját édesapja – Zakariás – első tanítómestere. De tökéletesen megérhető Keresztelő Jánosnak Jézus tanaival teljesen azonos igehirdetése is. Miután a mai judao-kereszténység teljesen a saul-páli ideológia és írások alapján használja az elnevezéseket, így nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy az a HIT, amit Saul-Pál „Melkizedek szerintinek” mond és .Jézust ezen melkizedek rendje szerinti főpapnak nevezi, az Olajfák-hegyének templomában leli egyik központját és Jézus ottani tanításával szentelődik meg. – De Jézus „elrablása” is csak így érthető meg. Ugyanis Júdás tudta, hogy Jézus tanítványaival „dicséretet énekelve kimenének az Olajfák-hegyére’ (Mk. 14:26), tehát „hátulról”, a templom mögül, a Gecsemáné-kertnek nevezett erdőn keresztül közeledtek a templom felé és így találkoztak az imádkozó Jézussal.

* * *

El kell még azt mondanom, hogy azért térek ki mindezek ismertetésére – a jeruzsálemi bevonuláshoz kapcsolva az eseményeket, mert Jézus történetének, ebben az utolsó előtti részletében is a küldetés kinyilatkoztatását vélem felfedezni, mely az eddig csak csodáknak nevezett jézusi cselekedetekre egy hatalmas felkiáltójelet tesz.

Ez a küldetés kinyilatkoztatás pedig a megholt Lázár feltámasztásával zárul. Mert Lázárt eltemették és ez a Lázár Jézus-követő volt és nem hithű zsidó. Amikor Jézus beérkezett a megholt Lázárnak családjához, teljesen körül volt már véve azokkal a zsidókkal, akiket a farizeusok és a zsidó templom főpapjai küldtek utána megfigyelő kémkedésre. És mi történik? …Lázár életrekeltése után ítéli halálra Jézust a „farizeusok és papi fejedelmek főtanácsa” (Jn. 11:47-53). Az evangélista arról is ír, hogy „Jézus tudta ezt és elment a „pusztához” közeli Efraimba”.

Jézus Urunk visszavonulása nem más, mint felkészülés a legnehezebb napokra, hiszen nagyon jól tudta, hogy részére – e földi szereplésében – következik az „utolsó felvonás”: visszatérés az örökkévalóságba a halál legyőzésével, embertestének fénnyé való visszaváltoztatásával.

Sajnos írását – Jézus Evangéliumát – is a földi gonoszság égette el. De a mai emlékező nap sugallata úgy mondja, hogy azok a sorok, melyeket olvashatunk János (11:46-47) írásában, ebből a búcsú-evangéliumból valók. Értsétek meg jól Jézus üzenetét. Íme:

Én világosságul jöttem e világra, hogy senki se maradjon sötétségben, aki bennem hisz.

És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hiszi, én nem kárhoztatom azt, mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.

225

Aki megvet engem és nem veszi be az én igémet, van annak aki őt kárhoztassa: a beszéd – a saját beszéde. Az kárhoztatja majd az utolsó napon!”

(Az evangélium olvasója az utolsó mondat szövegének megváltoztatását láthatja itt. Az eredeti görög szöveg helyes értelmezése közlésem, melyet már „átfésült” a júdai érdek.)

Jézus tanítási és működési időszaka

Ennek az időszaknak tárgyalásánál megint foglalkoznunk kell Qumrán Jézus-korabeli lakóival; azokkal, akikre az a megállapítás vonatkozik, hogy Napkalendáriumot használtak. Ugyanis ez az életfelfogásuk teljesen elkülöníti őket a Holdszámítás szerint élő zsidóktól.

De pontosan Jézus idejében kezdik el Qumránban héberül is írni a tekercseket, és ezek legnagyobb része a jeruzsálemi zsidó templom korrupt vezetőségének thoraikus ideológiája ellen irányul és ellenzi a római megszállóknak minden feltétel nélküli kiszolgálását is. A „Háború tekercse” című írás mindenesetre, szövegében erre utal eképpen: „A megszállóknak hatalma ragyog be majd mindent a föld végéig.”

Most itt az a nagy kérdés, hogy a „fényváró Igazság fiai” kik lehettek? Zsidók, vagy maghari-ak?… Mindenesetre meg kell állapítanunk azt, hogy a jézusi tanítás és a régi zarathustrai fényesség sugara érte el azokat, akik így írtak. Jahweista zsidóként való elfogadásukat, vagy ilyennek való minősítésüket igen megzavarja a 4Q246. számú tekercs szövege, mely: „egy születendő gyermekről beszél, akit a „Magasságos Fiának” fognak nevezni.” (Ugyanezt közli a Bibl.Arch. Review 1990. március-áprilisi száma a 24. oldalon.)

Ezekkel a kifejezésekkel már az Evangéliumokhoz értünk, mert Lukács is használja a Magasságos-Fia elnevezést. (1:34), de ő ezt már Dávidhoz kapcsolja. Talán éppen ez a „dávidi vonatkoztatás” lesz problémánk megoldója. Vizsgáljuk csak meg tüzetesen ezt.

A jeruzsálemi templom ideológiája és tanítása szerint: „Dávid a zsidók Messiása, aki Jahwe kiválasztottja.” Az említett tekercsek azonban egy másik érkező Messiásról vallanak, akit Isten-Fiának fognak nevezni.

Logikus következtetéssel tehát azt mondhatjuk, hogy a Jézus-korabeli qumrániak nagy része feltétlenül elfogadta Jézust „Messiásnak” és ez a rész képezhette azt a – zsinagógával ellentétes – zsidó szektát, mely héberül írt.

De megint felmerül egy nagy kérdés ezzel: Miért kellett nekik a Messiásukat kicserélni? Miért hagyták el Dávidot? Talán ezek másképpen ismerték a zsidó hagyományokat és a jeruzsálemi papoktól „eltérő formában” tanították saját történelmüket is?…… Valószínűleg itt kell keresni a feleletet. Magyarázatként talán jól szolgálhat a Királyok I. könyve alábbi szövege (1:33-38), Dávid beszél így: … „ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre és vigyétek őt Gihon-ba ….kenje őt királlyá….. és kiáltsátok: Éljen Salamon király”.

Most azt kell kérdeznünk: Hol van ez a Gihon?

Erre felel Mózes 1. Könyve (2:13): „a második folyóvíz neve Gihon, mely megkerüli az egész Kus földjét.”

226

jkph-56.jpg

A képeket átvettem: Michael Baigent & Richárd Leight „The Dead Sca Scrolls Deception című könyvből. (Summit Books, NY, 1991.)

227

Gihon tehát a Kus nemzetség földjén van és a biblikus földrajz azonosítja a kaukázusi Araxes folyóval. Mit bizonyít tehát részünkre ez a szöveg? …Egyszerűen azt, hogy ha Dávid a kusok földjére küldi fiát – Salamont – királynak, akkor nyilván „kusita” volt és a zsidók egyszerűen „kiemelték” onnan. Csak a zsidó „eltulajdonítás” módszerével lett „sémita”, a júdaiak nagy királya és aztán Messiása. Így tudhatták ezt Qumránban is és így lehetséges tehát, hogy Qumrán lakóinak az a része is, melyet ma „zsidó szektának” minősítenek, a Fény felé való haladásának szándékában olyan tanácskozásokkal és gondolatokkal foglalkozott, mely a templomi zsidó papság által kiagyalt bosszúálló jahweizmus törvény-tanát teljesen elvetette. A valláspolitikai érdekű zsidó thora-tan követése helyett – inkább az Igazság, a Fény tisztaságának nyíltságával, a természet törvényeihez alkalmazkodó életformával (Napkalendárium) akartak lelkileg egy gondviselő, jóságos, Egyetlen Istenhez emelkedni és amikor ennek módját, formáját és útját Jézus tanításában meghallották – bennük is megjelent a „messiás-várás-ígéretének” beteljesülési valósága.

Majd látni fogjuk a következő fejezetben, hogy valójában innen indítható a sauli pálfordulás is, mert Saul rabbi, mint kiválóan kiképzett farizeus, észrevehette ezeknek az „esszenusoknak” nevezetteknek a zsidóság elleni forradalmi szándékát és így jelenhetett meg Saul fejében az a zsidóság megmentésére szolgáló „ötlet”, amit ma „damaszkuszi víziónak” nevezünk a mai júdai-kereszténységben. De erre majd visszatérünk.

