Nimródról, mint mitikus alakról, a nagy vadászról, az égi és földi tudás birtokosáról, az Orion csillagkép megszemélyesítőjéről sokat lehet olvasni (a csillagok csak lakóhelyei a meghalt királyoknak, kik haláluk után a csillagok közé költöznek, isteni rangot kapnak), de valójában ki volt Nimród?
Nekünk magyaroknak ez azért fontos, mert gestáinkban felbukkan Nimród, (Nimrud, Ménrót), mint Hunor és Magor apja, és így ő a magyarok ősapja. Nimródról írt a Biblia, néhány történetíró, megjelenik az asszír, arab, szír mítoszokban, a héber Talmudban, a magyar népi hagyományokban, emlegették Bél, Bál néven is, de Nimród neve nem található a sumer vagy akkád agyagtáblákon, pedig életét Mezopotámiában élte le. De akkor hogyan lehetett a magyarok ősapja? A válasz nehéz, több ezer év összekevert történelméből, mítoszaiból kellene megtalálni az igazságot. Idézzük először a Bibliát: „Kám fia Kus,….Kus nemzette Nimródot.
Ez volt az első uralkodó a földön. Nagy vadász volt az Úr előtt. Uralma kezdetben kiterjedt Bábelre, Erekre, Akkádra és Sineár (Sumer) földjén minden városra. Erről a földről indult ki Asszurba és megépítette Ninivét, Rechobot, Kalachot és Rezent, Ninive és Kalach között”. Több gestánkban is szerepel, Kézai Simon „A magyarok története” (Gesta Hungarorum) című művében így ír: „A vízözön után a kétszázegyedik évben, az óriás Ménrót, a Jáfet véréből származó Thana fia, okulva a múlt veszedelmén, egész rokonságával együtt egy torony építésébe kezdett”. Majd később:”Ménrót, az óriás, a nyelvek összezavarásának kezdete után Eviláth földjére költözött, mely vidéket ez idő tájt Perzsiának neveztek, s ott feleségétől, Enethtől két fia született, ti. Hunor és Magor.” A Képes Krónika is ír Nimródról, megemlítve, hogy Kus nemzette Nimródot, de Hunort és Magort, a magyarok őseit nem Nimródtól eredezteti, hanem Jáfet fiától, Magortól, kinek felesége Ené volt. Néhány oldallal később viszont idézve az Emese legendát, Álmos nemzetségét visszavezeti Nimródig: „ez Hunor, ez Nimród, ez Thana, ez Jáfet, ez Noé fia volt.”
Az köztudott, hogy gestaíróink felhasználták az azóta elveszett (vagy megsemmisített) ősgesztát, a kérdés az, hogy Nimród a Bibliából vagy az ősgestából került gestáinkba? Mielőtt erre válaszolnék, idézzünk a Tárih-iÜngügüszből (A magyarok története.). Erről annyit kell tudni, hogy a latin nyelven írt magyar krónikára Szulejmán szultán tolmácsa, Mahmud Terdzsüman bukkant Fehérvár elfoglalása után 1543-ban a levéltárban. 300 év múlva Vámbéry Ármin fedezte fel Törökországban és hozta haza. A MTA könyvtárába került, de nem hozták nyilvánosságra, hanem zárolták. Nagy nehezen sikerült a török levéltárból 1971 után megszerezni a másolatát és megjelentetni.
Idézzünk belőle: „A régi időkben a Madzsar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől a feleségétől két fia született.
Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták.”
Nem én vagyok az első, aki megállapítja, hogy AN-KI-SZA neve sumer!
De hogy kerül egy iu.1000 körüli ősmagyar gestába sumer név? A sumerok létezéséről csak az 1800-as évek végén szerzett ismét tudomást a világ! Ankisza neve három részből áll: AN = Ég, KI = Föld, SZA a sumerban több jelentésű szó, a Tárih-i Üngürüsz előszavában írt jelentése nekem elbonyolítottnak tűnik, ezt érezhette Bunyevácz Zsuzsa is, aki szerint Ankisza jelentése: Ég-Föl termékenyítette. Mint mondtam, a sumer „sza” több jelentésű szó, sza, szal jelentése kapcsolatos a szüléssel, így jelentése lehet „Ég-Föld szülte” Ő az, aki közvetít ég és föld között. (Az elámiak Szala vagy Anahita néven nevezték a termékenység istennőjét). Ez utalhat arra, hogy eredete isteni, ahogy Gilgames is kétharmad rész Isten, egyharmad rész ember volt! Csodaszarvas legendánkban Enéh (jelentése szarvasünő) szarvas képében vezeti két fiát, Hunort és Magort új hazájuk felé. Ankisza neve mellett Thana neve is sumer eredetű!! Thana neve NINCS a Bibliában, csak a magyar gestákban! „Tana” neve ETANA (e-Tana) sumer király nevét rejti, az „e” betű az évezredek alatt lekopott róla. „E” jelentése: ház vagy templom a sumer nyelvben, így Etana jelentheti Tana házát. Etana az özönvíz utáni idők legismertebb sumer királya KIS városából, fia neve Balih (Bal, Bel, Belus)! „Etana a népek pásztora, aki az égbe is feljutott, aki minden országban szilárddá tette hatalmát, 1560 évig uralkodott, fia Balih (Belus) pedig 410 évig ült apja trónján”. Mivel a sumer és akkád agyagtáblákat csak az 1800-as évek vége felé kezdték megtalálni, annál is később megfejteni, a sumer nevek és történetek évezredekig őrződhettek az emberek emlékezetében, keveredhettek más történetekkel, mondákkal. „Nimród”, Kus fia története eTana és fia, Balih (Bel) történetéből és más sumer történetekből állt össze!
A sumer királylistából ismert a legnagyobb sumer hősi dinasztia, amely az uruki volt, és Meszkiaggaser alapította i. e. 3000 körül. Uruk városa vette át a királyságot Kis városától Sumerban. Az uruki királylista szerint: 1.Meszkiaggaser
2.Enmerkar
3.Lugalbanda
4.Dumuzi
5.Gilgames ,Meszkiaggaser, aki a sumer napisten, Utu fiaként is ismert, lenne Kus. Fia, Enmerkár, kinek nevében a „kár” vadászt jelent, talán ő volt Nimrud, a nagy vadász?
„Enmerkár, Utu isten fia”, olvashatjuk „Enmerkár versengése Aratta urával” című sumer eposzban, ahol az írás felfedezését is Enmerkárnak, Uruk és Kulaba uralkodójának tulajdonítja! Először azt kellene bebizonyítani, hogy Meszkiaggaser azonos „Kus”-sal.
