Hogyan lássuk és olvassuk az AURÁT 2.

Mert ha egy rózsaszínû Aurát látsz egy világoszöld ruhát viselõ ember körül, nagy a valoszínûsége, hogy nem az ember, hanem a ruha Auráját látod.

Az Aura érzékelése

Ennek a gyakorlatnak a célja az, hogy elõször lássuk az Aurát és/vagy gyakoroljuk ezt a képességet.

Fontos a megfelelõ körülmények megteremtése, mert így nemcsak az Aurát látod jobban, de egyfajta önbizalomra is szert teszel a látottakból.

1. Ültesd le az alanyt egy nagyon finoman megvilágított EGYSZÍNÛ FEHÉR háttér elé. A színes háttér megváltoztatja az Aura színeit, ehhez többlettudásra van szükséged a színek kombinálásáról. Néhány háttér/Aura variáció félreértelmezéshez vezethet.


2. Nézz ki EGYETLEN PONTOT, és csak arra figyelj.
A homlok közepe TÖKÉLETES erre a célra.
Itt található
az ún. Homlok Csakra vagy más néven Harmadik Szem.
Néhány kultúrában (Indiában például) egy jelet raknak a homlokra.
Az ilyesfajta jelek az õsi idõkben egyfajta felkérést jelentettek, hogy vessünk egy pillantást az illetõ Aurájára.


3. Nézd ezt a pontot legalább 30-60 másodpercig vagy még tovább.

4. 30 másodperc után elemezd a környezõ dolgokat a periferikus látásoddal, miközben még mindig a kínézett pontra nézel.

A koncentráció megtartása a legfontosabb. Álld meg a kísértést, és ne nézz máshova.

Látnod kellene, hogy az alany körül a háttér világosabb és MÁS SZÍNE van, mint a távolabbi környezetnek.

Így érzékeled az Aurát.
Minél tovább koncentrálsz,
annál élesebben látod. Jusson eszedbe, hogyha csak egy pontra figyelsz az növeli érzékenységedet a szemedbe jutó Aura rezgések felerősítésével.

5. A legmagasabb szintű Aura gyakorlatokat teljes sötétségben végzik, de ehhez több órányi folyamatos koncentrációra és rendszeres gyakorlásra van szükség.

Az Aura PILLANATKÉPE

A koncentrálás befejeztével, még az Aurát nézve csukd be a szemed.
Egy vagy két másodpercig most CSAK magát az Aurát látod.

Készülj rá föl. Mindössze egy vagy két másodperced van amíg a fényérzékeny sejtjeid abbahagyják a rezgést és a látvány továbbítását az agyba.
Ha elszalasztod, kezdheted az összpontosítást előröl.

Próbáld kikísérletezni, hogy milyen gyorsan kell becsuknod a szemed a legjobb hatás eléréséhez.

Más emberek Aurájának megvizsgálása

A legjobb ha egyenesen a homlok csakrára (vagy más néven harmadik szemre, 1.5 centiméterrel az orr fölött, a szemek között található) nézel és megpróbálod elérni, legalább 30-60 másodpercig megtartva azt a tudatállapotot, mint a fentebb említett koncentrációs technikánál.

Tapasztalataim szerint a torok vagy homlokcsakra nézése hasonló eredménnyel jár.

Ennek ellenére élég furcsa és az érintett személy gyakran nehezményezheti, ha valakinek folyamatosan a mellkasát bámulod.

Ellenben a homlokcsakrára nézve a beszélgetés nyugodtan folytatható.

Mint mindig, most is a NAGYON finoman megvilágított, árnyékok nélküli háttér a legjobb.
Bár gyakorlással, bármilyen egyszínű környezet (mint például a kék égbolt) megfelő lesz.

Hogyan lásd a saját Aurád

Állj körülbelül 1.5 méterrel egy megfelelõ méretû tükör elõtt.