Ezeket a részleteket azért is el kellett mondanom, mert magyarázatként szolgálnak részben arra is, hogy a qumráni tekercsek szövegeit miért titkolják el a hívők előtt? A héber szövegűeket is külön kellett ismertetni, mert a mai nagy tagadás igyekezete az, hogy az „arámi” írásjelekkel írottakat is ‘héber’ érdekűnek tüntessék fel. Pedig látjuk, hogy a héber nyelvűek nagy része is az arámi szövegek tartalmi támogatója. De talán a maghariak nyelve az, mely ma aráminak mondatik.

Én úgy vélem, hogy az arámi tekercsek nyelve inkább Samaria nyelve, vagyis a ma sumírnak nevezett mah-gar nyelvnek ezen a területen használt formája, hiszen a lakosság sumír földről lett ide telepítve, az elhurcolt izraeliták helyett.

(Itt nagyon kérem olvasóimat: ne adjanak hitelt olyan dilettáns sajtóközleményeknek. melyek kárunkra kiabálják így: „Magyar nyelven írták a qumráni tekercseket”. – Szittyakürt, 1994. január-februári számában. Maradjunk meg a szakszerűség komolyságánál.)

* * *

Beszéltem arról, hogy a jeruzsálemi zsidó főpapság mindent és mindenkit üldözött és elpusztított, aki az ő jahweista törvénytanukat” nem fogadta el. Ugyanakkor bemutattam azt a „qumráni szektát” is, mely ennek a templomi és korrupt papi rendszernek a legnagyobb ellensége volt. Érdekes helyzet állt itt elő valóban, de mindent megértünk akkor, ha az eseményeknek mélyére nézünk. Hogy megértsük a qumrániaknak azt az ellenszenvét, amit a zsidó temp-

228

lom hatalma ellen kimutattak és egyidöben ezzel Jézus igehirdetését is, a zsidó kultusznak általa való ostorozását is örömmel fogadták, meg kellett ismernünk azt a „jahweizmust”, mely az akkori zsidó életet irányította és a zsidó társadalmat szabályozta. Ezt nevezi a mai júdai-kereszténység „zsidó monotheizmusnak” …és a jámbor hívő azt hiszi, hogy ez – mint a neve mondja – „Egy-Isten Hit” ….de NEM AZ! Hanem egy fondorlatos, az „istenhitet” jelszónak használó és az emberi lelkeket uralni akaró, egyházpolitikai ideológia. (Egyeduralmi alapjai pontosan egyeznek a politikai marxizmus határozataival.) Ugyanis ebben a jahweizmusban a „törvény” maga Jahwe „emberré válása” – mint Jahwe Istennek népéhez – Izraelhez – történt „kinyilatkoztatása”. – Tehát: Jahwe + a papok által az ő „kinyilatkoztatása” szerint készített „Törvény” + Izrael népe …e három együtt képezi Izrael „Egy-istenét”. Ez az ő „monotheizmusuk”, melyet megerősít és „papi-országgá” tesz a „körülmetélés” szövetsége.

Jézus folyamatosan és tervszerűen ostorozza ezt a kultuszt, éppenúgy, mint az „esszenusoknak” nevezett qumrániak. Így tehát „két tűz között” találja magát az a „templomi főtanács”, mely a „választott nép” egyedül való és másokra gondoskodását ki nem terjesztő Istenének nacionalizálásával, s saját, kapzsi, papi kasztjának monopoliumos hatalmában jutott kifejezésre és már megcsontosodott abban, hogy ezt a mindenkire kötelező „vallást” a saját üzletének tekintse.

A rómaiak – igen bölcsen – felismerték ezt az üzleti alapon nyugvó zsidó „vallást”. Uralmuk és békességük érdekében támogatták is jól. Így Augusztus császár „felékesítette” a jeruzsálemi „szentélyt” és naponta egy bika és két juh „áldozati állat” (vagy azok ellenértéke) volt a „zsidók templomába” irányított „ajándék”.

A zsidó templomnak ez az egyoldalú gazdagsága, a tudatlan nép ki-uzsorázása által szerzett pompa és javakban való meg nem érdemelt dúskálás volt az a ki nem mondott céltábla, amire Jézus példabeszédeiben utal, amikor a „mások vérén” szerzett gazdagságot nevezi minden bűn forrásaként, mely zsarnokokat éleszt és istent nem dicséri. De nem hirdeti mégsem a gazdagság eltörlését, hanem a gazdagság atyafiúi-testvéri gondoskodássá való átváltozásának a szükségességét. Ezért hivatkozik a „nemzetségekben” való összetartozásra, ahol minden nemzettestvérnek azonos joga és kötelessége van.

És itt meg kell állapítanunk azt, hogy ezt az egyenjogúságot követelő és megtartó nemzetségi állapotot – mint jézusi szeretet-törvényt – egyedül a MI, Jézus-fajtabeli népeinknél lehet megtalálni, akiket az ortodoxia főképpen „szkíta” vagy „kutai(kuti)”, vagy „samar” népnévvel illet. Így megérhetjük ma is Epiphanius – zsidóból lett hajdani „egyházatya” – átkozódó szavait, amikor a legnagyobb „eretnekségnek” a júdai tanoktól mentes „ázsiai kereszténységet” nevezi, de „jézusi-szkítizmus” néven.

De térjünk vissza Jeruzsálembe, ahol Jézus nemcsak ostoroz, hanem gyógyít, csodálatos és eddig soha nem látott eseménynek lesz tanúja az eddig félrevezetett nép addig, míg be nem következik az idők teljessége. Így neve-

229

zem azt a pillanatot, amikor Jézus földöntúli hatalmának Isten-erejű bizonyítékát adja. Ez pedig: Lázár életre keltése, mellyel a nagyhatalmú és eddig „Istenértékűnek” tartott zsidó, jahweista papi testület is tehetetlenül áll szemben.

De érvényesíteni akarják az ő „törvényüket” és színre léptetik a „bosszúálló istenüket”. El kell pusztítani azt a földi lényt, aki hatalmasabb náluk. Tehát, miként az előbbiekben már említettem, Jézust ekkor ítéli halálra a templomi főtanács, mely ítéletét köztudomásra adja. Talán ezt akarja kifejezni János evangéliuma is (11.53) amikor így írja: „Ama naptól kezdve pedig azon tanakodának, hogy Őt megöljék.”

Jézus hívei között megjelenik a nagy aggodalom. A csaknem kétségbeesés érzése uralja a tanítványi lelkeket is és az Utolsó vacsorára való készülődésben a szomorúság és bizonytalanság sugárzik az eddigi hívő szemekből. Jézus látja mindezt és tudja, hogy most kell legyőzhetetlen erőt és törhetetlen hitet adni az övéinek. Ezért, az akkori felfogás értelmében és emberi szokások szerint megmossa tanítványai lábát, megtisztítva ezzel őket az aggodalom porától. Azután adja nekik az „Élet Kenyerét”, mert ezáltal a Szerető és Gondviselő Mennyei Atya ad önbizalmas, tudatos Életet mindenkinek, aki így, ilyen hittel eszi az „Élet Kenyerét”.

Aztán a piros borral telt poharat nyújtja nekik és mondja: „Ez az én vérem! Az „Új Szövetség” vére! Igyatok ebből mindnyájan!” (Azt, hogy a tanítványok a poharat igyák „bűnöknek bocsánatára” Jézus sohasem mondta. Ez Saul-Pál hozzátevése, kitalált ideológiájának érvényesítésére.)

Mert Jézus vére bennünk – a bornak ily hittel való vételével – az Ő isteni ereje bennünk, mely a mi emberi erőnkké válik a HIT által, mert „vérszövetséget” köt velünk így Jézus Urunk. Nem bűneink bocsánata ez, mert azokat magunkban kell jóvátenni, vagy a „számadás idején”, vezeklésünket átvenni értük.