Természetesen Kus nem egy személy, hanem nevével egy egész népet képviselt, ahogy a Bibliában láthattuk. A kusok, kusiták egy ősi nép volt, és a nyomok a sumerokhoz vezetnek!
A kusok a sumerok voltak! Hogy az agyagtáblákon nem igazán olvashatok a kusok neve, annak oka az, hogy közben megváltozott a sumer írás olvasata néhány helyen akkád hatásra.
Magát a sumer nyelvet sem tekinthetjük egy egységes nyelvnek, több ezer év alatt a nyelv is változott, de több nyelvjárása ismert, legismertebb az „eme-sal” és az „eme-gir”. Több helyen is helytelen olvasást eredményezett, hogy az az ékjel, amit „U” hangjelnek, vagyis „U” hangértékkel olvastak, azokat írásakor még „KUS”-nak, és nem „U”-nak kellett olvasni! Így maradtak ki a „Kusok” a sumer írásokból, talán nem is véletlenül!
A nyugat-európai és sémi tudósoknak nem érdeke az igazság kiderítése. Lugalzageszi sumer király volt, akit a sémi Sarrukin, az akkád birodalom megalapítója (i.e.2350) legyőzött. Neve olvasható Lugalzaggisi néven is, egy neki tulajdonított váza feliratán magát a „KUSOK FIÁ”-nak nevezi helyes olvasattal! Az igazságot csak az ékírásokból lehet kiolvasni, a latin betűs angolból fordított nevekből ez már rendkívül nehéz.
De azért nézzük meg Meszkiaggaser és Lugalzaggisi nevét:Mesz=hős vagy herceg, a sumer nagy királyok neve előtt volt olvasható. Ki=föld, ag többjelentésű szó, lehet: felosztó, hatalmas, korona (agancs!), gaser jelentése ismeretlen számomra, talán a „gas” jelenti a kust (gas?).
Így Meszkiaggaser neve jelentése. Hős földet szétosztó kus. Lugalzaggisi nevében a lugal királyt jelent, itt is megjelenik a „gis” (gas helyett), a gis szó egyébként a trónnal kapcsolatos, gis-ku-gar = trón!
Ami figyelemre méltó, hogy akkádul a trón neve „kussum”! Ez megmagyarázná a kus nevet, mivel a trón a király, királyság egyik legfőbb jelképe volt. (A király székelt, trónolt az ő városában).
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a kussum, kussû kiolvasva „kusszum”, ha kus-nak ejtjük, az írásban „kuš” a helyes. Hogy mi volt az eredeti kiejtés, azt nem tudjuk pontosan. Egy példát mondanék, a sumer sub (szub) szót, a szótár szerint: sub = COAT] wr. S ub 6 . Az angol coat szó jelentése kabát, hasonló a magyar suba szóhoz, valószínűleg közös eredetűek, de a sumer szó kiejtése: szub.
Vagyis a kusok, kusiták voltak a sumeroknál azok, kikhez „alászállt a királyság az égből”. A sumeroknál a királyi törzs a kusok törzse volt, belőlük lettek az özönvíz utáni első királyok. Nem véletlen, hogy a sémi akkádok őket semmisítették meg először, aki tudott, menekült.
Ők voltak annak a tudásnak birtokában, amit utódaik, a mágusok képviseltek, ők később a médek egyik törzse lett. Az Orion csillagképpel azonosított Nimrud megtalálható a „Planetárium Babylonicum” csillagai között. Ott Ni-Bu-U értékkel van olvasva, de ez rossz! Itt is „U”-t olvastak „Kus” helyett. Helyes olvasata: NI-BU KUS, vagyis a „Kus Párduc” és akkádul „NIMRUD”!!
Vagyis Nimrud akkád név, emléke így maradt meg több ezer év után a magyar hagyományokban. Egy várost neveztek el róla, a hős párducról, a város neve: NIB-UR vagy NIB-RU, ma akkád változata ismert, Nippurnak hívják.
Nimródról Berossos, az i. e. 270 körül élt babiloni pap így írt:„Midőn Belas, Jupiter fia meghalt, Nemrót a népével Seneár mezejére jött, ahol kijelölt egy várost és fölötte nagy tornyot készített a víztől való megmenekülés 131. esztendejében és uralkodott 56 évig, és a tornyot felépítette a hegyek magasságáig” ,
Nimród Ninive alapítója volt, alatta található a Tigris folyó közelében Nimrud-Dag (Nimrud-hegy), ahol régi szobrokat és „Nimrud oszlopait” találták meg. Az arab mondák szerint Nimrud elfogatta Ábrahámot és a két oszlop közé köttette ki, majd ledobatta a völgybe, de Isten halastavakat teremtett és azok felfogták Ábrahám zuhanását. Ezekben a mítoszokban a sémi és a nem sémi népek közötti ellenségeskedés fejeződik ki, miként a Biblia sem ír jóindulatilag Nimródról. A Talmudban ez áll: „A szózat megszólalt és ezt mondá: Te gonosz, te gonosznak fia, az istentelen Nimród fiának fia, aki az ő uralkodása alatt az egész világot ellenem lázította!”(lásd: Pesachim 94/a.) S végül nézzünk meg egy részt a Bibliából, Mikeás könyve 5/b:
„Ha Assziria betör országunkba
és földünket tiporja,
hét pásztort állítunk fel ellene,
nyolc vezető embert.
Karddal őrzik majd Assziria földjét,
pallóssal Nimród földjét.
Látható, Nimród földjét az asszír uralom alatt is azonosították Nimróddal, ahol a királyok egyik megszólítása a Bél (Bál) volt. Az egyik legismertebb asszír király I. Tukulti- Ninurta (i. e. 1230 körül) volt. Hódító háborúival ő tette naggyá Assziriát, melynek kialakulása a Tigris és a Záb folyók alkotta háromszögben történt, itt volt Nimrud városa is. Mivel Nimrudot halála után azonosították a sumer Ningirszu, más néven Ninurta hadiistennel, így érthető, hogy Tukulti-Ninurta, aki felvette a sumer hadiisten nevét, és így azonos neve volt Nimruddal, kiváltotta azok gyűlöletét, kiket hadjáratai során Tukulti-Ninurta legyőzött, elpusztított.