Kezdetben legjobb, ha a mögötted lévõ háttér egyszínû és fehér, árnyékok nélkül.

A megvilágítás legyen NAGYON lágy és egységes, nem pedig ragyogó.

Kövesd a fent említett utasításokat az Aurád meglátásához.

 

GYAKOROLJ legalább 10-15 percet egy nap, hogy növeld az érzékenységedet és fejleszd Aurikus látásodat. Ne feledd, a gyakorlás a legfontosabb ezen képesség kifejlesztéséhez.

Aurikus látás és utóképek

A leggyakrabban feltett kérdés a szemináriumaim során az, hogy: Tom, nem lehet, hogy csak káprázik a szemem?
Nos, a válaszom nem, épphogycsak megtanultad, valójában mire is vagy képes látószerveddel.
A fényérzékeny sejtek a szemben (Vörös, Zöld és Kék) olyan rezgésérzékelők, amik saját memóriával rendelkeznek.
Ezért is képesek másodpercekkel a képi inger megszűnése után is továbbrezegni.

Ezt a memóriát gyakran utóképek formájában érzékeljük.

Az utóképeknek pontosan ugyanolyan alakjuk van, mint az eredetieknek.

Egy saját Aurája által körülvett tárgy utóképe ugyanakkor nagyobb, mint az eredeti kép.

Ezt a növekedést az Aura rezgése okozza, annak “pillanatképét” láthatjuk ilyenkor.

Ezért alapvetõ fontosságú, hogy egy pontra fókuszáljunk amikor az Aurát nézzük, mert a fókuszpont megváltozása miatt az Aura képe összezavarodhat a tárgy utóképével.

Az Aura színei és jelentésük

Auránk Igazi Természetünket tükrörözi bármely pillanatban.

Ezen a ponton talán szükségszerű lenne részletezni, hogy mit is értünk “Igazi Természet” alatt és miért kell erőfeszítéseket tennünk a “felfedezése” érdekében.

Társadalmunk a jelképeket, sablonokat, megszokásokat, bevett és felszínes viselkedésmódokat, a képmutatást és mások követését hangsúlyozza, beleértve szabad akaratunk alávetését bizonyos “vezetőknek”.

A “nevelésünk” nagyrészt olyan emberek nézetein és elvárásain alapul, akik megpróbálják irányítani a csordát.

Az Igazi Természetünk az, ami megmarad ha felismerjük és elhagyjuk összes megszokásunkat, sztereotipiánkat, a képmutatást, felszínes viselkedést és teljesen tudatossá, természetessé és ösztönössé (spontánná) válunk.

Figyeld csak meg, néhány ember annyira a szokásainak és bevett viselkedésmódjának a rabja, hogy nagyon nehéz, ha nem lehetetlen felidézniük, kik is õk valójában.

Az egyetlenegy mód, hogy azonnali belátást nyerjünk a személyiségükbe az, ha megnézzük Aurájukat, ami a mindenféle felületes viselkedés mögötti Igazi Természetüket mutatja.

Általánosságban, minél színesebb, tisztább és ragyogóbb az Aurája, annál jobb és spirituálisan fejletebb az adott ember.

Ezenkívül minél egyenletesebb az energiaeloszlás az Aurában, annál egészségesebb és kiegyensúlyozottabb az illető.

 

Az Aurán belüli energiaeloszlás nagyon hatásos egészségügyi vizságlóeszköz lehet, de általában igen összetett felszerelés használatára van szükség. Ezen szöveg célja olyan dolgokra összpontosítani, amik szabad szemmel is könnyen láthatóak.

Auránk az egész testet körülveszi, de a lejebb található értelmezése a színeknek csak a fej körüli részére vonatkozik.

A színek lejebb található irodalom szerinti jelentését ezen cikk szerzõje is megerõsítheti. Ha már jól látod az Aurát, magad is ellenõrizheted, ha bizonyos gondolatokra figyelsz miközben sajátodat nézed, vagy megmondod más emberek gondolatait Aurájuk figyelése közben.