A „Vérszövetség” az a Jézusi Erő jelenléte bennünk, melynek segítségével, mely által – elhívásunk és nekünk adott képességünk szerinti – kötelességünket és életfeladatunkat teljesítjük. Félelem és aggódás nélküli életre serkent a Vérszövetség ereje oly önérzetes „Istenfiúságos” öntudat keletkezése által, mely bűnt nem követ el és így nem ismeri a „bűnösök” bizonytalanságát és letörtségét.

Ne feledjük azt, hogy a jeruzsálemi korrupt zsidó papságtól indult el az a folyamat, mely mindenkit „bűnösnek” nevez és saját papi testületének tartja fenn a „bűnbocsánat” adását, vagyis a „bűnből való feloldozást”. Természetesen minden „bűnbocsánatnak” meg van a maga ára is, amit a hívőnek fizetni, „áldozni” kellett a „templom” részére. Sajnos a júdai-kereszténységbe becsempészett „júdai” érdek még ma is fenntartja azt a hiedelmet, mely mindenkit „bűnösnek” tart és állandó „bűnbánatot” követel. Sajnos, 2000 év után is megtartotta ez a júdai-kereszténység a jeruzsálemi zsidó főpapi tanácsnak azt a határozatát, hogy a zsidó nép bűnét Jézusnak „feláldozásával” bocsátotta meg Jahwe istenük.

230

Majd megismerjük a következőkben azt a saul-szentpáli elgondolást és gyakorlatba vitelét, mely innen eredően ma is a papi testület hatalmának saját tulajdonaként kezeli a „bűnök bocsánatát”. Itt csak annyit állapítunk meg, hogy a mai júdai-kereszténységben – valami láthatatlan tervszerűséggel – van fenntartva és szinte megszervezve az a „nagypéntek előtti” aggodalmaskodás, kétségbeesés és szomorúság, amit Jézus Urunk feloldott és erővé változtatott az Ő „Vérszövetsége” által. Meg kell állapítanunk azt is, hogy a kozmikus gondolkodásúnak egyáltalában nem nevezhető emberi életünk materialista hajszájában a „megnyugvás” vizeire minket eljuttató, egyetlen mentőcsónak az Úr Jézussal való „vérszerződésünk” fogadalma, melynek segítségével és mely által, imádságos lélekkel éljük át a nagypénteki fájdalmainkat, melyeket az élet mindnyájunk számára tartogat.

A nagycsülörtöki „Utolsó vacsora” evangéliumi leírása a nagyvilág csaknem mindegyik alkotó művészét megihlette. A nagy olasz mesterek mindegyike hatalmas festményben örökítette meg. De mások is. Talán az én személyes érzésvilágom titkát fedem fel akkor, amikor elmondom, hogy engem Salvador Dali ábrázolása ejtett csodálatba (hatalmas képe a washingtoni National Galleryben látható) akkor, amint a főhelyen ülő Jézus Urunk mellett ott találtam azt a kis „mentőcsónakot”, amit az előbbiekben említettem. Ezáltal értettem meg Dali elképzelésének alapgondolatát is – amikor – a háttérben – az égig felérő „emberfiát” láttatja. Dali és e sorok írója két egymástól messze élő lelket hordozó teremtmény, de ezt a közös gondolatot talán mégiscsak lehet „kozmikus gondolkodásmódnak” nevezni.

Talán jobb lenne az egész emberiség, ha ilyen kozmikus gondolkodásmód uralná a világot. Biztosan mondható, hogy nem lennének valláspolitikai fanatizmus által megindított háborúk, népirtások, melyeket ma „erényként” elkövetnek a népek a „saját maguk által formált isten-alak” szolgálatában és „dicséretére”. És ezt így tanítják gyermekeiknek is. Szeretném, ha megértenének olvasóim. Szeretném, ha érzésvilágomat is vinnék e betűk mindenkihez, aki azokat olvassa, mert kozmikus gondolkodásúaknak én azokat nevezem, akik – egymást nem ismerve is – minden papi közvetítés nélkül megtalálják az Istent és saját imádságaikkal igyekeznek a Mindenek Urához felérni. Ebben az igyekezetben azonosulnak lelkeink az egymás megértésére is. Széttörhetetlen lelki kapcsolatok ezek, mert alapkövük a HIT – az Istenhez érő HIT és nem az ember-agyalta „vallás”.

De hadd térjek vissza megint Jeruzsálembe, a Jézussal történtek ismertetéséhez. Ugyanis megint észrevettem valamit. Nevezetesen azt, hogy a nagycsütörtöki események leírásában sem az evangéliumok, sem az ún. „egyházatyai hagyomány” nem foglalkozik Jézus itteni életének olyan óráival, melynek feltétlenül meg kellett történnie e földi életében. Ez pedig az a találkozás, tán közös „Istenlátás”, amit ezen az estén együtt végzett az a két Lélek, mely egymástól elválaszthatatlan a Szeretetben. Ketten vannak, de örökké EGYEK:

231

Az Édesanya és Szent Fia

Az Olajfák-hegye mögött hanyatlóban van már a Nap. Alkonyodik. Az alkonypír pirosba öleli a vidéket. A fák lombjain is átszűrődik ez a csodálatos színű fényesség, mint a Napnak búcsúintése. Mintha így mondaná: „Még egy kevés ideig itt vagyok veletek, azután elmegyek.”

És ezt a vérpiros búcsúfényt sokan látják. Sokan nézik olyanok is, akikben a szomorúság lakozik most, de csak azért, mert a lelkük szeretettel van tele. Ezek között ott van az Édesanya is, aki talán tovább is lát a lenyugvó Napnál. Aki itt, az Olajfák-hegye mentén készül a „Napnyugtára” és mindenre, amit majd a sötétség gonoszsága utána hozni fog.

A napfénynél ragyogóbb szeméből azonban nem hullanak könnyek, hanem biztos tekintettel nézi az eget. Azt a kis pontocskát, ahol Ő már meglátta azt a parányi fényt, amelyben egy megjelenő csillagocska jövendöli a fekete éjszaka érkezését.

A csillag megjöttével elindul a nagy könyörgés is az Édesanyának Lelkéből, így imádkozik:

Óh, Örök Fényesség! Te, ki eddig is Atyánkként velünk voltál – adj erőt, hatalmas erőt a gonoszság-adta kínok elviselésére! Adj erőt az emberben, hogy minden úgy lehessen, amiként Te rendelted, amiként Te akarod és visszatérjen Hozzád az örök ígéret szerint.

Az én lelkemnek is kegyelmes erőddel add meg, földi napjaim árvaságának elviselését és az Ő fájdalmaiban való osztozás!. Betöltöttünk mindent, amire ide küldtél minket. Utolsó emberi erőt kérünk a Te Igazságod dicsőítésére!”

Még sugárzott belőle az IMA az Ég felé, amikor már háta mögött állt és vállaira tette kezeit a Szent Fia, Jézus. Sehol nincs leírva ennek az utolsó találkozásnak a párbeszéde, de a Jézushoz emelkedett lelkiség sugallata felfedi ezt a titkot is. Hiszen mi mást mondhatott Jézus az Édesanyjának, mint a véghetetlenül nagy Szeretet szavait?…..

Édesanyám! – A gonoszság földjére lejött Ég Királynője… hallom jól imádságodat. De le kell nyugodnia a Napnak ahhoz, hogy a sötétség rövid óráiban megindíthassa meddő harcát Atyánk Igazsága ellen a Gonosz. Látni fogsz, amikor legyőzöm a halált és feltámadok abban a Fényben, amelyből születtem és utoljára emberként Veled leszek, majd akkor is. Itt a Földön nem lészen árvaságod, mert Veled vagyok örökké a Szeretetemben és sokan osztoznak majd velünk ebben a Szeretetben, melyet itt hagyok az elhívottak és az általam választottak Lelkében. Ne hullass könnyet értem Anyám, ha szenvedni látod bennem az embert, mert ezáltal kell legyőznöm örökre a gonoszság földi hatalmát, hogy feltámadásom örök fénye mindenkor erőt adjon azoknak, akik keresik és megtartják az Igazságot. – Ölelj át, hogy a test által összeforrjon a Lelkünk és örökké így maradjon, ahogyan az kezdetben is volt. Itt marad mindig Veled Mária is, akit legjobban szerettem földi küldetésem idején; én elmegyek e földi világból, de minket már egybeforrasztott örökre Égi Atyánk jóságos akarata, mert minden úgy lesz és csak úgy lehet, ahogyan Ő akarja.”