Összefoglalóként annyit kell tudnunk Nimródról, a magyarok ősapjáról, hogy sumerban volt király, a kusok királyi törzséhez tartozott, emlékét megőrizték azok, kiket a szemita hordák évezredeken keresztül üldöztek, s ha nem tanulunk Nimród népének több, mint 4000 éves történetéből, mi is úgy járunk, minket is elpusztítanak! A világban sokan ismerik a magyar nép eredetét, de nem hirdetik, a cél a sumer kultúra utolsó képviselőinek teljes elpusztítása. Ezt igazolja az Árpád-házi királyok kihalása, Mátyás király megmérgezése, hogy a török, tatár mindig megállt az ország nyugati határánál, ezt igazolja Trianon és az, ami most történik velünk. Sajnos az elbutított két táborra osztott nép nem veszi észre, hogy mikor védi az ellenséges, pusztító érdekeket. Magunk alatt vágjuk a fát, fel kéne ébredni és fel kéne kelni!
A térképen látható “Subar”, más néven Subartu, az itt élt nép volt a sabir, szabir, akiket többen azonosítanak a magyarság őseivel, mivel nevük azonos a bizánci császári udvarból ismert “sabartoi asfaloi” névvel!
Irodalom:
Tárih-i Üngürüsz
Badiny: Káldeától Ister-gamig
Hámori Frédi: Szubarok és Szumirok
David Rohl: Az elveszett testamentum
Szkíta-Hun-Magyar a MAG NÉPe! 
Visszajelzés: Európa legelső kulúrnépe a Kárpát-hazában élt! | Isten egyenesen ír görbe vonalakon.
Visszajelzés: Európa legelső kultúrnépe a Kárpát-hazában élt! | Kromek's Weblog
Visszajelzés: Nimród, (Nimrud, Ménrót), mint Hunor és Magor apja, és így ő a magyarok ősapja. | Szkíta-Hun-Magyar
Visszajelzés: Nimród, (Nimrud, Ménrót), mint Hunor és Magor apja, és így ő a magyarok ősapja. | 1magyaremberblog
…isten legyőzte baált, a kor legfejlettebb népcsoportját kiválasztotta, felkészítette a következő életciklusra. anu népét kitiltották a földről, mindent elpusztították, ami a régi korra utal. isten, az egy isten, egy fejlettebb életformát takar, akik a nibiru (marduk) népét felemelte, az-az segítette a fejlődésüket. de hibát követtek el, az hogy technikai fejlődés felgyorsult, nem jelentette azt hogy erkölcsileg és szellemileg lépést tudtak volna tartani a technológiával. mikor elérték azt a szintet, hogy űrhajókat tudtak építeni, leszálltak a földre és elkezdték kibányászni a technológiájukhoz nélkülözhetetlen nyersanyagokat, a munka túl fáradtságosnak bizonyult, ebből következően megalkottak egy hibrid lényt, az embert, aki nem tudott szaporodni. kb 125 000évvel ezelőtt modernizálták az embert, az eredendő bűn: – az ember képes a szaporodásra, és túlszaporodott, mivel a bűnt örökségbe kaptuk, hát bűnöztünk. ha nem tetszett alkotóinknak a tetteink, hát eltörölték a civilizációt és újat hoztak létre. a törlésre legalkalmasabb eszköz a nukleáris “fegyver”.
erre figyeltek fel az őket felemelő nép, és kérdőre vonták őket. a vizsgálat után a marduki embert kitiltották a földről, átalakították a földi ember genetikáját, (amit már így is többször megváltoztatták annak előtte is) olyan embert hoztak létre akik, eltörlik a múltat és új világot hoznak létre. isten 120 évben maximalizálja az ember életkorát, ami előtte 1000 év volt. felgyorsították az úgymond evolúciós folyamatot, közben gyorsabban kopik a múlt. mi a rég múlt maradványai vagyunk, ezért kell pusztulnunk… bányászoknak alkottak bennünket, nehéz munkavégzésre, az idő múlásával, többszörös génmanipulációval keresték a megfelelő emberi fajt. erről árulkodnak a múltba vesző civilizációk. enlil birodalma a szuper város ami több ezer négyzetkilométeren feküdt, építészeti csoda. ami a vízözönnel eltűnt. navigációs pontokat építettek a föld különböző pontjain, (piramis csoportok) amik a földről látható csillagképeket formálták meg, többségük ma már víz alatt van, vagy őserdő rejti el. olyasféle irányítószámok voltak.
mi az ő alkotmányaik vagyunk. a magasabb fejlettségű lények, pedig átalakították a földi embert, ennyi életet csak nem irthatnak ki, majd megtesszük mi magunk…
ungiel kidu (gielun)
Ménrót király (Nimród király) előtt és után
2 rész
“Hős fiai szép Enéh-nek: Hunor s Magyar, két dalia, Két egy testvér, Ménrót fia.”
(Arany János: Rege a csodaszarvasról /részlet/)
A magyarság Méntrót király hagyományáról vall Kún László krónikása, Kézai Simon “Gesta Hungarorum”-ja valamint a Zsámboki-kódex, a Thuróczy-krónika és a Tarihi Üngürüsz is.
A hagyomány eme máig ható, markáns személyiségét egy kitüntetett időszakban jeleníti meg a színen, méghozzá Kr.e. 3000 környékén, tehát a mondai Sötét Kor kezdetekor, melyet a turano-ind felfogás a kuruksétrai csatához köt, ahol is a szakrális Judhistira küzd a modernista Durjódhana kihívása ellen.
Kiemelendőnek érezzük, hogy a szakralitás, a halhatatlan Isten oszthatatlanságának elve – az úgynevezett Egy-Isten-Hit (monoteizmus) – nem pár ezer éves találmány, nem a Sötét Kor közepe tájának váratlan, addig soha nem látott csúcsteljesítménye, éppen ellenkezőleg. Tulajdonképpen olyat, hogy “több-isten hit” (politeizmus), még a legesetlegesebb törzsi felfogás sem ismer. Valójában minden kultúrában – kivétel nélkül – alapvetően kétféle felfogás különféle formái birkóznak egymással, váltakozó erővel, a hagyomány szerint hozzávetőlegesen mintegy 20000 (húszezer) éve.
A szakrális Egy-Isten hit (monoteizmus), ha esetleg több isten formáját ölti, akkor azok az Egy Főistennek a megnyilvánulási formái, arcai. Ezen látásmód nem akar feltétlenül “győzni”, ehelyett arra törekszik, hogy az élet-halál fölötti szakrális Isten győzzön mindenáron, elsősorban belül (vö.: Ég benne a felhőkkel). Ha nincs halál, nincs evolúció.
