EGYütt – EGYmásért – EGYségben
MAGYAR-nak lenni tehát: a Lélek állapota, Hitvallás.
MAGYAR-nak lenni: nem testi, biológiai, társadalmi, evolúciós küzdés, hanem
vizsgalehetőség
LÉLEK-ben, LELKISÉG-ben.
Mert lehet valamely nép rendszerető, törvénytisztelő, kötelességtudó, harcias, sőt: kiválasztott, stb.
De előbb-utóbb el kell jutnia oda, hogy önmagát képes legyen Felajánlani.
Ez a MAGYAR, ebben áll a MAGYAR-ságunk. Krisztusi Út ez, Ő is ezt tette.
Növekedj hát TE MAG-AD is – ki e sorokat olvasod – Bölcsességben, Odaadásban, Szeretetben, igyekezz Önmagadat oly módon megvalósítani, hogy az lehetőleg senki Élő kárára ne váljék!
E feladatnak személyesen megfelelni annyi, mint MAGYARABBÁ válni.
Mert “akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”.
Tudtuk, hogy el fog következni egy periódus, amikor el kell engedni a mankókat.
Ez a periódus elérkezett.
“…az, hogy “magyar”, nem faj, nem vér, hanem lélek dolga. Nem a vér alakította ki a magyar lelket s hozta létre így a magyar fajt, hanem ellenkezőleg, a magyar lélek hatott a vérre s most és minden időben az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott. Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül…”
Karácsony Sándor
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!