232

Aztán megáldotta őket. A lenyugvó Nap utolsó sugara intett vissza, amikor így mondta: „Legyen meg Atyám a Te akaratod!”

És Mária-Magdalához szólt így: „Jer hát hűséges társam, erősítsük meg a csüggedő szíveket, akik most miattam aggodalmaskodnak.”

A tanítványokhoz mentek innen az „Utolsó vacsorára”. Úgy történt aztán minden, amint azt leírtam… a „lábmosás” és a „vérszerződés” is.

Le kellett írnom ezt is, mert az evangéliumi szövegekből csaknem „barátságtalan” és ragaszkodás nélküli viszony érezhető Jézus és jó Édesanyja között. Ez tudatosnak mondható a zsidó szellemben élő, gondolkodó és író „evangélistáknál”, amit egy igaz Jézus-követő lélek sohasem tud elfogadni. A Szeretet tanítójánál ugyanis nem hiányozhatott az Édesanyja iránti tisztelet és határtalan szeretet. Ha pedig ezt megtaláltuk, hirdessük és tanítsuk dicsőítésükre.

De kövessük tovább Jézust. Vacsora után kimenének az „Ő szokása szerinti Olajfák-hegyére”. (Lk. 22:39). Itt történt aztán Jézus elfogatása, amit Lukács a „főpapokkal, a templom tisztjeivel és a vénekkel” végeztet el (22:52), de János írása zavart keltő, mert „katonai csapatról” tudósít (Jn. 18:3), akit még egy „ezredessel” is vezényeltet (18:12). A görög szövegben „tribunus” van említve a Jézust elfogó „csapat” parancsnokaként. Igen sokat nyomoztunk ebben az ügyben és rájöttünk arra, hogy:

1.) A rómaiak egyáltalában nem vettek részt Jézus elfogatásában, sem csapattal, sem „ezredessel” vagy „tribunussal” (Ez utóbbi igen magas méltóság volt a római hadseregben. „Tribunus”-t a konzulok választották és egy légióban hatnál több nem volt.)

2.) Lehet, hogy János írása időközben „átíródott” és a júdai érdek követte el a változtatást, vagy a János evangélium írója talán a zsidó templomi őrség (mert ilyen is volt) tisztjét szerepelteti.

3.) Összevetve az összes adatot, teljesen nyilvánvaló és bizonyított tény az, hogy Jézus elfogatása nem törvényesen kiadott parancsra történt, hanem – Júdás vezetésével – egy rongyos, zsidó csőcselék ejtette foglyul, rabolta el és megkötözve vitte az örömmel teli zsidó papi főtanácshoz.

Az elárult, eladott Mestert, a mi Urunk Jézust aztán így viszik Annás „főpap” elé, aki ezt a méltóságot Quirinus római legátustól kapta Kr. u. a 7. esztendőben és így a jeruzsálemi zsidó templom főpapjai mind Annás fiaiból és nagy családjából kerültek ki, mintegy dinasztikus örökség szerint. Kajafás is ide tartozott és ezek mindnyájan „egy követ fújtak” bosszúállást dédelgető, korrupt lelki világukban. Az ún. „papi főtanács” tehát nem volt más, mint a zsidóságon uralkodó Annás család tagjainak „egyakarata”, akik mint papi hercegek természetesnek tartották, hogy egyedül ők az élet és halál urai Jeruzsálemben.

Azután peregnek a jól ismert események a Golgota keresztjéig és a Feltámadás csodájával a Mindenható Isten keze leér a gonosszá vált emberiségig. Az előbbi fejezetben ismertetett „Turini Lepel” felfedi Jézus Urunknak e földről való eltávozási módját és megerősíti azt az ígéretét: „Én veletek vagyok a világ végezetéig!”, hiszen az ember által szerkesztett komputer képernyőjén

233

jelent meg a mai hitetleneknek. Nem bocsátkozom tehát ismétlésekbe, hanem ebben az emberiség által elkövetett legnagyobb bűntényben, Jézus keresztre feszítésében arról az emberről akarok néhány szót mondani, aki megmenthette, szabadon engedhette volna Jézust. Ez pedig Poncius Pilátus, Júdea római prokurátora. Nagyhatalmú ember volt, hiszen Claudia nevű felesége Tibérius császár leánya volt, aki különleges engedélyt kapott császár apjától arra, hogy férjét Júdeába kövesse. Ez. a Lucius Poncius Pilátus nem olyan gyáva, félénk és határozatlan ember volt, miként a köztudatba ment az apostoli hagyományból. Ellenkezőleg. Számító, képmutató, jellemtelen volt és kegyetlen vérengzéseket végzett a rendeletei ellen tüntető zsidók és samáriaiak között. Pilátus előtt azok a zsidó főpapok, akik már maguk között Jézust halálra ítélték, mint vádlók jelennek meg. Ha Jézus valami „bűntettet” követett el (amint a zsidók vallották) akkor a római perrendtartás szerint nemcsak az ítélkezés joga volt a helytartóé, hanem a bűntett elkövetésének helye szerint is ő volt az egyetlen, aki ítélkezhetett. – Viszont „én ebben az emberben semmi bűnt nem találok” –mondta a helytartó. Ha a vádlott nem bűnös, akkor nem ítélhető el. Pilátus ítéletében tehát politikai érdeket kell keresni. Ez pedig nem más, mint Jézusnak „pártos királyi származása.” Pilátus tehát Róma ellenségét ítélte halálra Jézus személyében.

De „kezeit is mosta”. Kiadta a zsidóknak, hogy ők feszítsék meg.

Ezek ismeretében kötelességünk hirdetni: Jézust nem ítélték el, hanem megölték. Így kivégzése nem bírói igazságtalanság, hanem gyilkosság!

Jézus feltámadása utáni időszak

Jézusnak a keresztre feszítését a jeruzsálemi zsidó főpapi tanács a legnagyobb győzelmének tekintette. A „feltámadást” az ő anyagelvűségük egyszerűen nem tudta felfogni, de valami eddig ismeretlen fogalmat, valami titokzatos, nagy hatalmat is láttak benne, ami a félelemnek a súlyát nyomta rájuk. A sír őrzésére kirendelt katonák elbeszélését is nagy ijedtséggel fogadták, hamisságuk ugyan „hazugságnak” minősítette az elmondottakat, de mégis hatalmas pénzösszeget adtak a katonáknak azon ígéretük vételével, hogy erről (a Feltámadásról) senkinek sem beszélnek. A zsinagóga válasza tehát a „Feltámadásra” az volt, hogy mindenkit lefizettek, aki arról beszélt, nagy összegeket áldozva így az „elhallgatásra”. Ez volt az egyik cselekedetük. A másik pedig a „törvényük” szerinti: vagyis titkosan elrendelték a Jézus hívőknek az üldözését.

A zsidó Lukács nagyon „szentbeszéd” formájában írja le a történteket az „Apostolok Cselekedetei” című írásában, ahol – faji jellegéhez hűen – jól összekeveri az eseményeket. Azt írja ugyanis, hogy: „Jézus meghagyó nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből.” (1:4) – Jézus ennek pontosan az ellenkezőjét üzente tanítványainak a feltámadáskor. Ezt az üzenetet azonban csak a nemzsidó Márk Evangéliumában találjuk meg (16:7), a sírban ülő „ifjúnak”, mint égi küldöttnek a szájából hangzóan így:

……menjetek el és mondjátok meg az Ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába, ott meglátjátok Őt, amint megmondta nektek.”

234

Tehát Jézus Galileába küldi tanítványait, vagyis, hogy minél hamarabb hagyják el Jeruzsálemet. Ugyanis Jézus tudta jól, hogy megindul az ő híveinek az üldözése, amint meg is mondta előre: „…jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.” (Jn. 16:2)

És ez az idő a Feltámadás után következett be, amikor egy: „Saulus nevezetű ifjú …pusztította őket, házról-házra járva és férfiakat és asszonyokat elővonszolva….” (Csel 7:58, 8:3).