Ha a modernista felfogást nézzük, annak veleje, hogy Jelenség-világ istenítésről van szó, ami a Legfelsőbbe álmodott, vetített Megkülönböztetés (principális dualizmus) vallási formájában fejeződik ki, amiből következően hívő mintegy benne ragad az idő/tér kalitkába, megmarad a két erő érzékelésénél, ahol a saját Isten a “Jó”, az “Egy-Isten”, az “Élet”, míg – ami nem én vagyok, a Sötét oldal – a másik, a “Rossz”, a “Halál”, aki el akar pusztítani (vö.: A “csillagok a sötét égen” hasonlattal.), így a bármi áron kivívott személyes győzelem, hatalom illetve a “túlélés” az isteni parancs, mely minden egyebet felül ír. Például az óegyiptomi Széth számára Hórusz az ördög, de találkoztunk olyan törekvéssel is, ami Hórusz álarcában, valójában Széth erejét képviseli (vö.: Aleister Crowley tevékenységével.)
A természeti-világba nyűgöző modernista és az abból kiemelő szakrális erő, már a Paradicsomból való kihullás óta jelen van, hiszen minden Jelenség létrejöttéhez két erőre van szükség, melynek ezek a látásmódok a kifejezői. Azonban Aranykorban, bár az ember már a érzékszervi-világ felhőjében él, de még szilárd emléke van afelől, hogy az égi, őseredeti (primordiális) Egység az, ami Igaz és a “dolgok világa” (vö.: Pilinszky János) a káprázat. Még az azt követő Ezüst-korban is csekély a modernizmus ereje. Ebből kifolyólag semmi meglepő nincs abban, hogy a turáni íjfeszítő lovas kultúra Ég (Tengri) illetve a Felkelő (Halhatatlan) Nap kultusza kőkemény Egy-Isten hit volt – a modernista Jelenség-világ istenítés sokáig mellékszálként lebegett az érzékszervi benyomások káprázatába szőve. Ezt a tényt nem pusztán Dzsingisz kán híres mondása támasztja alá: “Azt kívánom megvalósítani, hogy az Örökkévaló Kék Ég alatt az egész világot ismét egy családdá tegyem és békét teremtsek a világon.”, de erről vallanak Theophülaktosz Szimokáttész, Kr.u. 600 körül élt bizánci történész szavai is, aki mintegy “kortárs” tanúként a következőket írja “Historia” című művében: “A turkok (magyarok) szentnek tartják a tűzet, a levegőt és a vizet tisztelik, a földet himnuszokkal dicsérik, de csupán azt hívják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette.” és így látja Magyar Pál (Paulus Hungarus) a XIII. századi bolognai egyetem rektora is, Domonkos szerzetes, az első magyar “inkvizítor” is: “Nem vétkezik az, aki áldozati állatok bemutatásával tiszteli a Napot, ha ezt isteni kinyilatkoztatás világosságánál teszi és ezt a régi magyarok papjainak javára mondom, még akkor is, ha ez a kinyilatkoztatás a régiek legfőbb lényétől ered, mert az Istennel azonosítható.” és ugyanerre utal a nagy hun király Attila “Föld Atya” minősége is, amely az ösi Világkirály kultusz lényegiségét hordozza, akárcsak az Árpádokig ható Turul (Sólyom-Hórusz) eszmény jelenléte (vö.: Várkonyi Nándor: Magyar katonaköltők.), mely utóbbi jelkép felbukkanása – akárcsak a Felkelő Nap vagy a Csodaszarvas – az esetek többségében valamely őseredeti (primordiális) turáni vonatkozás lehetőségét veti fel. Mindennek alapján jó okunk van feltételezni, hogy a Kínától a magyar Alföldig terjedő pusztai (sztyeppei) övezet szélein megjelent első városállami kultúrák eleinte a jóval korábbi Ég kultusz letelepedett szellemi formáit képviselik (vö.: A szkíta-hun Tengri szóból ered a kínai T’ien /Ég/ szó és nem fordítva). Ezt a benyomásunkat tovább izmosítja a bikaszarv kultusz korai elterjedése, mely a Csodaszarvas “háziasított” változata gyanánt (vö.: Ádám bikaszarv fejékkel a turano-sumér pecséthenger ábrázoláson illetve a parthus pap csodaszarvas fejékkel.) az ősi szakrális eszmeiség továbbélésére utal városállami körülmények között is. A legkorábbi, mintegy 12000 éves kultuszhelyen (Köbekli Tepe) ugyanúgy a szarvas illetve bika-kultusz nyomaira bukkantak, mint Catal-Hülyük-ben, a legrégibb ismert városban, de természetesen utalhatnánk a krétai bika-kultuszra is.
Ménrót királyt a turano-sumér halhatatlan Napisten-országának fejedelmeként is említik (vö: az egyiptomi Amon halhatatlan Napisten-kultuszával). “Gilgames Meszkiaggaser, aki a sumer Napisten, Utu fiaként is ismert, lenne Kus. Fia, Enmerkár, kinek nevében a „kár” vadászt jelent, talán ő volt Nimrud, a nagy vadász? NI-BU KUS „Kus Párduc”’-ot+ jelent, ami akkádul „Nimrud”-ot jelent. (…) Érdemes megjegyezni, hogy az arabok, akik Chorezmben ismerkedtek meg a csillagászat tudományával, úgy tanították, hogy az Ikrek csillagképe az Orionba tartozik. Ezt a régi kaldeus bölcsek is így mondták, ami azért is fontos, mert mondavilágunk is így vallja. A fennmaradt írásos hagyomány egyöntetűen az Orion-Nimrud csillagképhez kapcsolja az Ikrek (Hunor és Magor) csillagait. Ez pedig azt hirdeti nekünk, hogy Csodaszarvas mondánk Nimrud két fiára vonatkozó része az égi rend szerint való. Ez pedig nem más, mint az Égi Rend szerinti, vagyis az Égből a Földre vetített hun-magyar őstörténet.” (Bunyevácz Zsuzsa: Nimród nyomában.). +(vö.: A “párducos” Árpád nagyfejedelem)
Az íj és a ló együttes használatának művészete, gyakorlatilag évezredekre szinte verhetetlenné tette a turáni lovas népeket, melyek így komoly hatást gyakoroltak a peremterületekre Kínától, Észak-Indián, Iránon, Mezopotámián keresztül az égei tengeri civilizációra, fel egészen a skandináv Ódin (szintén monoteista) kultuszig, hogy az amerikai indián kultúra turáni eredetét ne is említsük (vö.: pl., piramis illetve tollas kígyó). Az első kultuszhelyek illetve városállamok magasrendű, Egy-Isten hitéről vallanak a legrégebbi regék, azonban a Mozgás kozmikus lecsengés-törvényének (entrópiájának) megfelelően sok helyütt eme felfelé irányuló szellemiség mögött már egyre izmosabban ott bujkál az elvilágiasodás fenyegetése. Erről a belső-külső tusakodásról, útkeresésről vall a turano-sumér eredetű Gilgames eposz, valamint az ugor Kalevala és az iráni Firdáuszí által összefoglalt, de a messzi magasrendű régmúltat idéző rege folyam, a “Királyok könyve”, a “Sáhnáme” is, ahol Turán (nomád-szakrális) és Irán (letelepedett-szakrális, de szintén turáni) vívja végeláthatatlan küzdelmét, a szerző által az utóbbit láttatván igaz hitnek.