 

Általában az embereknek egy vagy két domináns szín (erõs pont) van az Aurájukban. Ezek a színek (vagy az Aurikus párjaik) nagy valószínûséggel a kedvenc színeik is egyben.

A domináns színek mellett, az Aura tükrözi a gondolatokat, érzelmeket és vágyakat, amik “villanások”, “felhõk” vagy “lángok” formájában jelennek meg általában kicsit távolabb a fejtõl.

Például egy narancssárga felvillanás az Aurában azt a gondolatot vagy vágyat jelzi, hogy az illetõ hatalom és irányítás gyakorlására vágyik.

A narancs, mint domináns szín az erõ és a más emberek irányítására való általános képesség jele.

Gyorsan változó “felvillanások” gyorsan cikázó gondolatokra utalnak.

Tiszta színek jelentése az Aurában (a szívárvány fényes, ragyogó, monokromatikus színei)

 

A lila: spirituális gondolatokra utal, sosem erõs pont az Aurában. Mindössze átmeneti “felhõk” vagy “lángok” formájában jelenik meg.

A kék: kiegyensúlyozott létezés, helytállás, nyugodt idegrendszer, vagy energia küldése. Ha egy embernek ez a szín dominál az Aurájában, az illetõ nyugodt, kiegyensúlyozott, arra is késznek érzi magát, hogy egy barlangban éljen és életben is maradjon. Született túlélõ. A kék gondolat jelentheti az idegrendszer pihentetését a tudat egyensúlyának eléréséhez, vagy szólhat a túlélésrõl is. Az acélkék az egész Aurát uralhatja, mikor az illetõ energiát kap vagy küld, vagy telepatikus kapcsolatban van. Például Michel Desmarquet, a “Thiaoouba Prófécia” c. könyv szerzõje gyakran acélkéken sugároz elõadásai során, különösen amikor a közönség kérdéseire válaszol.

A türkiz: lendületes és nagyon energikus személyiségre utal, aki képes az énjének kivetítésére és hatással van másokra. Az olyan emberek, akiknél a türkiz erõs pont az Aurában képesek egyidejûleg több dolgot is csinálni és jó szervezõk. Unatkoznak ha arra kényszerûlnek, hogy egyszerre csak egy valamire koncentráljanak. Az emberek szeretik azokat a fõnököket, akiknek türkiz Aurájuk van, mert elmagyarázzák céljaikat és képesek hatni a csapatukra, ahelyett, hogy csak parancsolgatnának. Az ilyen színû gondolat szervezésrõl és a másokra hatásról árulkodik.

A zöld: nyugalmas, mérséklõ energia, természetgyógyászati képesség. Az emberek, akiknél a zöld erõs pont az Aurában természetgyógyászok. Minden ilyen foglalkozású személynél jelen kellene lennie ennek a színnek. Minél dominánsabb a zöld, annál jobb a gyógyító. Az ilyen emberek szeretnek kertészkedni és értenek a növényekhez. Egy zöldszínû, erõs Aurájú ember jelenlétében lenni nagyon békés és nyugalmas érzés. A zöld gondolat nyugalmi állapotot és gyógyítást jelent.