Az idézett szöveget ezekkel a szavakkal fejezi be Lukács: „tömlöcbe veti vala”. – Ez megint jó félrevezetés és az igazság eltitkolása. Ugyanis ennek a Saul nevezetű ifjúnak nem volt sem joga, sem lehetősége arra, hogy valakit tömlöcbe vessen, mert a tömlöcök a római helyőrség tartozékai voltak, ahová a Saul-féle, bosszúálló zsidók nem vethettek senkit be. De ezek a Jézushívőket üldöző zsidó rohamosztagok, melyek egyikének volt vezetője Saul, mint farizeus rabbi, egyszerűen megölték azokat, akiket üldöztek. Ezért menekítette Jézus tanítványait Galileába. Ide nem tudott elérni ugyanis a bosszúállás.

Mária, Jézus Édesanyja és most már „gyermeke”, Mária-Magdala sem maradtak Jeruzsálemben, hanem híveik a legrövidebb úton és a leggyorsabban a Pártos Birodalom területére viszik át őket és a pártos diplomácia Tibérius császárhoz fordul. – Jó pár hónapot lehet számolni addig, míg Mária-Magdala Tibérius császár színe elé került és Pilátus bilincsbe-verése, a zsidó főpapok letartóztatása megtörtént.

Ezalatt tudott Saul zavartalanul garázdálkodni, üldözni és gyilkolni. Ékes és jó példa erre István megkövezése, amit az Apostolok Cselekedeteit író zsidó Lukács olyan „szentpapírba” csomagoltan hoz a jámbor hívő tudomására, mindenkor thóraikus hivatkozásokkal (Csel 7.).

A mai júdai-kereszténység tanításában mellőz nagyon sok adatot és eseményt, mely szorosan beletartozik Jézus történetébe. Majd megismerjük azt is, hogy milyen sors vár erre a „nagyhatalmú” Pilátusra és a Jézust felfeszítő zsidó főpapokra. Mert ez is le van írva a régi írásokban. Mielőtt azonban ezeket felfedném, visszatérek az „Édesanyához” és Mária-Magdalához.

Azt már tudjuk, hogy Mária-Magdala (Magdaléna) ott volt az „Utolsó vacsorán” Jézus mellett és valószínűleg mindnyájan együtt mentek az Olajfák-hegyére, és amikor Jézust a Júdás-vezette csőcselék elfogta. Magdalénát a tanítványok néhánya Jézus Édesanyjához kísérte, akinek elmondták Júdás gaztettét. Ismerve Nikodémus Evangéliumából írottakat, szinte lehetetlennek tartom azt, hogy Nikodémussal ne ment volna Jézus Édesanyja és Magdaléna Pilátushoz. Erre vonatkozó adattal az egyházi iratok nem rendelkeznek, de teljes bizonyossággal mondhatjuk azt, hogy Jézus szerettei részéről megindult a védelem Pilátusnak meggyőzésére, akinek feltétlenül ismernie kellett Mária hercegnői mivoltát és talán nem volt tudomása arról, hogy a Pártos Birodalom királya, éppenúgy, mint Tibérius római császár, a kölcsönös békesség fenntartását államügynek tulajdonította. Pilátus Rómát akarta szolgálni a galileai pártos hercegnek zsidóként történő elismerésével, és mint zsidót, a zsidóknak való átadásával. Ezért nem hallgatta meg Máriát és Magdalénát sem. Ezt a

235

Pilátusnál való meghallgatási kérelmet azért vélem biztosan megtörténtnek, mert majd látni fogjuk, hogy Mária-Magdala Tibérius császárig eljut panaszával és ez okozza Pilátus végzetét is. Pilátus gaz ítélete így az Édesanyát is sújtja, mert végig kell néznie Szent-Fiának a Golgotára való keresztvitelét és megfeszítését is. A keresztről való levétel Arimateai József személyének bevetése, valószínűleg Nikodémus müve, aki korának legismertebb ügyvédje volt és így Pilátusnál egy eddig ismeretlen „jóakarót” mutat be, aki a „halott testét” eltemetésre kikéri. Sikerült is terve szerint minden. Az Édesanya azonban jól tudta, hogy mi következik ebben az „utolsó földi felvonásban”, tehát nem távozik el Szent-Fia mellől. Hiába hengerítik a nagykövet a sírbarlangra, ő ott marad Mária-Magdalával és a többi asszonnyal, akik az ő kíséretét képezték, akik tulajdonképpen a zsidók bosszúja elől óvták eddig is, a hosszú éveken át.

Amikor aztán éjfélre fordul, bekövetkezik a legnagyobb földi esemény – a Feltámadás – az Édesanyának testben láthatóan jelenik meg a Szent-Fia és megöleli, megcsókolja őt, földi módon véve búcsút Tőle. Az ott álló Mária-Magdala ezt nem látja, hanem csak – mint evangéliumában mondja – „érezte Jézus jelenlétét, lelkileg szólt hozzá.”

A Feltámadással oly dimenzióba jutunk, melynek titkait nyugodtan nevezhetjük misztikusnak, vagyis a materialista felfogás szerint érthetetlennek, hiszen messze túllépik az anyagiasság eszközeit és módjait.

Sajnos mai júdai-kereszténységünk annyi ún. ószövetségi zsidó és anyagelvű hagyományt vett át, hogy az evangéliumban is érvényesülő, hasonló szellemiség elhallgatja sokszor a neki nem megfelelő igaz történéseket. Ezért mondanak oly keveset és semmi jót az evangéliumok Jézus Édesanyjáról, és a mágus papok városából (Magdala) származó, jól kiképzett, szépséges papnőről – Mária-Magdaláról – csak annyit, hogy „hét ördög volt benne”, de Jézus ‘kiűzte’ ezeket belőle. Így vannak a vallásos hívők egy skatulyába bezárva, ahová csak annyi Fény jut, amennyi a „bűnbocsánatot” adó papok akaratával oda beszűrődik. Ez azonban nem Isten Igazsága, hiszen „az Igazság tesz szabaddá titeket”!

Hasonló eset áll fenn Pilátussal és a zsidó templom papi fejedelmeivel is. Nem tudunk meg semmit sorsukról a kanonizált evangéliumok írásaiból. Az „Universidad Pontificia de Salamanca” által összeállított ún.”Evangelios Apokrifos” egyike „Pilátus aktái”-ból, „Tiberius levele Pilátushoz” azonban érdekesen írja le a történteket. (Editorial Catolica S. A. Madrid, 1975. 474. oldal.) A görög és spanyol szövegből átvett magyar fordításban így:

Tiberius császár levele Pilátushoz

Amikor olyan merész voltál, hogy erőszakosan és igazságtalanul halálba küldted a nazarénus Jézust és elmarasztaló ítélet nélkül adtad át őt a dühös és telhetetlen zsidóknak; semmi szánalommal nem voltál eme igazhoz, hanem borzalmas határozatod szerint az ostorozás gyötrelmeit és a keresztre feszítés kínjait kellett ennek a minden bűntől mentesnek elszenvedni. Ugyanakkor szá-

236

jad részvétről is beszélt, de szíved szerint kiszolgáltattad őt néhány törvénytelen zsidónak.

Mindezek miatt most te leszel láncra verve elibém vezetve, hogy számot adj erről az életről, amit minden ok nélkül a halálnak adtál, és mentsd magadat kifogásaiddal. Ez a te kegyetlenséged és szégyen nélküliséged valósága. Mióta tudomásomra jutott mindez, szenved az én lelkem és nem találom belső nyugalmamat, mert elibém járult egy asszony (Mária-Magdaléna), aki az ő tanítványa volt és bizonyítja, hogy ez a Jézus: mindenkire kiterjedő gyógyító munkát végzett mindenütt, ahol járt. Vakoknak látását adta vissza, a bénák jártak, süketek hallottak, megtisztította a leprásokat és mindezek egyetlen szavára gyógyultak meg.

Micsoda kegyetlenséggel rendelhetted el, hogy keresztre feszítsék őt, hiszen ártatlan volt, ok nélküli az ítéleted….. mert ő hatalmasabb volt mindegyik istennél, akiket mi tisztelünk. Hogyan adhattad őt halálra?