A hagyomány Ménrótot tartja “az első királynak”, hozzá kötik az első szakrális városi templom megépítését (Bábel-tornya), amit eredetileg Étemenanki-nak, az Ég és Föld házának hívtak, utalván a két minőség között közvetítő, Világkirály jellegre. Ez az első zikkurat, piramis, ami nyilvánvalóan összefügg a Grál szimbolikával és az ősi áldomás-kupa (kupa kettős jelentésű szó = fejtető /legfelsőbb csakra/ és kehely) turáni-nomád szokásrendszerével (vö.: Karna víziója a kuruksétrai csata előtt.). Bunyevácz Zsuzsa így folytatja “A Nimród nyomában” című írásában: “V. Gardner Nimród ősapánkat tartja az első Grál-királynak. Nézzük, mit ír a továbbiakban: “A Sárkány udvar először Egyiptomban alakult meg. Az egyiptomi Sárkány-udvar erős alapot biztosított a Thot tanításaival kapcsolatos papi tevékenység számára, melyek Nimród unokája, a II. dinasztibéli Nebré király korától terjedt el. Ahogy teltek az évszázadok a királyság eszméje átterjedt a földközi-tengeri országokon át a Balkán-fészigetre, a Fekete-tenger térségébe és Európába, ám eközben a régi bölcsesség lényege elveszett. A sárkányos zászlók feltűnése 53-ban történt, a pártus seregek jóvoltából. (…) Az uralkodók genealógiáját tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája a Grál-királyság igazi örököse, míg a sémi vonal Sémmel kisebb jelentőségű volt. Hám és utódai olyan fontos szerepet játszottak a messiási történelemben, hogy még címerpajzsot is kaptak… Nem meglepő, hogy a hámi címerben a sárkány központi helyet foglal el…”. Máshol: „ …a Nimróddal kapcsolatos legfontosabb forrás a Targum, az ókori arámi szövegek gyűjteménye az I. századból. Az arámi az arámiak nyelve volt, akik a a Kr. e. XIII. században vetették meg a lábukat Mezopotámiában. (Jézus nyelve is az arámi volt, a Szerk.) A Targumban olvashatjuk, hogy Nimród egy egyiptomi fáraó apja, de hogy név szerint kié, azt nem tudhatjuk meg. Egy etióp nyelvű szöveg azonban említést tesz egy fáraóról, Janufról, aki Nimród kortársa volt…ő Kr. e. 3000 körül, vagyis Nimród idején uralkodott. Kr. e. 2890 körül új dinasztia került Egyiptom élére, és ezzel a családdal Nimród öröksége biztos helyre került”. Majd később: “Hám és Nimród mezopotámiai vérvonala tehát Egyiptomban folytatta történelmi útját, Sém és családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei”. ” (A rómaikkal sikerrel küzdő piktek szkíták voltak, lehet, hogy rájuk gondol a szerző.)
Nimród és Ábrahám:
Az Ószövetség “Bábel tornyát”, az első szakrális-városi templomot, kedvezőtlen színben feltüntető elbeszélőmódja jelzi, hogy komoly feszültségek lehettek a városalkotó turano-sumerek és a környék sémita, főként akkád törzsei között, mely évezredes küzdelem végül az utóbbiak győzelméhez vezetett, hiszen Kr.e. 2350-ben Sarrukin, az akkád birodalom megalapítója, legyőzi Lugalzageszi sumer királyt.
A főbb hagyomány Ábrahámot (Ibrahimot) – aki, mint a sémita népek szellemi eredet-mítoszának kulcsalakja természetesen sem mohamedán, sem zsidó nem lehetett, mert akkoriban még nem léteztek sem muszlimok, sem zsidók – Kr.e. 2000-idei sumér Ur városába helyezi, Terah fiaként, aki állítólag a “Nimród vallás” kegyszer árusa lett volna, mely felvetés azért figyelemreméltó, mert ezek szerint a sémita-sumer akkád uralom átvette a turano-sumér Egy-Isten hitet, amit a Gilgames eposz megbecsülése, évezredeken átívelő, viszonylag ép fennmaradása is bizonyít valamint, hogy Ábrahám, tulajdonképpen saját apja szemlélete ellen is fellázadt, ami jelképesen felveti az Eredet (vö.: az Apa) látásmódja elleni lázadás lehetőségét is. Segíthet bennünket az eligazodásban az a figyelemreméltó tény, hogy a sémita akkádok térnyerésével, a korábbi elvont, szakrális turano-sumér ábrázolási formához képest, a művészeti kifejezés élettel telítettebbé (naturalisztikusabbá) válik, ami azért is érdekes, mert az óegyiptomi, modernista Ehnaton fáraó (vö.: Mózes) szemléleti forradalma kapcsán is hasonló kísérőjelenségek figyelhetőek meg a művészi ábrázolás terén, ami egyértelműen arra utal, hogy Ábrahám forradalma nem csak a turáni és a sémi népek küzdelmeinek a lenyomatát őrzi, hanem valószínűleg egy szemléleti tusakodást is jelez, ami benyomásunk szerint egy Isten-központúság szemlélet felől, egy elvilágiasodás, egyfajta korabeli “reneszánsz” térhódítása felé mutat.