A sárga: öröm, szabadság, kötõdés nélküliség, létfontosságú erõk felszabadítása vagy szabadon bocsátása. A sárgával sugárzó emberek tele vannak belsõ örömmel, nagyon nagylelkûek és nem kötõdnek semmihez. A sárga fényudvar a fej körül magas spirituális fejlettséget jelent. A sprituális tanító ismertetõjele. Senkitõl se fogadj el spirituális tanítást, akinek nincsen hasonló glóriája. Buddhánál és Krisztusnál a fényudvar egészen a karukig terjedt. Manapság nehéz olyan embert találni a Földön, akinél nagyobb mint 1 hüvelyk (2,54 cm). A sárga glória a rendkívül aktív homlokcsakra eredménye (amit sok ember láthat a szemináriumaimon, ahogyibolyaszínnel ragyog). A spirituálisan fejlett emberek éveken keresztül folyamatosan serkentik a homlokcsakrájukat, mivel mindig erõteljes spirituális gondolataik vannak. Ha ezt a csakrát különösen aktív állapotban figyeljük meg, egy sárga (az ibolyaszín Aurikus párja) fényudvar jelenik meg körülötte az egész fejet körülvéve. A sárga gondolat az öröm és megelégedés pillanatát fejezi ki.

A narancssárga: felemelõ és érdekfeszítõ. Inspiráló. Az erõ jele. Képesség és/vagy vágy mások irányítására. Ha a narancsszín erõs ponttá válik, általában sárga glóriával párosul, ami aztán aranyszínû lesz jelölve, hogy az illetõ egy nagy spirituális tanár, aki képes egyedülálló képességeinek szemléltetésére. A narancsszínû gondolat a hatalom gyakorlásával és más emberek irányításának vágyával kapcsolatos.

A piros: materialista gondolatok, gondolatok a fizikai testrõl. Ha túlságosan domináns szín az Aurában, materialista beállítottságú embert jelöl.

A rózsaszín (=lila+piros): szeretet. A tiszta rózsaszín eléréséhez vegyíteni kell a lilát (a legmagasabb frekvencia, amit érzékelni tudunk) a pirossal (a legalacsonyabb). A rózsaszín Aura azt jelzi, hogy az illetõ megteremtette a tökéletes egyensúlyt a spirituális tudatosság és az anyagi létezés között. A legfejletebb embereknek nemcsak sárga glória van a fejük körül (amely egy állandóan erõs pont az Aurájukban) de óriási rózsaszín Aurával is rendelkeznek, ami messzire kiterjed. A rózsaszín az Aurában nagyon ritka dolog a Földön, és mindössze átmeneti gondolatok formájában jelenik meg, sohasem erõs pontként.

A piszkos színek jelentése (színek, amelyek sötétebbnek tûnnek a háttérnél, és fényár helyett inkább füstre hasonlítanak)

A barna: felzaklató, nyugtalanító, materialista, spirituálisan tagadó.

A szürke: sötét, lehangolt gondolatok; tisztáttalan szándékok, a személyiség sötét oldalának jelenléte.

A kénsárga/zöldessárga (olyan mint a mustár): fájdalom vagy könnyedség hiánya, harag.

A fehér: súlyos betegség, szintetikus behatás (drogok). Miért is jelent a fehér szín az Aurában problémát?

Mert a fehér leginkább a zajra hasonlít, nem olyan, mint a harmonikus színtónusok összessége (a monokromatikus színek).

Lehetetlen a zajt összehangolni egy olyan zenekarral, ami harmonikus zenét játszik, ennélfogva a fehér Aura az egység hiányát jelzi mind testben mind lélekben.

A Természet, melynek mi is a részei vagyunk, harmonikus. Ez az egység különálló rezgés “tónusok” vagy harmónikus frekvenciák formájában jelenik meg, ahogy azt részben a modern quantumfizika is leírja.


Néhány órával a halál beállta előtt, az Aura fehérré válik és nagyban növekszik az intenzitása.

Figyeld csak meg, hogy a legtöbb kultúrában a halált FEHÉRNEK (nem pedig feketének) ábrázolják, mert a múltban az emberek látták a fehér Aurát a halál beállta előtt.

Úgy tûnik, hogy őseink sokkal többet tudtak, mint aminek a beismerésére ma hajlandóak vagyunk.

arieshu névjegye

I am an owner of Aries Network, which is well-known worldwide in the business area from America to Asia. https://szkitahun.wordpress.com/
Kategória: Lássuk az Aurát
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s