De tudd! – Mivel igazságtalanul halálra ítélted és megöletted, ugyanolyan formában törvénykezek feletted és minden tanácsadód, bűntársaid és megvesztegetőid felett is.”

Eddig a levél, melynek kísérője volt Tibérius császárnak az a rendelete, mely arra intézkedett, hogy: Pilátust bilincsbe verve, rabként azonnal Rómába hozzák, Arquelaot, Heródes fiát bűntársával, Filipoval együtt, valamint Kajafást és apósát, Annást és az összes zsidó főpapokat, szintén rabként, bilincsbe verve.

Így Tibérius császár volt az egyetlen a világon, aki nemcsak igazságtalanságnak és merényletnek minősítette Jézus keresztre feszítését, hanem halálra ítélte és kivégeztette mindazokat, akik ennek – mint mondám – az emberiség ellen elkövetett legnagyobb bűnténynek elkövetői és végrehajtói voltak.

Az említett „Apokrif Evangélium” aztán részletesen leírja, hogy miképpen lelték megérdemelt végüket a nevezettek.

Fel kell tennünk itt azt a kérdést is, hogy: miképpen kerülhetett Mária-Magdala Tibérius császár színe elé?…. Ugyanis Mária-Magdala nem volt római állampolgár. De a római perrendtartás szerint a rómaiak által elfoglalt területek minden polgára apellálhatott a császárra akkor, ha ő vagy közvetlen hozzátartozója igazságtalan ítéletet kapott a római bírótól, vagy kormányzótól. Az igazságtalan ítéletet jelen esetben Pilátus hozta. Az ő közvetítését tehát Mária nem használhatta a császárhoz való fellebbezésében. Pilátust meg kellett kerülni tehát és az ő tudta nélkül kellett elérnie Tibérius császárt.

Tekintve, hogy ebben az időben Róma és a Pártus Birodalom között béke van, minden valószínűség szerint Mária-Magdala a pártus diplomácia közbelépésével jut el Tibériushoz, talán egy pártus diplomáciai küldöttséggel. Ugyanis másképpen – lakóhelye szerint – Pilátus volt az egyetlen illetékes római területre jogosító útlevél kiadására, de a császári levél szerint Pilátus nem tudott Mária római útjáról.

Es Mária-Magdalénának Jézus ‘hozzátartozójának’ kellett lenni, hogy a császár elé jusson, és így mint ‘hozzátartozó’, Jézus Édesanyja helyeit is kér-

237

hette az igazságtételt. Itt csak arra a nagy irodalomra hivatkozom, mely azt állítja, hogy Mária-Magdaléna Jézus felesége volt.

A gnosztikus evangéliumokból is ez valószínűsíthető. Így értelmezhető egészséges formában, az „Ember-Fia” elnevezés.

Van olyan elgondolás is, mely a „Feltámadás” után boldogan élteti Jézust, Mária-Magdalénától született gyermekeivel. Persze ezek nem ismerik el a Turini Lepel üzenetét.

238

XVII.
„Kaptok majd jeleket tőlem…”

AMIKOR azt írom, hogy „sokan vannak, akik nem ismerik fel a Turini Lepel üzenetét”, Jézus Urunk szavaira gondolok, amint így írta:

Kaptok majd jeleket tőlem, amikor az Idők megkövetelik. Küldök majd Vígasztalókat is. Egyszerű Fénylátókat. Nem hatalmasokat.”

Ezt az idézetet ide, előre kiemelem abból a Jézus Evangéliumából, amit az alig fellelhető manicheus és ujgur hagyományban találtam meg és majd teljes egészében közölni fogok itt. Ezt most azért vetem így előre, mert a Turini Lepel igazságának megerősítésére is érkeznek hozzánk ezek – a Jézus Urunk által beígért – jelek. – Persze a még máig is érő „feszítsd meg”-i gonoszság igyekszik leértékelni, eltitkolni és elhallgatni őket, mert szinte csodaként jelennek meg valóban egyszerű „Fénylátó” embereknél és nem hatalmasoknál.

Emiatt kell visszatérnem a Turini Lepelhez, amit a gonoszok serege sehogyan sem akar „igaziként” elfogadni. Miután már nem mondhatják a rajta lévő képmást „festménynek”, mert nem volt és ma sem létezik olyan „festőművész”, aki egy megsebzett emberalak „negatív”‘ mását tudná vászonra tenni úgy, hogy a „festményen” rajta legyen az embertest minden sebe, még azok is, amiket az ostorozás okozott. De lássátok ti is a következő 240. oldalon.

Hát bebizonyosodott, hogy a képmás nem festmény. A nagy tagadás most a C-14 izotóp vizsgálatok „eredményeit” hirdeti, mely a 14. században keletkezettnek mondja a Lepelt. (Hogy itt hamis adatokat lehet „tudományként” közölni, azt ne is említsük.)

Közhírré van téve és még a Vatikán is elfogadja ezeket a C-14-es vizsgálatokat, mely szerint: a Torinói Lepel nem lehet Jézus Urunknak a halotti leple, mert az anyaga – a vászon – a 14. századból való.

Íme, a vatikáni „csalhatatlanság”. Ezt el kell hinni… de ha a Lepel anyagát a 14. században szőtték, akkor a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő és 1192-1195 között keletkezett, kéziratos, latin nyelvű misekönyv, amit megtalálója – Pray György (1723-1810) jezsuita tanár, a budai Egyetemi Könyvtár első őrének neve után Pray Kódex”-nek ismerünk, a 27v. fólióján miképpen mutatja rajzban a lepelt Jézus meztelen alakjával?… – A magyaroknak az a misekönyve, melynek a 154. lapján ott van egyik legrégibb nyelvemlékünk, a „Halotti beszéd”, – tehát már 300 évvel „keletkezése „előtt tudomással bírt Jézus azon halotti leplének létezéséről, melyet ma Turini Lepel néven ismerünk?

Íme, egy Jézus által küldött Jel”, melynek birtokosa az Ő népe – a magyarság.

Egy „másik jel” tanulmányomhoz érkezik, mert a jó munkatársak, mint a jeladás kiválasztottjai” tudomásomra hozzák az „eltitkolások” csodáit. Nagy örömmel iktatom hát ide Jézus Urunktól – éppen a mostani nehéz idők átélé-

jkph-58.jpg

A szent lepel egy megkínzott és keresztrefeszített ember képét őrzi. A szenvedésekre és halálra utaló, a leplen világosan „fel térképezhető” nyomok telje sen megegyeznek a Jézus szen vedéstőrténetét leiró evangéli umok közléseivel. – 1. az 1532, évi tűzvész nyomai és a kiégett részek foltjai. 2. az oltáshoz használt víz foltjai. 3. a lepelben eltemetett test elöl- és hátulnézetben. 4. a korbács (flag-rum) jellegzetes nyomai. 5. töviskorona okozta sebek a homlokon, a fejen és a tarkón. 6. szögütötte seb a bal csuklón. 7. vérfolyások az alkarokon. 8. szúrt seb vérfoltja a mellkas jobb oldalán. 9. nagy vérfolt a derék táján: az oldal-seb a test levételekor másodszor is vérzett. 10. az átszegezett lábfejek vérnyomai. 11. kiterjedt horzsolások a jobb váll és a bal lapocka táján: a kereszthordozás okozta sérülések.

A képet átvettem: Vfz I.ászló „A torinói halotti lepel és korának meghatározása” c. könyv (Ecclesia, Bp„ 1990) 112—113. oldaláról.

240

sére érkezett biztató jel üzenetét, mert ez is azt sugallja, mint amit a Turini Lepel üzen: „Én veletek vagyok a világ végezetéig!”