“Feltehetjük a kérdést, hogyan, mikor és mitől lett a kígyó–sárkány végképp démonikus, negatív figura? Az a szárnyas kígyó, amely az egyiptomi Királyok Völgyének egyik sírfestményén az élet teremtésének központi jelképe, amely a sötétségből kihasítja a világosságot, és a végtelenség jelén (kulcsán) átbújva megteremti az anyagi létezést, majd két szárnyával védelmezi az új minőségű végtelenséget. Ez a szárnyas kígyó fejezi ki az univerzum energiáinak a beáramlását a térbe és az időbe. Ennek az erőnek a negatív értelmezése, sőt démonizálása – világképfordulás* nyomait őrzi. Valamikor, valahol megzavarodott a világegyetem korábbi élő** és szakrális felfogásának központi gondolata. (…) A sémita népek és – főleg az Ószövetség hatására – az európai népek elfogadták a gonosz kígyó képet. Várkonyi Nándor mutatott rá szépen, hogy ez nem volt véletlen, ugyanis valójában ezek a népek teremtették meg az én kultuszt, s változtatták a történelmet az individuum történelmévé. Az ő szemükben a sárkány kártékony, mert a természet érintetlen őserejét jelképezi, amivel az azt uralma alá hajtó emberiség végzetesen szembefordul. Vélhetőleg erről a világképváltásról szól a Nagy Pán halott jól ismert, rejtélyes képlete is.” (Zelnik József: A kehely.)
Az Ószövetség a következőket írja:
„Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: »Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.« Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.” (Mózes I. könyve. 10.8-12. Károli Gáspár fordítása szerint).
A későbbiekben Bábel-tornya itt már, mint az emberi gőg és nagyravágyás jelképe jelenik meg. Morvay Péter “Miért akarta Nimród megölni Istent?” (“Az első zsarnok.” Hetek. 2013. 10. 11. XVII/41.) című írása még tovább megy, mert szerinte, “valójában a történelem első despotájáról, a lázadók örök jelképéről, a gigászok leszármazottjáról, a szabadkőműves rend első nagymesteréről, a globalizmus ősatyjáról van szó. Bár az ókori Nimród, mint uralkodó a Biblia szerint „hatalmas vadász”, rendkívüli erejű és képességű ember volt az „Úr előtt” vagy más fordításban „az Úrral szemben”, azonban annak ellenére, hogy első kézből ismerte az özönvíz történetét és okait, úgy tűnik, mit sem tanult a bukott emberiség sorsából. Újra megtanította az embereket azoknak az istenségeknek és bálványoknak az imádására, amelyeket az óvilág nemzedéke tisztelt, ahogyan arra az özönvíz előtt az emberek közé keveredett bukott angyalok tanították őket.”
“A hit és a zsarnokság konfliktusa.” című részben tovább boncolgatva a témát, kifejti, hogy “Nimród ős-globalista projektjének bukása után innen indultak útjukra a nemzetek. Az ókori szerzők által első zsarnoknak tekintett uralkodó sorsa az apokrif hagyomány szerint több ponton kapcsolódik Ábrahám sorsához, elhívásához és küzdelmeihez is.
A Jásár könyveként ismert ókori történelmi apokrif szerint, miután Isten megakadályozta a bábeli torony továbbépítését (a feljegyzések szerint a gigantikus építkezést egy hatalmas szélvihar döntötte le), Nimród nem adta fel célját, hogy a kortársait szembefordítsa Istennel. Tekintélye és befolyása ugyan csökkent, és a bukás után fellépett kommunikációs nehézségek is korlátozták, az uralkodó a Biblia beszámolója szerint mégis négy nagyvárost épített a közelben: „Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén.” (Teremtés könyve 10:10)
“A világ megrontója.” cím alatt pedig azt írja, hogy “bár a Biblia hallgat Nimród további sorsáról, de a zsidó rabbinikus hagyomány a Teremtés könyve 14. fejezetében szereplő Sineár királyával azonosítja őt.
Az Amráfel név egyik lehetséges jelentése a Zsidó Enciklopédia szerint: „az, akinek a parancsai sötétséget hoztak a világra” vagy „aki provokálta a világot és csúfot űzött az emberekből”. Ha ez a feltételezés helytálló, Amrafel-Nimród volt az egyik király, aki a történelem első világháborújában megtámadta a mai Holt-tenger térségében fekvő városokat.
Nimród ekkor már nem volt világdiktátor, hanem egy a mesopotámiai királyok közül, akiket Khédorlaomer vezetett. A bibliai történetből ismert, hogy a Szodoma és a körülötte fekvő négy város koalíciója súlyos vereséget szenvedett a Sineár földjéről érkező támadókkal szemben, akik el is hurcolták a városok lakosságát és vagyonát. A foglyok között volt Lót, „Ábrám testvérének fia” is, aki Szodomában lakott…”, mely legutóbbi megjegyzés tulajdonképpen kedvező színben tünteti fel Nimród királyt, hiszen ha jól rémlik, Szodoma és Gomora illetve Lót a mértéktelen élvhajhászás ókori jelképei és a jóval későbbi, hogy úgy mondjuk, turáni szakrális “viszontválaszok” sem voltak feltétlenül népszerűtlenek a kortársak szemében, például a végképp szétzüllesztett, kártyavárként összeomlott Babilonba bevonuló perzsa csapatokat is üdvrivalgással köszöntötte az elgyötört nép és valószínűleg Attila hun nagykirályt sem véletlenül hívták “Isten ostorának” az erkölcsében megroppant, szétesőben lévő Rómában.
A szerző benyomásunk szerint sok helyütt mintha azzal vádolná Nimród királyt, amit valószínüleg ellene követtek el.
Ha ezt figyelembe véve értelmezzük a felvetéseket, egyértelműen felismerhető a Nimród-kultusz re-szakralizáló jellege, mely egyfajta válasz lehetett a korabeli Újításra, a Sötét Kor szellemi alászállása nyomán megjelenő, megosztó természetű (principálisan dualista), modernista szemléleti hatalomátvétel következménye okán megjelenő szemléleti széttöredezettségre.
Mint “a történelem első despotája” a szerző – ha levesszük a fordítottság szemüveget -, benyomásunk szerint az emberi civilizáció első pap-királyaként (Világkirályaként) azonosítja Nimródot, ami az első városállami uralkodóra utalhat, mindazonáltal az első Világkirály nyilván valamely jóval korábbi turáni ábel-apollói (nomád-szakrális) uralkodó kellet, hogy legyen, a paradicsomi Ádám szellemi utódaként. Szerintünk Nimród király szellemi értelemben valójában a nomád és a letelepedett szakralitás közötti átmenet – tehát az Aranykor és az Ezüstkor közötti idők – szellemiségének útkereső képviselője, amikor még a modernizmus pusztán, még mint valós, de erőtlen fenyegetés merülhetett fel. A Sötét Kor kezdetére helyezése által viszont a szakralitás azon jelképes alakjává vált, akinek már elkeseredett küzdelmeket kellett folytatnia a hatalmát megrengető, deszakralizáló modernizmus térnyerésével szemben.