Közlöm tehát kozmikus gondolkodású munkatársam, a fénylátó Tomory Zsuzsa történész, boldogemlékü Magyar Adorján írásainak megjelentetését nagy munkával és nagy anyagi áldozatokkal segítő Nagyasszonyunknak hozzám küldött „jel-látását” úgy, amint azt nekem leírta:

A Jóisten malmai lassan őrölnek…

A Discover Magazin 1994. áprilisi számának 18. oldalán közölt rövid, új hírek rovatában a következő tudósítás jelent meg az archeológiai érdekességek között „A keresztesháború vége?” címmel, amit fordításban teljes egészében közlök:

A múlt év december 24-én, minden különösebb ok nélkül Leon Decoeur archeológus úgy határozott, hogy aznap tovább marad a kis ásatási területén, melyen már tizenegy éve dolgozott, Jeruzsálem közepéhez közel eső terepen. Minden különösebb figyelem nélkül tovább sepert egy kis kupac földet, miközben megkísérelte figyelmen kívül hagyni a szemetet, amit a szél fújt a város utcájáról az ásatás irányába, amikor valamin megakadt a tekintete – egy tompa, fémes csillogáson, a lenyugvó Nap fényében. Decoeur ezután már céltudatosabban, majd egyre érdeklődő izgalommal folytatta munkáját, amint a fémtárgy mindjobban kirajzolódott előtte a porban. Valamilyen pohár volt. – Amikor végre kiemelte a poharat, az egyre szürkülő fényben látta, hogy inkább boroskupa vagy serleg van a kezében, méghozzá egy igen régi serleg

‘Ezen a ponton egy kicsit elgyengültem’ – emlékezik a régész. Decoeur azt hiszi, s ha igaza van, a század legfontosabb tudományos eseményével van dolgunk: a bibliai régészet ‘Holy Grail’-jével, a ‘szó legszorosabb értelmében véve’ – mondja kuncogva.

Mint futótűz terjedt el Decoeur eredményének híre az archeológusok körében, elsősorban a ‘Testament’-nek nevezett Internet csoport útján, amit egy magas teljesítményű, digitális asztaltársaságnak is nevezhetnénk. A hír nyomán keletkezett hatásban a nyíltan lelkesed[töl a kemény kétkedésig minden megtalálható volt. Decoeur néhány szívtelen bírálója felhozta ellene az azelőtt 15 évvel történt esetét, amikor azt hitte, hogy megtalálta a ‘Hegyi beszéd’ első fogalmazványát.

‘Egy kicsit túllelkesedtem akkor’ – vallja be Decoeur – viszont máig is azt hiszem, hogy akkor igazam volt. Az is igaz, hogy a pergament rossz állapotban volt, a kézírás halvány és soha sem tudtunk C-14-es vizsgálatot végezni rajta.’

Decoeur már laboratóriumba is küldött mintát a serleg aljához tapadó, vörösesbarna odaszáradt anyagból. A vizsgálat eredménye januárban érkezett vissza: 0 (zéró) pozitív; tehát az egyetemes ‘adó’ vércsoporthoz tartozik a kupában található vér. ‘Éppen olyan vércsoport ez, amit Jézusról elképzelnénk’ – mondja Decoeur. De a vérvizsgálatnak ez még csak az első lépése. ‘Emlékszik, néhány évvel ezelőtt egy kozmológus állította, hogy látta Isten

241

arcát? – kérdezte Decoeur. Én pedig azt hiszem, hogy látni fogjuk a DNA-jét”.

Ezt mondja a lelettel kapcsolatos cikk, melynek olvasásakor a következő kérdések fogalmazódtak meg bennem:

1.) Miért olyan biztos abban, hogy Jézus ivókupájáról van szó?

2.) Miért tartja olyan természetesnek azt, hogy ebben a kupában vért talált?

3.) Miért küldte el nagy sietséggel vizsgálatra ezt a vért?

4.) Miért nem fogadta el a régész-közösség a „Hegyi beszéd” 15 éve megtalált első írott szövegét?…..

5.) Miért nem engedték a C-14-es vizsgálatnak alávetni azt, és tudományos módszerekkel sem vizsgálták?…

A fenti kérdéseket igen röviden a következőképpen válaszolom meg:

Az említett Decoeur nevű lelkes archeológus már tizenegy éve dolgozik Jeruzsálem központjában, egy hangsúlyozottan „kicsi” területen, amit neki „ásatási helyként” kiutaltak és ennek a területnek minden porszemét már megismerte. Talált igen sok bizonyítékot, melyek a fenti következtetést alátámasztják, de ezek a nyilvánosság előtt hangot éppenúgy nem kaptak, mint ahogyan ez a kupa sem került szóba a szenzációhajhászó hírközlő csatornákon, sem karácsonykor, sem húsvétkor.

Azt sem kérdőjelezte meg, hogy miként kerülhetett vér a kupába. Talán azért, mert hitt a bor tényleges átlényegülésében?… Vagy talán tudomása van egy ott élt és nemzsidó ősi nép szokásáról, amit vérszerződés néven ismerünk? – Bármelyik esettel állunk szemben, egy bizonyos: Decoeur szentül meg van győződve arról, hogy a kupa és a vér Jézusé!

Napjainkban egyre jobban erősödő irányzat – hivatásos papok részéről is – az, hogy Jézust a mesék világába sorozzák, de erről az irányzatról a legtekintélyesebb hírközlők is részletesen tájékoztatják a nagyközönséget. Decoeur valószínűleg el akarta kerülni azt, hogy ez a kupa is a Hegyi Beszéd sorsára kerüljön. Bölcs igyekezetének eredményeként tudjuk tehát, hogy a kupában vér volt és ez a vér a „0″ vércsoportba tartozik. (Ez az egyetlen vércsoport, mely mindenkinek adható, bárhová tartozzon a vére.) – Remélem, hogy a DNA vizsgálatát ezek után már nem fogják akadályozni és megengedik majd az eredmény nyilvánosságra hozatalát is. Így ennek a vizsgálatnak nyomán fogjuk megtudni azt is, hogy milyen népcsoporthoz tartozóan öltött testet az „Embernek Fia”. Ez Istenünk legnagyobb ajándéka.

A „Hegyi beszéd” alapos kivizsgálása azt hiszem azért maradt el, nehogy nyilvánosságra kerüljön az a tény, hogy: Jézus korának legnagyobb tudósa volt, s mint ilyen, természetesen írt is – nemcsak a porba, hanem pergamentre is. A történelemben sok olyan hivatkozással találkozunk, melyek bizonyítják ezt az állítást. Ilyen például Sabea királya Abgar – aki Jézussal folytatott levelezés alapján fogadta el Jézus tanait és követte tanításait. Abgar politikai síkon a Pártos Birodalommal tartott szoros kapcsolatot és ennek a Birodalomnak a kerek templomai „Az ős ok”, „A bolygók”, „A tudás”, „A világrend”, „A szükség és a Lélek” tiszteletére szenteltettek fel.

242

Ha ezeket a biztos tárgyi emlékeket a „szakemberek” hitelessé nyilvánítanák – fenn áll a veszély, hogy a Tamások is hinni kezdenek akkor, amidőn a világ törekvései épp ellenkező irányúak.

Gyakran kell gondolnom Jézus azon mondására, hogy: „Az Atya kövekből is tud támasztani Fiakat!” – Napjainkban a kiásott kövek, a régészeti leletek, mind a magyar igazságot hirdetik azoknál a „fiaknál” is hangosabban, akiknek minden igyekezete az, hogy magyar népünk elmerüljön a feledés tengerében Jézussal együtt…. de én hiszek egy isteni örök igazságban!

* * *

Ennek a hosszú fejezetnek azt a vezércímet adtam Mit tanított Jézus? Sok adatot közöltem benne, de a lényegre, vagyis Jézus Urunk azon hagyatékára, melyet az ő írás-emlékének nevezhetnénk – nem tértem rá eddig. Most, hogy így Jelek érkeznek hozzám, eddigi jószándékom új bátorítást kap és egybefonom azokat a böngészéseket, amelyeket a manicheus tudományban Mani igehirdetésében és az újgur hitvilágban találtam és Jézusnak kijelentéseit, szavait tartalmazzák. Ezek pedig csak annak az „elveszett” írásnak részei lehetnek, melyet – az említett „Hegyi beszéd” pergamenthez hasonlóan – Jézus Urunk saját maga írhatott le. (A sorrend és a számozás az én jószándékomé, de a „tartalom” nem más, mint

Jézus Urunk Evangéliuma

1.) Messzi idők ígéretét teszem valóvá most, hogy emberként jöttem ide közétek.

2.) Nem volt ez szükséges addig, míg atyáitok lelkéből a szeretet imádsága törhetetlen hittel érkezett az örökké lett Mindenhatóság fényvilágába.