“A lázadók örök jelképe”. Ismereteink szerint nem Nimród, hanem 1000 évvel később, Ábrahám lázadt fel valamely okból, a turáni szakrális szellemiség (monoteizmus) ellen a sumér Úr városában.
“A gigászok leszármazottja”, véleményünk szerint itt az ellenfél ellenséggé tételének jelével állunk szemben (vö.: principális dualizmus).
“A szabadkőműves rend első nagymesteréről, a globalizmus ősatyjáról van szó.” Mint közismert, a szabadkőművesség eredetileg, valamely középkori építőmester céh, káin-apollói (letelepedett-szakrális) beavatási szervezete volt, mely az idők során modernizálódott, ami a beavatást tartalmának az ellenkezőjébe fordítását eredményezte és így lett a jelenkori ábel-hélioszi (nomád-modernista) látásmódú globalizációjának egyik legfontosabb, titokzatos, okkultista előmozdítója.
Ami a “nemzeteket” illeti a nemzettségek valamint a különféle népek, nagycsaládok igazából már a legkorábbi időkben is jelen voltak és nem a letelepedéssel, városiasodással vagy annak nyomán alakultak ki.
Ha az Aranykor ábel-apollói (nomád-szakrális) és Sötét Kor ábel-hélioszi (nomád-modernista) “globalizmusát” szeretnénk összehasonlítani, akkor lényegretörően azt tudnánk mondani, hogy szellemi értelemben, az utóbbi tulajdonképpen az előbbi lefelé tükröződésének tűnik számunkra (vö.: az androgünitás és a hermafroditizmus összehasonlító elemzésével. In.: Hamvas Béla, Scientia Sacra III. 10-es kötet). Bővebben fejtegetve elmondható, hogy a hajdan volt szakrális változat, kifejezetten a különféle népek családi-nemzetségbéli önazonosságtudatára épült, hiszen ez “globalizmus” főképpen annyit jelentett, hogy Egy volt az Isten jóformán mindenki számára, ami valamennyiüket bizonyos szabályok önkéntes betartására ösztönzött, hiszen az Aranykorban illetve az Ezüstkorban valószínűleg még senki sem akart minden áron “győzni” (vö.: A Mahábháratában a Csatát megelőző szabály-egyeztetést a felek közt, amit aztán nem tartanak be, utalván a Sötét Kor kezdetére). Valamely csoda folytán, alighanem ennek a legkorábbi, aranykori szellemiségnek a nyoma maradt fenn például a mongol-birkózásnál, amikor is a küzdők először a homlok felé, a “harmadik szem” tájékára emelik a kezüket, majd köszöntik egymást: “Kök-szü”. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az abszolút Ég alatt – ami az örök Béke, az örök Csend és az örök Mozdulatlanság – lefolytatják a Harc és a Béke, a Hang és a Csend, a Mozgás és a Mozdulatlanság viszonylagos, mulandó küzdelmét. Míg a modernista globalizmus esetében sokszor pont fordítva van, a földi “egységesítő” szemlélet gyakran a természet-fölöttibe vetített Mozgás, Küzdelem, az istenített Megkülönböztetés, a Kettő – még földibb (vö.: fellázadt Föld) – látomásából meríti erejét, amivel voltaképp elzárja magát a valódi természet-fölötti területétől.
A későbbi, ezüstkori káin-apolloi (letelepedett-szakrális) birodalmi szemlélet már a konfucionizmus segítségével is tanulmányozható, mely szerző amúgy újra kötelező tantárgy lett a kínai iskolákban: “A konfuciánus állameszmény patriarchális családok állammá szervezett hálózata, azaz egy hatalmas patriarchális család.” (Tőkei Ferenc)
Talán csak a magyar szellemiség évszázados bujdosásba kényszerítettsége magyarázhatja, hogy ezidáig nem keltett komolyabb hullámokat idehaza az egyik legnagyobb orosz vallásbölcselő Vlagyimir Szolovjov turán-barát, tágabb értelmű mongolizmusa (turanofil pánmongolizmusa), az eurázsianizmus eszméjének szellemi alapvetése.
Ennek a vonalnak képviselője Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj herceg, akinek egyik alapműve a “Dzsingisz kán hagyatéka” 2011-ben jelent meg az Attraktor Kiadó gondozásában. A szerző ebben a könyvben, nem csak a turáni íjfeszítő lovas nomád őskultúra Egy-Isten hitét bizonyítja, hanem annak a meggyőződésének is hangot ad, hogy szerinte a kortárs nyugati látásmód valójában az öncélúság (egocentrizmus) eszméjén alapul, melynek két arca a sovinizmus (az egyéni, törzsi, faji, vallási, nemzeti, stb… öncélúság) és a nemzetköziség (kozmopolitizmus), ahol az utóbbi az előbbi szolgája, a kulturális fölényre (hegemóniára) törekvés kifejezője, a Nyugat uralmi céljai elérésnek eszköze, az eltérő kultúrák-nemzetek-vallások ellaposítása-leminősítése-megbélyegzése-felbomlasztása által. Mivel a modernista szemlélet bizonyos formái az Istennek tetsző élet értelmét, a bármi áron kivívott földi “hatalom” elérésében látják, ezért életformaszerűen foglalkoznak “trükkök” előállításával, kevésbé tartva ezt – némely kivételes helyzetekben alkalmazott – szükséges rossznak, sokkal inkább erénynek, nem észlelve ennek ön és közromboló vonatkozásait. Ilyen például a nemzeti-családi-kulturális önazonosságtudat (identitás) gyengítésére létrehozott “másság” fedőnevű (töredék)önazonosságok mesterséges megalkotása és felerősítése, majd egymás ellen való kijátszása, az “emberi jogok”, tehát a “jóság” nevében. Nyikolaj Trubeckoj a nemzetköziséggel (kozmopolitizmussal) és annak “láthatatlan mozgatójával” a származásbéli öncélúsággal (sovinizmussal) helyezi szembe az Eurázsia-eszmény szakrális hazafiságát, amely a kölcsönösség elven (egón túli látásmódon), a valódi nemzeti-kulturális önazonosságok elismerésében és támogatásában ölt testet, amiket a közös isteni mag fűz egybe, és ezen a magasrendű tudáson keresztül valósul meg a megfelelő együttműködés, amely a szakrális-rangsoron (hierarchián) alapuló birodalmi eszmény és ezen keresztül az Örökkévaló felé irányul. Egy igazi buddhista, egy igazi keresztény, egy igazi iszlám, egy igazi táltos ugyanazt akarja, hiszen az “egységesítés” birodalmi eszménye nem önmagában hordozza az igazságot, hanem egy az Éggel átitatott természet-fölötti (transzcendens) felfogás földi megjelenése. Ezért van az, hogy például a “Nemzetek Európája” elképzelés függőlegesen (vertikálisan) magasabban lehet, az egyformásítás-egybeolvasztás-összekeverés-hagyománytalanítás titokzatos hátterű törekvésénél, aminek veleje – úgy tűnik – a “kirakatban” sulykolt nemes célok fordítottja. A Nyikolaj Trubeckoj herceg által felvázolt elképzeléseknek (XIX. század vége és a XX. század eleje) nem igazán mond ellent az a találkozó, amit 1910-ben Aldrich, illetve a J.P. Morgan, Rockefeller és Kuhn, Loeb, & Co. bankok képviselői szervezésében tartottak egy félreeső helyen, a georgia-i Jekyll-szigeteken. A megbeszéléseket Paul Warburg (Kuhn, Loeb, & Co.) vezette, és itt készítették elő a későbbi Federal Reserve-törvényt. 1913 Karácsonyára időzítették azt a szenátusbéli szavatást, amely során az USA nemzeti bankja a FED és ezáltal a dollár nyomtatása valamint a világ pénzforgalmának ellenőrzése voltaképpen magánkézbe került. Baji Lázár Imre a “Leviathán vizein” című írásában (Ökotáj. 41-42. szám. 2009): a kicsit későn észbekapó Woodrow Wilson elnököt idézi: “Nemzetünk a hitelek rendszerének irányítása alá került, amely magánkézbe összpontosul. A nemzetek növekedése és minden tevékenységünk néhány ember kezébe került, akik saját érdekükből kifolyólag ellenőrzik és rombolják a gazdasági szabadságot. Az egyik legkiszolgáltatottabb és dominált kormány lettünk a világon, olyan, amely nem a szabad véleményen, többségi választóin akaraton alapul, hanem domináns emberek egy kis csoportjának kezében van.”, majd Baji Lázár így folytatja: “(…) a tömegember századában a pénzhatalom soha nem látott, történelemformáló, létpusztító és ego-átalakító szerephez jutott.”, aminek következményeképpen alighanem ugyanaz a Jelenség-világ istenítés érhető tetten az úgynevezett “második vallásosság” (Julus Evola: Lázadás a modern világ ellen) térnyerésében, mely “Új Kor” (“New Age”) nevezetű ál-vallási mozgalmat Aurobindo, Blavatsky alapján, de főképpen Rudolf Steinernek a “Lucifer Publishing”-ben – melyet később, bizonyos megfontolásból, “Lucis Publishing”-re módosítottak – folytatott tevékenysége nyomán (vö.: Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak) Abraham Maslow és csapata hozott létre, az amerikai Aselan Intézetben. A modernista papságot képező pszichológusok eszmei eluralkodásában (“Majd a tudósok felnevelik a gyermekeket.” vö.: Madách Falanszter jelenet), melynek egyik leágazása a tudományos alapokon nyugvó “megvilágosodás receptkönyv” fölött bábáskodó transzperszonális pszichológia térnyerése illetve legpőrébb formájában a filmipar, amely a modernista “szabad értelmezés” égisze alatt átír régi történeteket, szerzőket, megalkotván a posztmodern spártaiakat – “300” című film -, akiknek a szellemi vezetőik “láthatatlan” sátánisták (!), a perzsa uralkodó szakrális csapatai majom-démonok; a posztmodern íreket – “Tégla” című film – ahol a katolikus papok természetesen gátlástalan pénz és nemi élvezet sóvárgók, akik egyébként is csak megjátsszák magukat és mindenki-mindenkit becsap, de hát “ilyenek vagyunk” ugyebár; a posztmodern Robin Hood-ot, amiből megtudhatjuk, hogy minden király önző gazember, aki a saját koronáját rugdossa és az angol Rózsa Sándor apja egy ártatlanul megkínzott, felvilágosodott filozófus, aki csak jót akar az egyszerű embereknek és ennek a súlyát csak növeli, ha egyébiránt teljesen profi az “alkotás”. Ennek a jelenségnek egyik mélypontja Luc Besson mintegy önleleplező “Blanche” című vászna, annyi különbséggel, hogy ez a megnyilvánulás már erőltetett és unalmas is.
Mit is ír a Kr.e. 3200 (!) körül kelt – a korábban egységes Véda négyfelé esésével megjelent – Vishnu Purána? “Az Istenek oltárain a tűz kialszik, többé senki sem gondozza őket, az ember önmagát kiáltja ki Istennek és a Világ közepének, s azt mondja, nem kell Isten, nem létezik. (…) Az ember fájni kezd a Földnek és a Föld betegségévé válik. Végletesen elszaporodik, úgyhogy alig fér el a Földön, közben pusztítja a Bolygót, gyilkolja önmagát. (…) A vaskori ember hazug, nem ismeri az Igazságot, becsapja önmagát és másokat is. A vaskori ember nincs tekintettel embertársára, csak önmaga boldogulása érdekli, a vaskorban a jóslatok szerint megszűnnek a közösségek. Az embereket végtelen bizalmatlanság keríti hatalmába, mindenki félni fog az embertársától, mindenki gyilkost fog sejteni a vele szembe jövőtől, az ember elfelejt bízni, elfelejt szeretni (…) Az összes jóslat szerint: A vaskori ember – pontosan ezek miatt – végtelenül boldogtalan és beteg.”, majd a következőt fejti ki: „A szakák (szkíták) népe felébred és viszi a tüzet más földekre is. A szakák ébrednek fel elsőként, ahogy évezredekkel ezelőtt is ők vitték a világosságot! Elsőnek a szakák népe tér magához, utána a többi.”
Nevem nem a ti megtévesztésére szolgál. Azért jöttem hogy elmondjam. A hollók hamarosan leszállnak és Nimród felébred, megmutatja minden alakját! Kérésem csak annyi hogy leljetek ön mag otokra!