3.) Amíg a földi ügyeket az Égi Törvény örök rendje irányította.

4.) Amíg az emberi gonoszság meg nem rontotta bennetek az istenfiúság méltóságát.

5.) Amíg az örök Szeretet Teremtőjét – akit ti Istennek neveztek – meg nem gyalázták e gonoszok azzal, hogy más népek legyilkolását ez örökkévaló rendelésének és akaratának hirdetik.

6.) Amíg a mindent előre elrendező és a földi ügyeket is irányító Fényvilág Igazsága helyett – az ember- és állatáldozatokat követelő, gonosz akaratát, hogy az istenfiakat emberi szolgákká tehesse – „Törvénynek” nem nevezte egy parázna nemzetség.

7.) Meglátjátok és halljátok is, miként ostorozom majd őket, mint mérges kígyók fajzatait, kiknek szája gonoszul és hamisul szól, mert csak önszeretet és önérdek lakozik bennük.

8.) Akik nem akarják észrevenni az Idők jeleit és azokban az Igazságra intés felemelt ujját.

9.) Akik Istennek tisztelik a maguk-csinálta írást, azt „Törvénynek” nevezik, hogy a sötétségben járók útját irányítsa.

243

10.) Engem meg akarnak ölni, mert tudják, hogy én vagyok a Világ Világossága, de az én beszédemet nem értik, mert nincsen bennük Igazság.

11.) Ha majd legyőztem a halált és visszatérek a Fényvilágba, titeket is üldözni fognak az én nevemért.

12.) De érettetek és mindazokért, akik majd nektek hisznek járom végig emberi utamat, hogy Atyánk Igazsága megszentelődjék és mindnyájan egyek legyetek az Ő Igazságában.

13.) Így teszek bizonyságot arról, hogy Ő küldött engem e világra, hogy az igazak és hívek megőriztessenek minden gonosztól.

14.) Mert a gonoszok a hazugságot és a bosszút vallják istenüknek. Majd eltitkolják és meghamisítják az én beszédemet is, amit az Igazságról hirdetek, hogy titeket a Fényvilágból a sötétség útvesztőjébe tereljenek.

15.) Azt fogják nektek mondani mindennap, hogy bűnösök vagytok és bűneitek terhétől csak az ő feloldozásuk szabadíthat meg titeket.

16.) De ne higgyetek nekik, mert nem születtetek bűnösöknek, hanem sokan meggyengültetek a Lélekben.

17.) Tartsátok meg azért és kövessétek az én tanításomat, hogy a Lélek által mindig elérjetek engem és megmaradjatok az én Igazságomban.

18.) Meg kell hát tisztulnod az önmagadba való nézéssel.

19.) Ha saját lelkedbe nézel, már ketten vagytok a megújulásra: jó-szándékod és az elhatározás, hogy jóváteszed azt, mit gyengeségedben rosszul végeztél. Jóvátevésed, lelked így megtisztulása örömöt ad.

20.) Ilyenkor nézz a Fénybe. Én vagyok ott is Veled és új erőt kapsz.

21.) A Lélek Világosságára gyújtott Tűz is szent. Általa is tisztulhat Lelked, hiszen láthatod hatalmát a gonoszság elégetésére. Ne nézzed hát csak tűznek, mert bizony égi Fény az is. Jóra való elhatározásodat örökíti, jóvá tett vétkeidet elégeti. Szent fogadalmak születnek a Tűzbe, Fénybe vetett tekintetekkel.

22.) A Fény-tüze és a Tűz-fénye adja lelkednek sugarát, mely segít is, gyógyít is – ha úgy akarod és kéred a Kegyelem erejét hozzá.

23.) Maradj hűséges és fordulj hozzám, hiszen emberi, apró, igaz dolgaidban is megsegítlek. – De igaz légy útjaidon akkor is, ha a gonoszok közelítenek hozzád.

24.) Nehéz az Igazság útja – de ha a Fényt követed, szembe állsz vele, akkor a sötét árnyék mögötted van. – De bizony, ha hátadat fordítod a Fénynek, csak a sötétség vesz körül, melyben legnagyobb teher a saját árnyékod.

25.) Én úgy parancsoltam: „Szeressétek egymást, mint én szeretlek titeket!” – Ez legyen életvizeteknek a forrása: a SZERETET.

26.) Szeresd nagyon atyádfiát, családodat, nemzet-testvéreidet, hiszen közéjük születtél. Sorsotok is egy – közös.

27.) A nemzetség, melybe Isten rendelt, földi életed vára, otthona. Hozzá láncol az Igazság. Ha eltéped e láncot, olybá leszel, mint a hullott fale-

244

vél, melyet a szelek visznek magukkal s egyszer elvész valahol a feledés sarában.

28.) Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert kötelességetek az Igazság tanítása – az én földi munkám folytatása.

29.) Fogjátok erősen egymás kezét és ne féljetek! Én veletek vagyok, de összefogott erőtök, közös akarattal és törhetetlen hittel végzett munkátok szükséges ahhoz, hogy veletek maradjak.

30.) Kaptok majd jeleket tőlem, amikor az Idők megkövetelik. – Küldök majd vigasztalókat is. Egyszerű Fénylátókat. Nem hatalmasokat.

31.) De maradjatok meg mindig a FÉNYBEN, mert amint majd erősödik a gonoszság hatalma a Földön, úgy majd az épített, gazdagsággal és pompával berendezett templomok is a sötétség házai lesznek.

32.) De én veletek maradok a világ végezetéig!”

Amikor így egybefűztem e lélekmentő írástöredékeket, valahogy bennem is az a gondolat ébredt fel, hogy Jézus Urunktól igen sok pergamennek kellett megmaradnia, amelyekre ő saját maga írta rá igehirdetését és az Igaz Istenhez való közeledés hittanát. Az a tény, hogy az újgurok hagyatékában is fellelhetők e Fényvilági tanítások, bizonyítják azt a közlésemet, hogy: miután a szaszanida-perzsák kivégezték a volt Pártus Birodalom Jézus-hitű egyházának főpapját, Mani-t és üldözték követőit is, a manicheus elnevezésűekre mindenütt halál várt. Így az igazhitű fénylátók vallásukat újgur-nak (új fordulásnak) nevezték, és ez az elnevezés aztán népnevük is lett. – Menekülési irányuk Chorezm volt és itt váltak kétfelé. Egyik részük keletre ment; és ezek írásait gyűjtötte össze Sir Stein Aurél; másik részük nyugatnak tartott és ezek a mi magyar őseink, az igaz Jézus-hitet vallók.

Bemutatom itt lekicsinyítve az említett „Pray Kódex”-ünk 27v. tábláját, ahol

245

látható a „Turini Lepel” kiterített formában, felette pedig Jézus teste van ábrázolva. – A kódex lapja alatt, az angol szöveg közli annak keletkezési idejét is, amint olvashatjuk: Kr. u. 1192-95. években.

Talán ezt is egy beérkező jelnek kell tekintenünk, mert a Lepel-tagadók álláspontját elfogadó vatikáni közlés is a Kr. u. 14. századból származtatja azt és így „hamisítványnak” hirdeti hívőinek.

Viszont Jézus népe, a magyarság – már 300 évvel az állítólagos és hirdetett „keletkezés előtt”, imádságos könyvében „szent lepelként” tiszteli.

Tehát ismét mi vagyunk a jézusi Igazság hirdetői, tanítói és bizonyítói.

Így nem szabad csodálkoznunk,hogy a „zsidó-keresztény” egyházak szervezetei a magyarság egészének, a múltunkban jól ismert „pogányoknak” járó elbírálást fenntartják és ennek következtében mindenben hátráltatják a magyarság lelki felemelkedését.

Ez az oka például annak is, hogy a csángó-magyarokhoz nem magyar papokat küldenek, hanem idegent.

Tudatosítsuk csak magunkban, hogy Jézus népe vagyunk és majd győz a mi igazságunk, az Ő nagy kegyelmével és segedelmével!

246

arieshu névjegye

I am an owner of Aries Network, which is well-known worldwide in the business area from America to Asia. https://szkitahun.wordpress.com/
Kategória: Jézusról
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s